„Még akad feladat, de nagy lépést tettünk”

Guardiola hálás Messiéknek a munkájukért | Nem akart kockáztatni

Nem is lehetett volna boldogabb az Inter ellen aratott 2-0-s gyõzelmet követõen Josep Guardiola, akit a sajtó is természetesen fölkarolt azok után, hogy két szupersztárja nélkül is rendkívül ütõképes csapatot küldött pályára. Pep megköszönte Messi és Ibrahimovics erõfeszítéseit, hogy mind a ketten sokat dolgoztak a mielõbbi visszatérésük érdekében, de jelezte: most még nagy kockázattal járt volna a duó szerepeltetése.

„Szeretnék gratulálni a csapatnak. Ennyire elõretoltan játszani nagy kockázattal jár, de ha nem tetszett volna, ahogy játszanak, meg is mondtam volna nekik, és változtattunk volna. Mindenkinek kijár a gratuláció. Fontos lépést tettünk elõre, és ugyan még nem végeztük el a feladatunkat teljes mértékben, mindenképpen nagyot léptünk elõre.” – rögzítette a tényeket az edzõ, majd Ibra és Messi esetére tért ki.

„Velük együtt jobbak vagyunk. Mind a ketten nagyon nagy kedvvel készültek erre a meccsre is, hogy játszhassanak, de végül úgy döntöttünk, hogy inkább nem. Nagyon nagy volt annak az esélye, hogy visszaesnek a sérülésükben” – tette hozzá Pep, aki azt azért elismerte, hogy a Rubin Kazány és a Kijev döntetlenje segített meghozni ezt a döntést… A két sztár rehabilitációjáról elmondta továbbá, hogy mindketten nagyon jól haladnak, és mindenképpen optimista a Clásico elõtt néhány nappal.

Azzal kapcsolatban, hogy ezzel a meccsel véget ér-e a kétely, hogy a Barcelona kerete rövid, Pep egyértelmûen nemleges választ adott, de a sajtótájékoztató során többször is kihangsúlyozta, hogy minden játékosában egyformán megbízik. Erre a bizalomra pedig éppen ez a meccs jelentheti az igazi, élõ garanciát. „Ez a kétely soha nem ér majd véget, csak annyi kell majd hozzá, hogy ismét veszítsünk el két meccset… A presztízst és a magabiztosságot napról napra kell kivívnunk magunknak. Ezen nem lehet változtatni. De ahhoz, hogy címeket nyerjünk az egész csapatra szükségünk lesz.”