Újabb kupa, a régi látvány: 3-0

A Bilbao nem szakadt meg, a Barca simán hozta a Szuperkupát

Már egy héttel ezelõtt is sokan biztosra vehették, hogy a Barcelona meg fogja nyerni 2009-ben a Spanyol Szuperkupát, és nem is született végül meglepetés, miután vasárnap este simán, 3-0-ra gyõzött a Camp Nouban. Tétmérkõzésen bemutatkozott Zlatan Ibrahimovics is, aki jó benyomást keltõen szûk 70 percet játszott, Leo Messi duplázott, és számos jó egyéni teljesítményt is föl lehet jegyezni.

Fölöttébb támadó felfogású kezdõcsapattal kezdett a Barcelona, hiszen az Ibrahimovics, Messi, Henry támadósor mellett kezdett a baloldalon Maxwell, aki igen gyakran segítette a támadásokat, illetve a jobb oldalon Alves is akciózott szokása szerint. Az elsõ húsz perc játékán ezt még nem nagyon lehetett látni, mert a barcelonai játékosok inkább lazítottak a gyepen, de lassan – lassan megjött a kedvük a gólszerzéshez. Volt nagy ziccere egy szép Xavi indítás után Messinek, Henry közelrõl fejelt mellé egy szabadrúgás után, majd õ is elõkészített egy helyzetet Xavi számára.

A félidõ második felében Ibrahimovics is mutatott már több elemet a képességeibõl, és a félidõ legszebb jelenete is az õ nevéhez fûzõdik. A 38. percben Messi pontos középre ívelése után a svéd mellel vette át a labdát, majd még a levegõben kapura húzta a játékszert elhajlásból, Iraizoz viszont hatalmasat védett. A szünet elõtt közvetlenül még egy távoli szabadrúgásból is megcsillogtatta a lövõerejét a középcsatár.

A második félidõben már nem volt akkora szerencséje a Bilbaonak, mint az elsõben, és már az 50. percben megérkezett a várt gól. Xavi, Ibrahimovics, Messi volt a labda útja, az argentin megnyert egy párharcot, majd kiszorított helyzetbõl is szépen emelt át a kifutó Iraizoz fölött. 1-0, megérdemelt hazai vezetés.

A gól után még inkább fölszabadult a hazai gárda játéka, Ibrahimovics és Henry egyre többször változtatták a helyzetüket, és több nagy ziccert sikerült kidolgozni, de a meccs ezen szakaszában nagyon sokan jól teljesítettek, és szinte minden támadásban ott rejlett a következõ gól.

A 65. percben aztán Alvest buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezetõ büntetõt ítélt, amit Leo Messi be is vart a bal fölsõ sarokba. Ezt követõen távozott a pályáról Ibrahimovics, és érkezett Bojan Krkics, akinek volt olyan szerencséje, hogy két perc alatt gólt is szerzett. A 71. percben egy óriási bilbaói védelmi hiba után Bojan szerzett labdát szemben a kapussal, aki mellett elhúzta a játékszert, és egészen a gólvonalig vezette aztán, amíg a hálóba nem passzolt.

Több gólt már nem lõtt a Barca, és az utolsó tíz perc már nem tartogatott túl sok érdekességet, köszönhetõen persze annak is, hogy a Bilbao gyakorlatilag az egész mérkõzésen hit nélkül futballozott.

A találkozó összképe ezzel együtt fölöttébb pozitív, hiszen a Barcelona ismét zsákszámra alakított ki helyzeteket, illetve nagyon sok figyelemre méltó egyéni teljesítményt is megtapsolhatott a közönség. A Barcelona történetének nyolcadik Spanyol Szuperkupáját nyerte, ezzel egalizálva a Real Madridot ebben a tekintetben, és pénteken már egy újabb kupáért, az Európai Szuperkupáért vívhat meccset a gárda Monte Carlóban.

FC Barcelona – Athletic Club de Bilbao: 3-0 (0-0)
Összesítésben: 5-1
Barcelona, Camp Nou
61.083 nézõ
Vezette:
Velasco Carballo

Barcelona: Valdés; Alves, Puyol, Piqué (Pedro, 76’), Maxwell; Xavi, Touré, Keita; Messi, Ibrahimovics (Bojan, 71’) és Henry (Busquets, 75’).

Athletic Club: Iraizoz; Iraola, Ustaritz, X. Etxebarria, Koikili; David López (Iturraspe, 60’), Orbaiz, Gurpegui, Gabilondo; Etxeberria (Toquero, 56’) és Díaz de Cerio (Ion Vélez, 46’).

Gólok: 1-0, 50’: Messi. 2-0, 68’: Messi (p): 3-0, 72’: Bojan.

A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Lionel Messi

Fõként két gólja miatt kerekedett most társai fölé Messi, de rajta kívül jól teljesített Ibrahimovics, Maxwell, Xavi, Henry és még sokan mások is. Más kérdés, hogy ebben nyilvánvalóan szerepe volt annak is, hogy a Bilbao játékosai nem szakadtak meg a minél jobb eredményért.