Tegnap végre tetszett, amit láttam, 1-1-nél sem éreztem azt, hogy nem lesz meg a győzelem. Saviola újra betalált, tetszett, hogy Eto'o az ő góljának is nagyon örült
Ha kritizálni szoktam rijkaardot, azt is meg kell jegyeznem, hogy most jó volt a kezdőcsapat, és jól is cserélt. Az Edmilson-Giuly csere teljesen indokolt volt, és be is jött. Azt vártam, hogy Saviolát mikor rántja le, meglepően sokáig fennhagyta a pályán... Persze a Nyúl meg is érdemelte, bár mezőnyben nem játszott túl jól, a kapu előtt ismét nagyon veszélyes volt! Azért az feltűnő, hogy Ronaldinhoval nem értik meg jól egymást, ráadásul a brazil elég sokat veszekszik is vele (ezt valaki- talán Enrique- nyáron írta már). Kár, pedig nagy páros lehetnének, ahogy azok is voltak 3 éve tavasszal.
Gioról annyit, hogy azt el kell ismernünk, támadásban elég jól nyomta, a védekezése pedig a szokásos (nagyon gyenge) volt.