jóég!

Így is ott lesznek a következő évben, akkor is, ha elvesztik a kupadöntőt, hisz mi a BL-ben megyünk, így ők kapják meg az EL indulási jogot. Persze így sem lehet könnyű heteken belül két fontos döntőt elveszíteni, de az vár rájuk.G.Gabe írta:Én sajna lemaradtam róla. Hajnali négyig villamosoztam.
Én is a Bilbaonak szurkoltam. Talán azért is, mert mind játékospolitikában,
és stílusban is közelebb áll a Barcához. Saját nevelésű játékosokból
ezt kihozni azért nem semmi.
Abban én nem hiszek, hogy ez a vereség jobban fogja őket motiválni ellenünk majd.
Szerintem inkább kicsit görcsösebbbé teszi őket. Mert most már nyerniük kell, ha akarnak valamit.
Ellenben azzal, ha nyertek volna. Szerintem akkor sokkal könnyedebben, felszabadultabban rúgták volna a bőrt, hiszen már biztos EL-győztesek, ott lesznek következő évben is. De így....
lassan jobbak lesznek mint a realBarcaman14 írta:Szép teljesítmény hogy 3 éven belül kétszer EL trófea!
Személy szerint én is Bilbao-nak örültem volna jobban, de egy igencsak jó meccset láthattunk.MessiFan írta:Lebukott a mocsokja![]()
Én is a Bilbaonak szurkoltam, mert egész évben szorítottam nekik azért, hogy ideáig eljussanak, csak hogy ma este nagyon gyengék voltak minden téren ezzel szemben az Atletico remekül védekezett, és elég volt neki Falcao 2 villanása a győzelemhez. Érdekes taktika, de bevált
Ez most mi?shutterisland írta:iturrlade ?Mihu írta:Az ott nem az egyik játékvezető volt Bilbao mezben a lelátón?![]()