Előre látta, hogy nem éri el???? Akkor minek futott?? Ez semmi nem volt, amit tett. Nem azt láttam, hogy a közönség közé ment volna. Sajnálom, hogy mindenbe bele kell kötni.Boixos írta:nézd, én mindent megértek, még azt is, h az a messi, aki tízből, tízszer küldi oda a zsugát mondjuk a 16osról, ahová mutatják neki, most nem jól mérte be az 1 méteres reklámtáblát és véletlenül fölérúgta a labdát.messi1011 írta:Azt értsd meg, hogy nem a madridi közönségnek szólt!!!!!!!! Nem érte el a labdát, mérges lett, azonkívül 4 jó lehetőség maradt ki!!! Nem jutott el a nézőkig. Nem értem a felháborodásokat!!!Boixos írta:...sztem ezt te sem gondolod komolyan.
nem érdekel egyébként a madridi közönség, de egy játékostól akkor is bunkóság megküldeni a zsugát a pálya széléről, szemben a nézőkkel, ha maximálisan tisztában van vele, h nem fogja elérni. pláne mindezt a meccs végén, amikor már láthatóan semmi sem történt.
mindegy, ettől messi nem lett kisebb, egyszerűen felment a szr az agyába és rosszul döntött. egy honfitársa egy hasonló szituban tömegverekedést produkált a pályán, szal messi még laza is volt tulajdonképpen, ha úgy vesszük.![]()
és az is igaz, amit Charlie kolléga mondott, h volt olyan gyerek is, aki sértődöttségében kettétörte egy játékostársa lábát. egy figo nevű exmadridiról beszélek.
egyébként egyáltalán nem vagyok felháborodva, szimplán ez a véleményem erről a szituról.
Leo Messi
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
nézd, én mindent megértek, még azt is, h az a messi, aki tízből, tízszer küldi oda a zsugát mondjuk a 16osról, ahová mutatják neki, most nem jól mérte be az 1 méteres reklámtáblát és véletlenül fölérúgta a labdát.messi1011 írta:Azt értsd meg, hogy nem a madridi közönségnek szólt!!!!!!!! Nem érte el a labdát, mérges lett, azonkívül 4 jó lehetőség maradt ki!!! Nem jutott el a nézőkig. Nem értem a felháborodásokat!!!Boixos írta:...

nem érdekel egyébként a madridi közönség, de egy játékostól akkor is bunkóság megküldeni a zsugát a pálya széléről, szemben a nézőkkel, ha maximálisan tisztában van vele, h nem fogja elérni. pláne mindezt a meccs végén, amikor már láthatóan semmi sem történt.
mindegy, ettől messi nem lett kisebb, egyszerűen felment a szr az agyába és rosszul döntött. egy honfitársa egy hasonló szituban tömegverekedést produkált a pályán, szal messi még laza is volt tulajdonképpen, ha úgy vesszük.

és az is igaz, amit Charlie kolléga mondott, h volt olyan gyerek is, aki sértődöttségében kettétörte egy játékostársa lábát. egy figo nevű exmadridiról beszélek.
egyébként egyáltalán nem vagyok felháborodva, szimplán ez a véleményem erről a szituról.
PUYOL-XAVI-INIESTA
Teljes mértékben egyetértek messi1011 hozzászólásával.Szerintem sem a nézőknek ment a laszti.Az tény,h tök ideg volt,de látható,h csak az ideget akarta valahogy levezetni,de nem a nézőkön.messi1011 írta:Azt értsd meg, hogy nem a madridi közönségnek szólt!!!!!!!! Nem érte el a labdát, mérges lett, azonkívül 4 jó lehetőség maradt ki!!! Nem jutott el a nézőkig. Nem értem a felháborodásokat!!!Boixos írta:sztem bunkóság volt megküldenie a zsugát messinek, mert mi van, ha vkit (mondjuk egy kiskölköt) rúg fejbe? ha kóstolgatták, akármit ugattak neki, el kell tudni viselni ezeket a dolgokat egy ilyen meccsen, géppuskával mégsem lehet nekimenni 80ezer frusztrált madridszurkolónak.
de az viszont rendkívűl röhejes volt, h pont a két leggyökerebb madridi, mr és mrs fairplay ment oda először ugatni, akiknek annyi eltiltásuk van már a verekedések, taposások stb miatt, mint egyes kisebb csapatok tagjainak összesen. pláne ramost nem értem, aki a barcelonai viselkedése után kizárólag a játékosaink és a nézőink jóindulatának köszönheti, h még ép lábakkal örjönghet a meccseiken.
Azt értsd meg, hogy nem a madridi közönségnek szólt!!!!!!!! Nem érte el a labdát, mérges lett, azonkívül 4 jó lehetőség maradt ki!!! Nem jutott el a nézőkig. Nem értem a felháborodásokat!!!Boixos írta:sztem bunkóság volt megküldenie a zsugát messinek, mert mi van, ha vkit (mondjuk egy kiskölköt) rúg fejbe? ha kóstolgatták, akármit ugattak neki, el kell tudni viselni ezeket a dolgokat egy ilyen meccsen, géppuskával mégsem lehet nekimenni 80ezer frusztrált madridszurkolónak.
de az viszont rendkívűl röhejes volt, h pont a két leggyökerebb madridi, mr és mrs fairplay ment oda először ugatni, akiknek annyi eltiltásuk van már a verekedések, taposások stb miatt, mint egyes kisebb csapatok tagjainak összesen. pláne ramost nem értem, aki a barcelonai viselkedése után kizárólag a játékosaink és a nézőink jóindulatának köszönheti, h még ép lábakkal örjönghet a meccseiken.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
sztem bunkóság volt megküldenie a zsugát messinek, mert mi van, ha vkit (mondjuk egy kiskölköt) rúg fejbe? ha kóstolgatták, akármit ugattak neki, el kell tudni viselni ezeket a dolgokat egy ilyen meccsen, géppuskával mégsem lehet nekimenni 80ezer frusztrált madridszurkolónak.
de az viszont rendkívűl röhejes volt, h pont a két leggyökerebb madridi, mr és mrs fairplay ment oda először ugatni, akiknek annyi eltiltásuk van már a verekedések, taposások stb miatt, mint egyes kisebb csapatok tagjainak összesen. pláne ramost nem értem, aki a barcelonai viselkedése után kizárólag a játékosaink és a nézőink jóindulatának köszönheti, h még ép lábakkal örjönghet a meccseiken.
de az viszont rendkívűl röhejes volt, h pont a két leggyökerebb madridi, mr és mrs fairplay ment oda először ugatni, akiknek annyi eltiltásuk van már a verekedések, taposások stb miatt, mint egyes kisebb csapatok tagjainak összesen. pláne ramost nem értem, aki a barcelonai viselkedése után kizárólag a játékosaink és a nézőink jóindulatának köszönheti, h még ép lábakkal örjönghet a meccseiken.
PUYOL-XAVI-INIESTA
Messi mérges lett, mert nem sikerült elérnie a labdát. Hányszor kerül a labda a nézőkhöz? nem kell ezt túlreagálni. Hány rúgást tűr el szó nélkül. Nem balhézik, próbál focizni.
- jelwaz
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1145
- Csatlakozott: 2005.07.10. 18:38:11
- Tartózkodási hely: A barikádokon...
Van a lófat! Koszos kis madridista idejön suttyózni? Ilyen formában kell itt közölni a dolgot? A real madrid a cipőjét nem kötheti be Messinek, elborult az agya, csúnya volt, ennél csak rosszabbat láthatunk tőlük. Örüljön neki, hogy én nem vagyok Barca játékos, mert még bele is Cantonáznék az összesbe... Hirtelen olyan álszent lett az összes fehér...Sanama írta:Higanynak teljesen igaza van
Kinguci, legyél okos kislány, és ne kérj olyat, amit te sem teszel meg... (nem tudom megmondani, hányszor kértük, h hagyd abba...)
bocsi az offért... (már befejeztem, tudom h olyan, mint az egyszeri nő a filmekben: "lehet, h kívül szőke vagyok, de belül sötét!")
bocsi az offért... (már befejeztem, tudom h olyan, mint az egyszeri nő a filmekben: "lehet, h kívül szőke vagyok, de belül sötét!")
Hagyjátok már abba!! Ennek semmi értelme. Csak kritizálni tudtok, mást nem. Mi értelme, ha még több passz van? Nem passzolnak így is eleget, és totojáznak?????? Olyan remek labdákat adott meccseken Villána, meg Bojannak is de nem ment be.
A videóról annyi, hogy próbálta a labdát elérni, és nem sikerült, csak mikor kiment. Lehet, emiatt volt dühös, vagy úgy pattant a labda. Nem értem, miért hisztek ilyet Messiről!
Az átemelésről annyit, hogy a kapusok ismerik, számítanak rá, ugyanúgy, ha mellettük elgurítja.

- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 840
- Csatlakozott: 2007.12.23. 12:34:45
- Tartózkodási hely: Szatymaz
- Kapcsolat:
Pályán belül volt a labda... pályán belül oda rúgja ahova akarja!!! Ettől független nem volt szép, de sok ilyen cuccot lehetne keresni mindkét oldalról!!! Nem különbek egymásnál!!!
..................................
- ab1daL
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3506
- Csatlakozott: 2008.05.08. 18:40:25
- Tartózkodási hely: Siófok
Kicsit közbe szólva a vitába(?), lehet volt erről szó már, de mit gondoltok erről a jelenetről? http://www.youtube.com/watch?v=Zq3lXDdG4m8
„Kritizálják a stílusunkat? Képzeljék el, mi lett volna, ha a legutóbbi öt idényben csak egy bajnokságot és egy Király-kupát nyerünk”
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
ter Stegen - Fort, Araujo, Cubarsí, Baldé - Bernal, Pedri, Gavi - Lamine Yamal, Lewandowski, Raphinha
Nem sok mindent számít hogy beleírsz egy "szerintemet" mikor a stílusból más jön le.Nem kerülte el a figyelmemet...bocs.Andris írta:Az utasításos résznél nem véletlen van egy kulcsszó, nemtudom, talán elkerülte a figyelmed, de nem az első eset lenne.
A több pedig simán szemmel látható, Villáék néha már el sem indulnak, és nem azért, mert Messi önző disznóként van elkönyvelve a 30 gólpasszával. Hanem mert az a cél, hogy egyedül is csináljon ezt-azt. Hogy ez most csak kialakult így, mert Messi annyira jó, vagy ki van adva nekik, az már más kérdés, én tippeltem valamit.
Sanama, neked van egy szélsőséges véleményed valamiről, és ha annak bárki bármilyen értelemben bárhol ellent mond, akkor csak ironizálsz, flegmán és provokatívan visszaszólogatsz. Nem mondom hogy én nem szoktam, de te folyamatosan ezt teszed, nem tartalak érdemesnek a további vitára, sajnálom.
Az átemeléshez, ha 10ből 10szer megcsinálja,akkor tegnap és hétközben miért nem ment be?

Nyugodtan beszólhatsz,de az előző hozzászólásomban mi volt ironikus?
Nekem van egy véleményem igen. Szerintem a csapatjátékban eléggé fontos a passz,még akkor is ha te vagy Messi. Megkérdeztem,hogy ha üresen van a társ,miért nem lehet passzolni. Ezt nem bírod megválaszolni,jössz a "tippeddel" meg azzzal,hogy nem számít mert volt másik 5 jó megmozdulása.
A gólpasszaival is lehet jönni,örülök hogy van neki annyi,de egy az,hogy én nem is a gólpasszokat hiányolom,kettő meg az,hogy a gólpasszai nagy részét nem az elmúlt 2 hónapban adta,én meg ezt az időt kritizálom nála. Szóval nem értem,hogy miért ezzel akarsz rámcáfolni.
ez előfordulhat,de nem magyarázza azt,hogy üresben miért nem lehet passzolni. ha az a jobb megoldás,akkor azt kell választani.Andris írta:Az utasításos résznél nem véletlen van egy kulcsszó, nemtudom, talán elkerülte a figyelmed, de nem az első eset lenne.
A több pedig simán szemmel látható, Villáék néha már el sem indulnak, és nem azért, mert Messi önző disznóként van elkönyvelve a 30 gólpasszával. Hanem mert az a cél, hogy egyedül is csináljon ezt-azt. Hogy ez most csak kialakult így, mert Messi annyira jó, vagy ki van adva nekik, az már más kérdés, én tippeltem valamit.
az átemelésekről: nem a sikeres eseteket kell megemlíteni,hanem megnézni százalékosan. az elmúlt bajnokikon rendre próbálkozott és ha jól emlékszem 1x jött be neki. realosként ezt nem mint problémát említem meg,csak szembetűnő tény
1. Kizárt dolognak tartom, hogy Messi azt direkt tette. Real elleni utálatból meg nem. Tud ő viselkedni.
2. Messi nagyképű??? Nem akarta leadni??? Miért gondolsz ilyet? messi örül, ha más gólt lő. Nem irigy, és rengeteg labdát ad a többieknek.
2. Messi nagyképű??? Nem akarta leadni??? Miért gondolsz ilyet? messi örül, ha más gólt lő. Nem irigy, és rengeteg labdát ad a többieknek.
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13522
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Az utasításos résznél nem véletlen van egy kulcsszó, nemtudom, talán elkerülte a figyelmed, de nem az első eset lenne.
A több pedig simán szemmel látható, Villáék néha már el sem indulnak, és nem azért, mert Messi önző disznóként van elkönyvelve a 30 gólpasszával. Hanem mert az a cél, hogy egyedül is csináljon ezt-azt. Hogy ez most csak kialakult így, mert Messi annyira jó, vagy ki van adva nekik, az már más kérdés, én tippeltem valamit.
Sanama, neked van egy szélsőséges véleményed valamiről, és ha annak bárki bármilyen értelemben bárhol ellent mond, akkor csak ironizálsz, flegmán és provokatívan visszaszólogatsz. Nem mondom hogy én nem szoktam, de te folyamatosan ezt teszed, nem tartalak érdemesnek a további vitára, sajnálom.
A több pedig simán szemmel látható, Villáék néha már el sem indulnak, és nem azért, mert Messi önző disznóként van elkönyvelve a 30 gólpasszával. Hanem mert az a cél, hogy egyedül is csináljon ezt-azt. Hogy ez most csak kialakult így, mert Messi annyira jó, vagy ki van adva nekik, az már más kérdés, én tippeltem valamit.
Sanama, neked van egy szélsőséges véleményed valamiről, és ha annak bárki bármilyen értelemben bárhol ellent mond, akkor csak ironizálsz, flegmán és provokatívan visszaszólogatsz. Nem mondom hogy én nem szoktam, de te folyamatosan ezt teszed, nem tartalak érdemesnek a további vitára, sajnálom.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Ezt most beszélted Peppel telefonon,ugye?Andris írta:Megint csak nem igaz, amit írsz daffy. Illetve általánosságban talán igen, nálunk baromira nem. Nagyon sokszor érződik a csapaton, egyszerűen szemmel látható, hogy néha hagyják hogy Messi egyedül oldja meg. Kifejezett utasításként van szerintem kiadva neki, hogy ha semmi nem jön be, próbálja egyedül is(!). És ezt a társak is tudják amúgy. Nem véletlen van h sokszor még ezerszer rosszabb helyzetbe is inkább neki passzolnak, mint egy tisztább célpontnak.
Hagyjuk már ezeket a titkos taktikai sejtéseket. Tisztán van a csapattárs nem passzol,erre rá lehet húzni akármit,a tényen nem változtat.
Sőt,még azt is mondja Pep,hogy emelgessen folyamatosan,mi? Mert ha gurítaná úgy túl egyszerűen lenne belőle gól.
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13522
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Megint csak nem igaz, amit írsz daffy. Illetve általánosságban talán igen, nálunk baromira nem. Nagyon sokszor érződik a csapaton, egyszerűen szemmel látható, hogy néha hagyják hogy Messi egyedül oldja meg. Kifejezett utasításként van szerintem kiadva neki, hogy ha semmi nem jön be, próbálja egyedül is(!). És ezt a társak is tudják amúgy. Nem véletlen van h sokszor még ezerszer rosszabb helyzetbe is inkább neki passzolnak, mint egy tisztább célpontnak.
az átemeléseknél nagyépű?
10ből 10szer átemel bármilyen kapust. tegnap eleve rosszul vette át a labdát, ez persze problémát okozott. Nem volt ám az oly rég, hogy Casillast is simán átpöckölte. És a legutóbbi sikeres flegmasága meg a legutóbbi bajnokin volt. szinte 100%osan használja ezeket a "nagyképű" mozdulatokat.
az átemeléseknél nagyépű?

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Andris 2011.04.17. 12:00:19-kor.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
egy focistának mindig arra kell figyelni,hogy mi a jobb megoldás. ha a passz,akkor passzoljon,elvégre a világ legjobbja,nem? és nem a túloldalon futott 60 méterre az ember,hanem a közelében. egy focistának nem lehet gond,hogy észrevegye,érezze,tudja,hogy fut a társ.messi1011 írta:
De Sanama, mikor el kezdesz cselezni, az jár at eszedbe, hogy kinek tudod leadni a labdát?? Túlzás, amit elvársz tőle!
általánosságban értettem a jobb megoldást,nem feltétlen messi posztján. tökéletes ember persze nincs,de törekedni lehet rá. és azt senki nem gondolhatja komolyan,hogy nem vesz észre 2 elfutó csapattársat. nem akart passzolni vagy azt hitte,hogy ő megoldja. ha megcsinálja a cselt,létszámfölényben vannak,de nem csinálta. nem tudom,hogy többet gondol-e magáról,mint kéne vagy csak fáradt-e,de az biztos,hogy az átemeléseknél nagyképű.Ez egészen egyszerűen nem igaz. Smile
Maximum Iniesta és Xavi azok, akik vannak annyira sokat elől, és vannak annyit játékban, mint ő. De még ők sem olyan éles helyzetben, közvetlen a védőfal között. És ők sem hibátlanok, főleg tegnap nem. Messi szerintem magasan a legjobb támadó szellemű játékosunk volt tegnap, ha volt mondjuk 3 olyan helyzet, amiben a passz esetleg (fogalmunk sincs) jobb megoldás lett volna, na bumm. Amíg osztott ki gólpasszokat is, amiket a társak rendre elszúrtak, méghozzá ocsmány mód, addig szerintem senkinek egy szava sem lehet erről a kevéske alkalomról.
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13522
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Ez egészen egyszerűen nem igaz.daffy írta:de az megvan még 5 játékosnak rajta kívül. nem attól a világ legjobbja,hanem attól,hogy 100 helyzetből 95ben jó döntést hoz,de most nem hoz...Andris írta:Azért kell 15, mert volt a mérleg másik nyelvén 30. Szerintem ez ilyen egyszerű.

Maximum Iniesta és Xavi azok, akik vannak annyira sokat elől, és vannak annyit játékban, mint ő. De még ők sem olyan éles helyzetben, közvetlen a védőfal között. És ők sem hibátlanok, főleg tegnap nem. Messi szerintem magasan a legjobb támadó szellemű játékosunk volt tegnap, ha volt mondjuk 3 olyan helyzet, amiben a passz esetleg (fogalmunk sincs) jobb megoldás lett volna, na bumm. Amíg osztott ki gólpasszokat is, amiket a társak rendre elszúrtak, méghozzá ocsmány mód, addig szerintem senkinek egy szava sem lehet erről a kevéske alkalomról.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
De Sanama, mikor el kezdesz cselezni, az jár at eszedbe, hogy kinek tudod leadni a labdát?? Túlzás, amit elvársz tőle!Sanama írta:Én nem Fifázok,ilyet ki mondott?Lionel85 írta:Sanama, ember legyen a talpán, aki 10-ből 10-szer a legjobb helyre adja a labdát. Ő is ember, tévedhet. Nem gép, nem FIFA-zik, ahogy te és nem tv-n nézi a meccset, ahol mindent látni, hanem ott van a gyepen, sokkal másabb. Talán nem is kell említenem. Még így is klasszisokkal jobban cselekszik, mint más, ahogy Andris is írta. Nem kéne a valóságot keverni a játékokkal!![]()
Én nem azt várom el,hogy mindig jó megoldást válasszon,csupán azt,hogyha már 3-madjára nem jön be a csel,akkor 4-ére passzoljon,főleg ha mellette van 2ember tisztán. Semmi többet.
Fecooo-nak igazat adok,hogy nagy a nyomás Messin,mivel a csatársor annyiban kimerül,hogy Messi, sajnos Villa és Pedro is használhatatlanok.
Andrisnak meg annyit,hogy ha 15hibát fel tudsz hozni valaki ellen,akkor az már nem egy Barcelonaba való.Szóval nem is értem miért kéne 15 hasonlót szitut megemlítenem?!
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Persze, hogy nem szép mozdulat volt Messitől. Csakhogy éppen egy Madridos linkeljen egy ilyet, kicsit túlzó. Először a saját portáján söpörgessen az uraság! Utána lehet linkelgetni és suttyózni a másikatSanama írta:Higanynak teljesen igaza van,és Lionel85, erre nem az a megoldás,hogy linkelünk egy videot amiben CR csinál valamit.

ez a messi részleg. attól nem lesz kevésbé csúnya,hogy más is csinált csúnyát. egyébként cének inkább a puyolba ugrását említeném meg,ha már undorító kell tegnapról.Lionel85 írta:http://www.youtube.com/watch?v=Cs88U-ih-Jwhigany írta:Errol semmi? Kis suttyo...Undorito.
Erről se semmi?
lézerezték,de ez nem megoldás
- lui1698
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7705
- Csatlakozott: 2007.10.16. 16:28:15
- Tartózkodási hely: A felhők alatt a parton egy tengeröbölben állva...
Most sok értelme volt ennek, hogy betetted a videót higany.
Komolyan mondom, minden megmozdulás amit Barca játékos elkövet és durvább egy szűz lány cirógatása az már az évtized legokádékabb megmozdulása.
Bezzeg az, ha Pepe végig randalírozza az egész meccset az ok.
Futott nem érte el, idegből belebikázott egyet. Higyjétek el, hogy nem Jóska bácsi protézisét akarta kipattintani a helyéről egyszerűen feszkót vezette le.
Jobb, mint a Ramos féle mészárszék.
Meg amúgy is aki fél, hogy eltalálja a labda az ne menjen meccsre.

Olyanokra képes vagy, amit talán még te se tudsz. Elfut az élet, jól teszed, hogyha vele futsz.
de az megvan még 5 játékosnak rajta kívül. nem attól a világ legjobbja,hanem attól,hogy 100 helyzetből 95ben jó döntést hoz,de most nem hoz...Andris írta:Azért kell 15, mert volt a mérleg másik nyelvén 30. Szerintem ez ilyen egyszerű.