Bob_Marley írta:Nyugodt győzelem, bár nehezen jött az első, de aztán ahogy megvolt a 2-3 gólos előny okosan visszavett a csapat. A bekapott gólért kár és amúgy védekezésben valóban voltak hibák, de összességében a győzelem a lényeg. Vigo-ban ennél több kell, főleg koncentrációban elől-hátul.
kétségtelen, így is lehet értékelni. ahogy én láttam: egy ötlettelen kirívóan rossz egyéni teljesítményekkel eredménytelen első félidő, majd egy védő által lőtt góllal kissé felszabadultabban (két tizenegyessel!?)eljutottunk oda, ahol az első 30 percben kellett volna lenni.
és ne értsetek félre, én nem is gáláról beszélek, csak egy ilyen harmatgyenge csapat ellen otthon kötelezően elvárható tisztes eredményről.
ha nincs az az utolsó Messi gól, azt kellett volna írnom, hogy egyetlen szép jelenetet sem láttam az egész meccsen.
Neymar messi kényszere pedig már egyszerűen az ostobaság szintjén mozog, még ha eredményes lenne akkor is de így?
még talán Ter Stegen lepkéje is szót érdemel, és a szokásos dícsérő körök: a három pont, és hogy pihenhettek néhányan...