Premier League / The FA Cup

Foci a Barçán kívül
MR. TROMORT777

2015.08.27. 18:45:53

noname írta:Szóval kb negyedjére is megpróbál a City nagycsapattá válni. :D
Tavaly is nagyon erősnek tartotta őket mindenki aztán ki lettek akasztva száradni ellenünk. A bajnokság remélem meglesz valakinek. A Chelseat utálom, de a City-Arsenal páros képét a lúzer szónál lehet fellelni az értelmező szótárakban.
Most pl az Arsenal érdekesebbeket igazolt, gondoltam szép a játékuk, hajrá, legyen meg egy bajnokság, erre az első fordulóban már elvéreznek, aztán a Pool is majdnem elbánt velük.
Hasonló eset a PSG. Ők csak egy lúzer francia csapat állhatnak veretlenül mindenhol, de az első minimum közepes formában játszó nagycsapat kivégzi őket.
City sokkal tovább jutna, ha nem mindig ellenünk lennének sorsolva. Utolsó két évben ellenünk érthető, hogy ki estek. De egyébként is írtó pechesek a sorsolással. Két éve az az évi két elődöntőssel kerültek egy csoportba (Real, Dortmund) illetve volt még egy Ajax is. Az az előtti évben meg 10 szerzett pontal estek ki a csoportkörben egy Bayern-Napoli mögött 1 pontal lemaradva.

Arsenal ki érdekeset igazolt? :mrgreen: 14 millió fontot költöttek, abból Cech 10, a többi ifi.

Nem értem miért kell gyűlölködni olyan csapat iránt, aki befektetők által lépett előre. Mi is képesek vagyunk 100 millákat költeni, az miben más?

u.i: Erre kap a City egy Juve, Gladbach, Sevilla csoportot. Parádé. :mrgreen:
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2015.08.27. 18:10:51

Szóval kb negyedjére is megpróbál a City nagycsapattá válni. :D
Tavaly is nagyon erősnek tartotta őket mindenki aztán ki lettek akasztva száradni ellenünk. A bajnokság remélem meglesz valakinek. A Chelseat utálom, de a City-Arsenal páros képét a lúzer szónál lehet fellelni az értelmező szótárakban.
Most pl az Arsenal érdekesebbeket igazolt, gondoltam szép a játékuk, hajrá, legyen meg egy bajnokság, erre az első fordulóban már elvéreznek, aztán a Pool is majdnem elbánt velük.
Hasonló eset a PSG. Ők csak egy lúzer francia csapat állhatnak veretlenül mindenhol, de az első minimum közepes formában játszó nagycsapat kivégzi őket.
A Fifa egy szégyen
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.08.27. 18:04:59

visca el barca írta:de bruyne állítólag heti 400.000 eurót fog keresni, így jobban fizetett lesz mint messi :lol:
Nem akarok abba a hibába esni, hogy hamar vonok le következtetést, de azért a City így az utolsó pár napban/hétben azért csak összehozott egy Ottamendi-De Bruyne kettőst, ami azért nem rossz és emellett elég jól kezdték a bajnokságot is. Mourinho csapatot leírni sosem lehet, s továbbra is kitartok amellett, hogy összekapja a társaságot és jók lesznek, de a City komoly ellenfél.

A fizetése meg egészen elképesztő, s ebből majd következik az, hogy felkészülhetünk, hogy Messi szerződése jövőre megint módosul... :?
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bob_Marley 2015.08.27. 18:20:00-kor.
Kép
Kép
Kép
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.08.27. 14:13:18

de bruyne állítólag heti 400.000 eurót fog keresni, így jobban fizetett lesz mint messi :lol:
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Petr
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2144
Csatlakozott: 2013.10.31. 15:46:41
Tartózkodási hely: Az ország legszebb városának a legszebb utcája

2015.08.26. 22:48:51

kanty írta:Kevés mihez?
A PL-nyitány előtt leírtam a Cityt és Pellegrinit, de tényleg azt a benyomást keltik, hogy korán tettem a chileiről negatív kijelentéseket. A véleményemet tartom velük kapcsolatban a remek rajt ellenére is, a pad nem elég minőségi egyik posztra sem, ami elengedhetetlen egy hosszú és eredményes meneteléshez minden porondon. Pellegrinit pedig meglátjuk, hogy képes-e megújulni, én úgy voksolnék, hogy a friss szezon és az újult erő viszi a csapatot előre. A csapat pedig ahogy erősödik, annál inkább képesek kompenzálni az edző gyengeségeit. Ez mindenképpen árnyalhatja a képet... Mindenesetre tavasz közepéig várni kell a kijelentéssel, hogy elmúlt fölötte az idő.
A kérdésedre válaszolva: A PL-címre, a kupagyőzelemre és az említésre méltó BL-szereplésre együttvéve vékony a pad, így úgy látom, hogy csak az egyikben menetelhetnek a győzelem környéke felé, vagy egyikben sem. Ez pedig egy ilyen pénztárcával rendelkező csapatnál szerintem csalódás.
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2015.08.26. 22:37:39

Petr írta:Okosan igazoltak, de szerintem ez még kevés.
Kevés mihez? Szerintem náluk a BL győzelem továbbra sem elvárás, a PL sokkal inkább. Bár gondolom az arabok is szeretnék, ha legalább a nyolcig elmennének, ez a keret pedig ahhoz bőven jó - feltéve, ha a 16 között nem kapják a Barcát, Bayernt, esetleg a Madridot.
Amúgy tényleg jól erősítettek, talán csatár poszton vékonyak kicsit. Ha Kun kiesik, akkor egy Bony ugorhat be, a kettő pedig nem egy szint.
Az első három fordulóban nagyon magabiztosak voltak, kíváncsi vagyok, hogy ez meddig tart ki. Nálam továbbra is Pellegrini a gyenge pont, de mintha az öreg is újra lenne teljesen installálva.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Petr
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2144
Csatlakozott: 2013.10.31. 15:46:41
Tartózkodási hely: Az ország legszebb városának a legszebb utcája

2015.08.26. 22:26:56

kanty írta:Úgy néz ki, hogy a City rekordpénzért megszerzi De Bruyne-t. Azért nem mindegy, hogy Navas vagy a belga játszik.
Hart - Zabaleta, Kompany, Otamendi, Kolarov - Yaya, Fernandinho - Silva, De Bruyne, Sterling - Agüero. 4-2-3-1. Azért nem rossz, de a két védőjük a szélen elég sebezhető. Otamendi is kellett, mint egy falat kenyér. Okosan igazoltak, de szerintem ez még kevés.
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2015.08.26. 22:13:31

Úgy néz ki, hogy a City rekordpénzért megszerzi De Bruyne-t. Azért nem mindegy, hogy Navas vagy a belga játszik.
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2015.08.25. 18:57:20

Joe Gomez is out-performing some of the Premier League's best left-backs:
KATT
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
MR. TROMORT777

2015.08.25. 17:33:19

Kicsit dagad a májam, hogy mások is észrevették Gomez-t. Egy felkészülési meccs után itt ömlengtem Róla, hogy mennyire technikás és mekkora potenciál van benne, de ezt én sem vártam volna, Eddig valami elképesztő a srác. Tényleg nagy jövő állhat előtte és ami még érdekes, hogy eredetileg középhátvéd és a bal oldal csak a másodlagos posztja. Az angol U21es válogatottba most hívták be, ott valószínűleg középen fog szerepelni.

Még egy kis Pool:

Mignolet a 2015ös évben már 12 clean sheet-nél jár.

Balo pedig kölcsönben visszamegy a Milánba.

Eddig nagyon tetszik ez a Pool, tényleg jó szezon lehet ez!
Avatar
MatyiG
Adminisztrátor
Hozzászólások: 18367
Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény

2015.08.25. 16:01:57

Pool-nál Gomez tetszett nagyon. Elképesztő, hogy '97-es a srác. :shock:
Igen, kicsit demoralizáló, hogy ő a Poolban nyomja ilyen idősen, én meg a miniclipes poolban. :mrgreen:
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4641
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2015.08.25. 07:09:37

Eddig ez a Gomez gyerek többet csinált, mint Moreno tavaly az egész szezonban. Úgy tűnik jó csere volt a poszton. Gerrard elmenetele is dobott Couthino játékán, pedig tavaly sem volt rossz.
A Balotelli-Benteke cserét már meg sem említem, ég és föld a két játékos akaratban.
Nem gondoltam, hogy ilyen ütős lesz az új vérátömlesztés a csapatnál.
Sturridge visszatérése még jobbá teszi majd a Poolt.

Az Arsenal nagyot fogott Chech-vel, tegnap azt hiszem vereség lett volna nekik a tavalyi kapusokkal.
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20023
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.08.25. 06:00:38

kanty írta: Pool-nál Gomez tetszett nagyon. Elképesztő, hogy '97-es a srác. :shock:
Hát ezaz...Meghal Diana, másodszor lesz elnök Clinton, Titanic film, szavazunk a NATO-ról, Ricken 10 mp alatt átemeli Peruzzit, megjelenik az RTL Klub meg a TV2, meghal Czibor, box VB-t nyer amatőrben Erdei meg Kokó...És mi ezt rég megéljük mikor Gomez megszületik. :D

A City elég jól bekezdett, a többiek még döcögnek. Kíváncsi vagyok, hogy ebben a pár napban még kinek az agya fog elborulni, De Bruyne-ért nagy összeg mehet a City részéről. A másik manchesteri csapat folyamat minden pletykában benne van, a Chelsea védelmére ráférne egy friss arc. Arsenal és Benzema románca már hetek óta tart, de lehet csak nyárra szóló rövid kaland lesz és nem hosszútávú kapcsolat. Szóval még lehet ebből egy nagy tűzijáték és az angol klubok pénztárcáját ismerve nem két fillérekről fognak szólni az utolsó napok átigazolásai.
Kép
Kép
Kép
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2015.08.24. 23:39:16

Mondhatni igazságos döntetlen, az első félidőben a Liverpool, a másodikban az Arsenal volt a jobb. Mondjuk kár azért a szabályos gólért, amit nem adtak meg... :roll:

1. Cech-nek az a két védése :shock:
2. Coquelin hihetetlenül tetszik, az ember felszántja a pályát.
3. Ox vagy Walcott tényleg kell a pályára, egyszerűen nem bírjuk el, hogy Cazorla, Ramsey, Özil és Giroud sem az a gyors játékos.
4. Ramsey szélső. Miért? Mondjuk nálunk Bendtner is játszott a szélen... :mrgreen:

Ez eddig nagyon kevés, remélhetőleg Sánchez minél hamarabb formába lendül ill. igazolunk még egy játékost.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2015.08.24. 23:18:36

kanty írta:Pool-nál Gomez tetszett nagyon. Elképesztő, hogy '97-es a srác. :shock:
Vagy csak mi öregszünk. :lol:

Cech most valamit visszahozott az előző 2 fordulóból.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
Messias2
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2865
Csatlakozott: 2015.06.25. 16:10:25

2015.08.24. 23:01:58

Nem nagyon értettem a Poolt, gyakorlatilag 2. félidőben rámentek az x-re. Teljesen visszaálltak, ráadásul már a félidő elejétől húzták az időt. Ha komoly céljaik vannak a bajnokságban, akkor az ilyen meccseken a győzelemért kéne menni, főleg amikor az ellenfél 2 kezdő kh-je nem játszik. Firmino lehozatalát se értettem, egyáltalán nem tolta rosszul, a helyére beállított Ibe-nak viszont alig volt jó megmozdulása. Mindemellett Arsenalt dicséret illeti a 2. félidőért, mert bajnokesélyeshez méltóan játszottak. Coutinhon kivűl 2 fiatal védőt tudnék kiemelni. Poolból Gomezt, Arsenalból Gabrielt. Mindketten szinte hiba nélkül fociztak.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2015.08.24. 23:01:20

Skrtel azért nem szarral gurigázott, a végén majdnem bevágta. :lol: Jó meccs volt, sok helyzettel, hajtással.
Az Arsenalnak nagyon kellene egy rendes csatár, mert ma is volt Giroudnak egy olyan helyzete, amit egy klasszis 9-es nagy valószínűséggel bevágott volna.
Pool-nál Gomez tetszett nagyon. Elképesztő, hogy '97-es a srác. :shock:
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2015.08.24. 22:28:20

BarcafanTomee írta:Zseni volt az a gyorsaság amivel megcsinálta a cselt a második kapufája előtt. Igazi brazilos pengés megoldás, megérdemel majd egy gif-et.

szerk: erről a Gomez gyerekről még nem is hallottam, de nagyon jól tolja!
Ha nem is gif, de azert remelem jo lesz.. :D Eszmeletlen, es az ilyenek melle meg a gyilkos passzok is mennek neki. Imadom mar most a sracot, Verrattival megneznem milyen dout alkotnanak, alom kozeppalya lenne nekem szerintem - nem feltetlen nalunk, bar titkon orulnek neki.

Gomez meg tenyleg nagyon nagyot jatszik, van benne potencial boven.
Avatar
roby122
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1013
Csatlakozott: 2014.05.26. 15:22:23

2015.08.24. 22:25:00

Wengernek lehetne annyi esze, hogy behozná Walcottot vagy Ox-ot. Szerintem fel tudnák pörgetni a játékot.

szerk.: végre. csak nehogy késő legyen.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára roby122 2015.08.24. 22:29:26-kor.
Avatar
Nero.
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 6905
Csatlakozott: 2015.08.14. 19:02:12

2015.08.24. 22:12:40

Coutinho srác tényleg azok közé tartozik, akik tudnak. Szerintem jövőre el is viszi egy komolyabb csapat. Én szívesen látnám de azon a poszton Ardával és Iniestával megleszünk még egy darabig.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
Avatar
BarcafanTomee
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2574
Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58

2015.08.24. 22:06:59

Csatlakozok én is a Coutinho ömlengéshez. :D Zseni volt az a gyorsaság amivel megcsinálta a cselt a második kapufája előtt. Igazi brazilos pengés megoldás, megérdemel majd egy gif-et.
Eddig jól játszik a Pool, az Arsenalból nagyon hiányzik a két KH, meg Giruoud is elég homály. Ehhez jön még a pontatlanság az egész csapattól.

szerk: erről a Gomez gyerekről még nem is hallottam, de nagyon jól tolja!
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára BarcafanTomee 2015.08.24. 22:20:42-kor.
Avatar
palesz77
Az Év fórumozója 2014 & 2015
Hozzászólások: 12854
Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
Tartózkodási hely: over the rainbow

2015.08.24. 21:51:34

PCsabi írta:3. Coutinho-ra kíváncsi leszek, mostanában nagyon hype-oljátok itt a fórumon.
Remélem most már érted, hogy miért.. :D Komolyabb meccset tol megint, eszméletlen sok jó megoldása van ismét, amik nem csak hasznosak, de látványosak is javarészt. Élmény nézni a játékát, nekem ő kell.. :mrgreen:
Megint csak bepörögtem, meccs után majd belelóg a kezem a bilibe, és rájövök, hogy a mostani csapatban em passzolna.. :(
Avatar
Messias2
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2865
Csatlakozott: 2015.06.25. 16:10:25

2015.08.24. 21:50:44

Coutinho eddig zseniális. 2 kapufa, 2 kulcspassz, 2 sarokkal átadott passz, rengeteg labdaszerzés. Petr meg eddig kivédi a szemüket, annak ellenére h az Arsenal védelem nagyon gyenge. Főleg Chambers volt legalább 2-3 elszórt labdája a saját térfelén. Eddig Pool lefocizza az Arsenalt, mondjuk tegyük hozzá, h nem adtak meg 1 jogos Arsenal gólt.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
Avatar
kanty
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7783
Csatlakozott: 2009.02.27. 17:29:30

2015.08.24. 21:47:17

Simán lefocizza az Arsenalt a Pool eddig. Két kapufa, plusz Benteke 2 méterről is kihagyott egy hatalmas helyzetet.
Ez a Gabriel meg honnan került elő? :-)
Az előző évtized közepesen aktív fórumozója.
PCsabi
aka Game90
Hozzászólások: 17048
Csatlakozott: 2006.06.20. 19:45:02
Tartózkodási hely: Vecsés/Budapest

2015.08.24. 20:58:32

Benzema most megy orvosira az Arsenal-hoz:
KATT


1. Mertesacker beteg, Koscielny meg összeszedett egy hátsérülést.
2. Ox vagy Walcott kezdhetett volna.
3. Coutinho-ra kíváncsi leszek, mostanában nagyon hype-oljátok itt a fórumon.
4. Mivel ez a védelem tuti, hogy be fog nyelni minimum két gólt, ezért vereségre számítok.

Arsenal: Cech, Bellerin, Chambers, Gabriel, Monreal, Coquelin, Cazorla, Ramsey, Ozil, Alexis, Giroud.
Subs: Ospina, Debuchy, Gibbs, Arteta, Flamini, Oxlade-Chamberlain, Walcott.

Liverpool: Mignolet - Clyne, Skrtel, Lovren, Gomez - Can, Lucas Leiva, Milner - Coutinho, Benteke, Firmino.
Subs: Bogdán, Sakho, Moreno, Rossiter, Ibe, Ings, Origi.
A vezetőségnek be kéne számoltatni LE-t a sorozatban 2:0 után
kiengedett meccsekről - mégpedig írásban is, szóban is.
Ha bajnokok leszünk, akkor azt lehet mondani: van ilyen.
Ha nem, akkor azt kell mondani: ne legyen ilyen!
Válasz küldése