visca el barca írta:Bob_Marley írta:de én a tündérmesékben nem hiszek, öreg vagyok már hozzá.

mostanban úgyis nyomatjuk a sportfogadást, megnéztem az oddsokat:
barca nyeri a kupát 3.80.
barca 0:2 hendi 1.8
több mint 4.5 gól 2.45
4-0 végeredmény 8.00
azért nem olyan rosszak ezek

0:2 hendi iksz a legreálisabb nálam. 3:1.
Így hogy három napja volt az odavágó, sokat számít. Teljesen más mikor van 1 (vagy ne adj Isten kettő) hét készülni még ha van más meccs is közte, minthogy repülőről le, alvás kis könnyített munka és már megint meccs, ráadásul úgy hogy akarva akaratlanul a tudatalattiban ott van a friss élmény pár nappal ezelőttről. Főleg figyelembe véve, hogy előtte is mennyi utazás volt, plusz felkészülési időszak. Mondhatnám úgyis, hogy minden de minden ellenünk szól, lehet pont ebből jön egy "pálfordulat" de páran úgy beszélnek a négy gól ledolgozásáról, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Miközben ez ideális körülmények között is pokoli nehéz, nemhogy ilyen körülmények között. Itt az 1-2 gólos siker szerintem már egy remek teljesítmény ilyen rövid időn belül felállni a padlóról, ráadásul láthatóan egy fáradt csapatnak.
Én leszek az első, aki megkövezi saját magát ha sikerül, de áltatni nem szabad magunkat a Bilbao egy remek csapat, ráadásul elég kemény plusz motivációjuk (Neymar, kupadöntő)is van, s Valverde se olyan edző, aki csakúgy kiküldené őket, hogy nyugi 4:0 ide. Ekkora előnyt elherdálni csak hülyeséggel lehet és koncentráció szinten meg láthattuk, hogy ők viszont nagyon élesek. Gyakorlatilag amikor odakerültek, beverték.