Barça a Bajnokok Ligájában

Helyt áll-e csapatunk a BL-ben? Megnyerjük-e a Bajnokságot? Mi a helyzet a Király Kupával? Kellenek-e a barátságos mérkőzések? Hol lehet nézni a meccset? - Távkapcsolóval a kézben. Ha mondanivalód van, kerülj beljebb!
Avatar
Ronaldinho&Barca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4521
Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32

2015.06.06. 12:45:08

Úgy gondolom, hogy van olyan profi csapat ez a Barca, hogy lerendezzük ezt a juvét, ha azt hozzák a srácok amit rendre hoztak tavasszal, szerintem több góllal fogunk győzni 90 perc után. Nyugodt vagyok a siker kapcsán. Megkockáztatom Messi azzal a kedvvel játszik, ami 4 aranylabdához segítette, Neymar Suarez páros pedig olyan motivált lehet, mint még soha. Közelébe nem kerültek soha ennek a címnek, most ott van előttük. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a 3. BL döntőt szurkolhatom majd végig, és mind a három döntő egy elképesztő szezont zárt, mind-mind olyan játékosokkal akik vágytak erre a sikerre, foggal körömmel küzdöttek érte, hogy megkoronázzák a pályafutásukat. Ez a jelenlegi Barca, és nem azért mert szeretett csapatom, de európa felett van egy fokkal jelenleg. Jó csapat a Juve is, de szerintem kicsit túl van köhögve az ő szereplésük. Erős túlzás azt mondani, hogy harc volt hazájuk bajnokságában a győzelemért, de ha már itt vannak, mindent bele fognak adni. Pirlo és Buffonnak szerintem utolsó esélye, hogy valamit még alkothassanak a koruk miatt, de szerintem ez ellen a barca ellen jelenleg nincs gyógyszer. Kicsit az az érzésem mint a 2012-es eb előtt, klasszisokkal jobb volt a spanyol csapat az olaszoknál. Gála nem lesz, de ha mindenki azt nyújtja, ami tudása legjava, akkor ma feltehetjük a koronát és felemelheti Xavi a serleget! Neki pedig egy elképesztő karrier csúcsát jelentené.

CSAK A BARCA!!!
Visca El Barca!
Kép
Més que un club
Avatar
szajko
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4907
Csatlakozott: 2008.04.07. 18:14:42

2015.06.06. 12:43:00

http://www.fociclub.hu/2015/06/06/juven ... elso-resz/" target="_blank

Ozsit kértem fel, asszem remek nyilatkozatokat nyomott. A Juvés srác is korrekten nyilvánult meg. Jön majd a második része is.
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.06.06. 12:29:03

Normandia írta:Szoros egygólos győzelmet várok. Tippem: 2:1 ide.
az én 3 verzióm

1. tipikus "ha reggelig játszunk, akkor se lövünk gólt". mindent kihagyunk, lásd celta, malaga elleni meccsek, ők meg találnak egy 34 emberen megpattanó gólt, ami 3 centivel éppen hogy csak átvánszorog a gólvonalon.

2. talán lehet 2-1, de azt ugy tudom elképzelni, hogy az első fi-ben lövünk kettőt, aztán jön a betegségünk, hogy utána teszünk az egészre, megy az alibizgetés, aztán vmikor a 85. percben lőnek egy gólt és lehet idegeskedni (ez azért messze van a "szoros" meccstől)

3. tök sima 3/4-0.

természetesen ez utóbbi lenne a legjobb, akármilyen hiperszuper döntőnek van beharangozva, nem akarok izgulni :D

arról már nem is beszélve, hogy ez az atom védelem amit állandóan hajtanak a juvénél a legutolsó 10 meccsből csak egyet hozott le gól nélkül. ha mi lőjük az elsőt, nincs az az isten h kikapjunk.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Normandia
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2502
Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely

2015.06.06. 11:49:27

No para emberek. A csapat jó formában, motìváltak, a csapategység kiváló. Pique és Ney nyilatkozatai ezt támasztják alá.
Azt meg, hogy az úgymond "szakértők" mit nyilatkoznak, szakértenek, a kutyát ne érdekelje. Annyit érnek, mint a focink.
Szoros egygólos győzelmet várok.
Tippem: 2:1 ide.

Hajrá Barca!!!
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
Avatar
Feast4
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3550
Csatlakozott: 2014.05.01. 21:54:54

2015.06.06. 11:20:06

noname írta:
Feast4 írta:Na ez az amitől félek. Nehogy visszaüssön.
Egy BL döntőn a legfontosabb a kipihentség fizikai és mentális szempontból is. A csapat edzett annyit egész szezonban, hogy nyugodtan rápihenhessenek erre a meccsre. Nem fog az az állóképesség eltűnni egy nap alatt.
Példának ott van a MU elleni BL döntp, amikor Villa kb egy hónapig már értékelhetetlen volt, majd jött az egyhetes pihenő a meccs előtt és az volt az egyik legjobb meccse a szezonban.

Nem is a fizikális állapotre gondoltam. Hanem hogy fejbe legyünk egybe. Nem jó a túl lazaság.
Kép
Avatar
ZBarca
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2717
Csatlakozott: 2013.07.18. 18:18:47
Kapcsolat:

2015.06.06. 09:11:33

Sajnos nem voltam itthon és lemaradtam erről a műsorról, de jó tudni, hogy végre magyar tv ilyet (nyílt edzés, sajtótájékoztató) közvetít. Eléggé sajnálom, hogy lemaradtam róla. :x Azt is jó itt olvasni, hogy a csapat jókedvű volt, jó volt a hangulat mind az edzésen, mind a sajtótájékoztatón. Viszont borzalmas ilyeneket hallani, hogy:
visca el barca írta:a legnagyobb mikor megmondta, h eddig a barca volt az esélyesebb, de látva a két edzés közti különbséget, már 50-50% :lol:
Csaron írta:Ez a László Csaba ez mi a tetüt akar??vegig azt magyarázza hogy valami gond van a barcanál
a nagy "szakértőinktől"... :roll: #-o


Aztán látom, hogy a Juve játékosok eléggé feszültek voltak, ha tényleg ennyire paráznak az akár a mi malmunkra is hajthatja a vizet.

Majd meccs előtt írok egy hosszabb hsz-t, de ezt a sok információt most fel kell dolgoznom! :mrgreen:
Kép
mess2009
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4285
Csatlakozott: 2009.01.30. 11:58:28

2015.06.06. 08:33:38

az edzésről: Dani mozgólépcsős alakítása nálam mindent vitt... :lol:
a meccsről:
eddig sokszor kezdtem úgy az előzetes latolgatásaimat, hogy, attól függ melyik barcát fogjuk látni...? nos ezt most nyugodtan elhagyom. mára valóban úgy érzem egy Barca van, egy Barcának kell lennie és egy Barcának van esélye: a jobbiknak.
mindent elmondtak már az esélyekről, nem is tudok semmit hozzátenni, én személy szerint bízom a fogadóirodák "ítéletében" ott ugye pénzre megy a játék.... tehát azt már senki nem mossa le rólunk, hogy esélyesebbek (esélyesek) vagyunk, csak hát ugye a foci...., a laszti..., ez pedig úgyis csak este derül ki. egyetlen aggodalmam azért van: a második félidő! az hozott már nekünk néhány kellemetlen percet akár azért mert vezettünk, akár azért, mert az első nem volt elég.... szóval a lényeg: foci kell a lefújásig!
a többit meglátjuk.
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2015.06.05. 21:56:19

Feast4 írta:Na ez az amitől félek. Nehogy visszaüssön.
Egy BL döntőn a legfontosabb a kipihentség fizikai és mentális szempontból is. A csapat edzett annyit egész szezonban, hogy nyugodtan rápihenhessenek erre a meccsre. Nem fog az az állóképesség eltűnni egy nap alatt.
Példának ott van a MU elleni BL döntp, amikor Villa kb egy hónapig már értékelhetetlen volt, majd jött az egyhetes pihenő a meccs előtt és az volt az egyik legjobb meccse a szezonban.
A Fifa egy szégyen
Renka
Barça B
Hozzászólások: 51
Csatlakozott: 2013.01.31. 13:18:28

2015.06.05. 21:50:18

Úgy tűnik, h semmiről nem maradtam le...már ami a mai felvezető műsort illeti. Épp tegnap mondtam,h én nem szeretem az ilyen műsorokat, mert a vendégek általában tájékozatlanok és egy csomó baromságot mondanak. Rendszeresen nézem a Barca oldalán az edzés videókat ill. fotókat, szinte kivétel nélkül olyan a hangulat,mint a main....szóval garantáltan nem ezen fog múlni a holnapi eredmény (és még csak nem is Neymar fülbevalóján). [-X Ezek az emberek élvezik, amit csinálnak, és ez látszik is rajtuk.Ennyi.
Avatar
Capon
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum

2015.06.05. 21:34:39

MessiNeymarSuarez írta: Plusz tovább vetítették a Messi VS Lucho boxot, mert hogy Enrique nem fogalamzta meg egyértelműen válaszként hogy Messi a világ legjobbja, mert amúgy is elmondta már vagy 50-szer.
De megfogalmazta tisztán csak Ő Csabának elkerülte a figyelmét még a stúdióban is hallotta mindenki csak Ő nem.
Valahogy úgy fordították LE válaszát, hogy igazságtalan lenne Messivel szemben ha nem ismernénk el, hogy ő a legjobb játékos...
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
Avatar
Bob_Marley
Presidente del Barça
Hozzászólások: 19631
Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14

2015.06.05. 21:29:03

Semmi extra nem volt ebben az edzésben. Meccs előtti regeneráló munka volt. Nálunk dívik, hogy tésztát kell etetni és agyon futtatni a játékosokat. :D Mondjuk a röhögcsélés már tényleg sok volt. Rendben brazilok meg spanyolok, de azért néha már komolytalan volt a sok rihiröhi. Sokat nem tudtunk meg se a sajtótájékoztatóból se az edzésből, de ez így is van rendjén. Magukban, zárt kapuknál kell készülni és odafigyelni. Keine panik nem lesz gond.
Kép
Kép
Kép
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10110
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2015.06.05. 21:28:42

Amúgy ha annyira lazán vennék akkor szerintem nem lennének épp BL döntőben. Nyilván nem az utolsó amúgy is nyilvános edzésen fog minden eldőlni, ahol amúgy sem szabad komolyan tolni mert akkor előre lehet látni az elemeket, mint pl Juventusnál hogy szögletnél 3 játékos már az elrugásnál rohant előre egy esetleges kontrát vezetni.

Luis Enriquet is úgy próbálták beállítani, mintha csak egy szótlan vendég lenne.
Pl amikor mondták hogy edzésen csak ül a labdán....
Attól még hogy ott ül, nem jelenti azt hogy csak néz ki a fejéből, szerintem inkább felméri a játékosokat és az szerint dönti el hogy mit kéne hogyan csinálni. Ha meg a fiúk nincsenek" természetes közegben" mert minden lépésükbe beleszól az meg rossz mert nem valós képet ad.

Rengetegszter ki lett már elemezve hogy mennyivel másabb a Barcelona játéka, mennyivel újabb elemek vannak benne, és hogy pl sokminden sokkal inkább visszajött és erősödött, például az aggresszív letámadás.

Plusz tovább vetítették a Messi VS Lucho boxot, mert hogy Enrique nem fogalamzta meg egyértelműen válaszként hogy Messi a világ legjobbja, mert amúgy is elmondta már vagy 50-szer.
Avatar
Capon
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum

2015.06.05. 21:24:42

László Ő Csaba érzésem szerint nem is annyira az edzésünkkel nem volt megelégedve, ő is tudja, hogy egy hetünk volt felkészülni, nem az utolsó edzés dönti el ki nyer, egyszerűen inkább magát fényezte. Én ezt csinálnám, én ezt amúgy csinálnám, én azt nem engedném meg stb. Egyszerűen már nem tudott miről beszélni így áttért magára :)
Mondjuk az kicsit sok volt, hogy mindenáron akart találni valami feszültséget a csapat és az edző között, ekkor kicsit inkább átment valami szenzációhajhász oknyomozó riporterbe aki mindenféle képen megmagyarázza mi a helyzet.
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
Sanama
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8028
Csatlakozott: 2008.08.16. 11:49:04

2015.06.05. 21:16:54

Stalkyard írta:Csabi nem engedné meg, hogy Neymar fülbevalóval eddzen. Ha ez megnyugtatja, soha nem is fog ez neki problémát okozni. :lol:

Egyébként engem nagyon idegesít amit a szakértőink ott megint leművelnek, Faragóval meg Lászlóval az élen, a fiatal srácon meg Farkas Norbin érződik, hogy azért finoman próbálják megmagyarázni, hogy spanyol kultúrában hogy is mennek a dolgok, meg kicsit próbálják felhívni a figyelmet, hogy azért egy volt Hearts edző ne kérdőjelezze már meg a 4-szeres BL győztes csapat módszereit, de a két agyoniskolázott nem igazán veszi a lapot, és folyik a drámázás. :lol:
Én sem értettem ezt a nagy kritikát, hogy a Barca nem veszi komolyan, meg túl lazák, stb.
LE a sajtótájékoztatón sem árult el semmit, na majd biztos egy 45perces átmozgató edzésen fog megmutatni bármit is.

Ráadásul, simán lehet ez is taktika... A stúdió felét megzavarta az edzés. :D Sőt, egyébként ha kicsit felkészültek volna, megnéztek volna 1-2 Barca edzés videót, akkor láthatták volna, hogy a publikus részek, amit feltöltenek az első 5-6perc mindig ilyen.

Viszont, Lázár Bence meg már annyira belebújt a Barca seggébe, hogy az is fájt. Meg anniyra menőzni akart, hogy ő mekkora Barca szurkoló, hogy ő sok videót látott, meg Ronaldinho-val egy napon született, stb. Kit érdekel?!
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10110
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2015.06.05. 21:04:49

Stalkyard írta:Csabi nem engedné meg, hogy Neymar fülbevalóval eddzen. Ha ez megnyugtatja, soha nem is fog ez neki problémát okozni. :lol:

Egyébként engem nagyon idegesít amit a szakértőink ott megint leművelnek, Faragóval meg Lászlóval az élen, a fiatal srácon meg Farkas Norbin érződik, hogy azért finoman próbálják megmagyarázni, hogy spanyol kultúrában hogy is mennek a dolgok, meg kicsit próbálják felhívni a figyelmet, hogy azért egy volt Hearts edző ne kérdőjelezze már meg a 4-szeres BL győztes csapat módszereit, de a két agyoniskolázott nem igazán veszi a lapot, és folyik a drámázás. :lol:
Furcsa, hogy tényleg minden áron próbálnak valami drámát keresni hogy bizony akkor sincs rendben minden a Barcánál. :lol:
Aztán ha esetleg kikapunk akkor mindenhol az fog menni hogy azért kaptunk ki mert minden edzésen lazsálunk stb stb, véletlen sem azért mert a Juventus remekül játszott/szerencséje volt
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.06.05. 21:00:02

a legnagyobb mikor megmondta, h eddig a barca volt az esélyesebb, de látva a két edzés közti különbséget, már 50-50% :lol:
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3161
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2015.06.05. 20:46:27

Csabi nem engedné meg, hogy Neymar fülbevalóval eddzen. Ha ez megnyugtatja, soha nem is fog ez neki problémát okozni. :lol:

Egyébként engem nagyon idegesít amit a szakértőink ott megint leművelnek, Faragóval meg Lászlóval az élen, a fiatal srácon meg Farkas Norbin érződik, hogy azért finoman próbálják megmagyarázni, hogy spanyol kultúrában hogy is mennek a dolgok, meg kicsit próbálják felhívni a figyelmet, hogy azért egy volt Hearts edző ne kérdőjelezze már meg a 4-szeres BL győztes csapat módszereit, de a két agyoniskolázott nem igazán veszi a lapot, és folyik a drámázás. :lol:
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.06.05. 20:36:02

lászló zsuzsi nagy edző, én imádom :lol:

amugy én örülök h mindenki happy... sztem ez náluk tök természetes. inkább ez legyen mint a görcsölés amit a juvénál láttam.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Csaron
Barça B
Hozzászólások: 64
Csatlakozott: 2015.04.15. 21:04:45

2015.06.05. 20:18:41

Ez a László Csaba ez mi a tetüt akar??vegig azt magyarázza hogy valami gond van a barcanál
Avatar
Feast4
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3550
Csatlakozott: 2014.05.01. 21:54:54

2015.06.05. 20:15:19

visca el barca írta:érdekes ez a kis háttérműsor...

ég és föld a két csapat... nálunk mindenki röhög, edzés nulla, mintha vmi teadélutánon lennének.... a juve meg totál a másik véglet... mind1ik befeszülve, néz előre bambán mint egy gép...

alves meg idióta. az lett volna a nagy só ha lezúg a mozgólépcsőről és eltöri a lábát :lol: :?

Na ez az amitől félek. Nehogy visszaüssön.
Kép
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.06.05. 20:10:31

érdekes ez a kis háttérműsor...

ég és föld a két csapat... nálunk mindenki röhög, edzés nulla, mintha vmi teadélutánon lennének.... a juve meg totál a másik véglet... mind1ik befeszülve, néz előre bambán mint egy gép...

alves meg idióta. az lett volna a nagy só ha lezúg a mozgólépcsőről és eltöri a lábát :lol: :?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10110
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2015.06.05. 19:57:30

Alves már megint érett úriemberként viselkedik 8) :lol: :lol: =D>

https://www.facebook.com/VivaFCBarcelon ... =2&theater" target="_blank
Avatar
zola8787
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3717
Csatlakozott: 2009.03.01. 20:08:51

2015.06.05. 19:56:22

Jókat mond ez a László Csaba, de amikor a 10dik ööö-t mondja egymás után...
Avatar
Capon
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 5390
Csatlakozott: 2005.08.26. 20:17:06
Tartózkodási hely: Budapest VIII-XV-ker Rezervátum

2015.06.05. 19:54:50

Alvesnek kb egy normális pillanata nincsen :D
Klinsmann; Rivaldo; Maldini; Nesta; Puyol; Xavi; Ronaldinho; Iniesta; Messi
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10110
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2015.06.05. 19:22:35

Válasz küldése