Elég érdekes ezzel az új rendszerrel az első kalap.S.Agüero írta:Jövőre az első kalap: Chelsea, Barca, Bayern, Juve, PSG, Benfica, PSV, Zenit.
Közben meg a Sevilla nagy léptekkel halad a döntő felé az EL-ben.
Elég érdekes ezzel az új rendszerrel az első kalap.S.Agüero írta:Jövőre az első kalap: Chelsea, Barca, Bayern, Juve, PSG, Benfica, PSV, Zenit.
Plusz azért a szabadrugásai gyilkosakZBarca írta:Nem láttam idén sok Juve meccset, de a tegnapiból úgy ítélem meg, hogy Pirlo fontos tagja ennek a Juventusnak. Lehet, hogy már nem olyan gyors, de a labda továbbításában a középpályán nagy szerepe van, és szerintem mentálisan is nagyot lök a csapaton a jelenléte. Egy szó mint száz; fontos tagja az olaszoknak, nem ártana azért rá is figyelni majd, mert tud még azért ő.
A szememben nem klubikon és nem is lesz, de nem ez a téma. Nem tudom miről beszélsz. Én egy szóval nem említettem, hogy esélyesebbek volnánk nálatok. Egyszerűen csak zavaró, ahogy te és még néhányan nyilatkoztok. Pirlot pedig közel sem hasonlítanám Xavi-hoz. Ez utóbbi véleményem szerint klasszisokkal jobb játékos.noname írta:Szerinted a pár év alatt klubikonná avanzsáló Pirlo padozni fog a BL-döntőn?
Azért csapaton belül is van egy hierarchia.
Ha meg a Juve szurkolók nem hiszik h a Barca az esélyes, akkor nézzék meg az oddsokat mindenhol. Kb 2x-3x annyit fizet a Juve. Okkal. Helyén kezelni a dolgokat annyit jelent, mint elismerni azt is, ha a csapatod esélytelen. A Juve az esélytelen fekete lóként jutott be a döntőbe, nekik ez még szerencsés is nekik. Így a Juve nem úgy áll hozzá majd a meccsnek, hogy lefocizza a Barcát vagy legalábbis a saját játékát próbálja játszani. Azt megpróbálta idén már a City, a PSG és a Bayern is.![]()
Apropó Pirlo. Ha annyira lassítja a játékot(Xavi ugyanaz), akkor miért kezdett a Bernabeuban?! Itt is bejön a csapaton belüli hierarchia.
Többször is arra próbáltam már utalni, hogy Pirlo betonkezdő lesz a döntőn, teljesen egyértelmű, de inkább hanyagoljuk is ezt a témát.ForzaGigi írta:
Mégis milyen szinten számít alapnak? Ebben az évben már eléggé hátráltató tényező, a támadások közel sem rajta futnak keresztül. Sokkal dinamikusabbak vagyunk, ha Marchisio játszik a helyén és Pereyra van a csatárok mögött. Ezért fontos kiemelni, hogy gyorsabbak vagyunk nélküle. Bizonyára láttad a két meccset, mégsem értem miért mondod ezt. "Nincs értelme". 2-3 meccsünket leszámítva mindet láttam, szóval a "nem sok meccset nézel" dolgokat hanyagoljuk.
Mégis milyen szinten számít alapnak? Ebben az évben már eléggé hátráltató tényező, a támadások közel sem rajta futnak keresztül. Sokkal dinamikusabbak vagyunk, ha Marchisio játszik a helyén és Pereyra van a csatárok mögött. Ezért fontos kiemelni, hogy gyorsabbak vagyunk nélküle. Bizonyára láttad a két meccset, mégsem értem miért mondod ezt. "Nincs értelme". 2-3 meccsünket leszámítva mindet láttam, szóval a "nem sok meccset nézel" dolgokat hanyagoljuk.Stalkyard írta:Viszont Pirlo jelenléte durván alapnak számít az idei Juvéban is, úgyhogy továbbra sem értem, miért fontos kiemelni, hogy nélküle gyorsabbak vagytok. Ez olyan, mintha úgy állnék oda egy autóversenyhez, hogy defektes az egyik kerekem, de "mindegy, mert ha nem lenne defektes, akkor gyorsabb lennék". Nincs értelme.ForzaGigi írta: Egy szóval sem állítottam, hogy erényünk volt a sebesség. Egyszerűen csak Pirlo jelenléte durván lassítja a játékunk.![]()
Nem hiszem el, hogy ennyire vakon vagy, és nem állítottam, hogy a Juve esélyesebb, azt viszont tartom, hogy több minden mellettük szól, és nem kell arcoskodni , jók vagyunk , de teljesen reális az is , hogy nem mi nyerjük a Bl-t...noname írta:Nah ezután nem hiszem el, hogy te láttál idén Juve meccset. A védelem sem erős és az egész csapat kb 5 sebességfokozattal lassabb, mint a Barca. Egyszerűen, amiben a Juve gyenge: agresszivitás, kreativitás, gyors kontrák, abban a Barca a legerősebb. Ehhez még hozzávesszük, hogy a Juve egyik legnagyobb erénye a rögzített szituáció, amiben a Barca erősebb, mint valaha. Nem elfogultság ez, egyszerű logika. Egyszerűen nem látom, hogy a Juve hogyan tudná a Barcát megállítani.ALEXDP írta:...
Viszont Pirlo jelenléte durván alapnak számít az idei Juvéban is, úgyhogy továbbra sem értem, miért fontos kiemelni, hogy nélküle gyorsabbak vagytok. Ez olyan, mintha úgy állnék oda egy autóversenyhez, hogy defektes az egyik kerekem, de "mindegy, mert ha nem lenne defektes, akkor gyorsabb lennék". Nincs értelme.ForzaGigi írta: Egy szóval sem állítottam, hogy erényünk volt a sebesség. Egyszerűen csak Pirlo jelenléte durván lassítja a játékunk.![]()
Köszönöm!visca el barca írta:de miért vennénk ki ha egyszer ő is ott van?ForzaGigi írta:Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció?
Egy szóval sem állítottam, hogy erényünk volt a sebesség. Egyszerűen csak Pirlo jelenléte durván lassítja a játékunk.Stalkyard írta:Mi szívesen kivesszük Pirlot a csapatból, csak Allegri nem fogja. Egy érved bukta, a vak is látja, hogy a sebesség az eddigi meccseken nem volt a Juve erénye, nem ezzel fogtátok meg a Real-t, hanem sokkal inkább az agresszivitással, a zárt középpályával az elképesztő munkával és akarással, amiben igazat kell adnom neked. Viszont a kreativitást látványosan kifelejtetted az érvek közül, de lehet csak én ugrottam át valamit.ForzaGigi írta:
Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza. Agresszivitás? 1 büntető és egy szélről bejátszott labda, amiből gólokat kaptunk. A középpályánk és a védelmünk nem nagyon engedett teret. Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
Mi szívesen kivesszük Pirlot a csapatból, csak Allegri nem fogja. Egy érved bukta, a vak is látja, hogy a sebesség az eddigi meccseken nem volt a Juve erénye, nem ezzel fogtátok meg a Real-t, hanem sokkal inkább az agresszivitással, a zárt középpályával az elképesztő munkával és akarással, amiben igazat kell adnom neked. Viszont a kreativitást látványosan kifelejtetted az érvek közül, de lehet csak én ugrottam át valamit.ForzaGigi írta:
Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza. Agresszivitás? 1 büntető és egy szélről bejátszott labda, amiből gólokat kaptunk. A középpályánk és a védelmünk nem nagyon engedett teret. Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
de miért vennénk ki ha egyszer ő is ott van?ForzaGigi írta:Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció?
Látom a Bl döntőig lesznek új tagok a a juve oldalról. Legalább színesedik a paletta.ForzaGigi írta: Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza.... Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza. Agresszivitás? 1 büntető és egy szélről bejátszott labda, amiből gólokat kaptunk. A középpályánk és a védelmünk nem nagyon engedett teret. Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.noname írta:Nah ezután nem hiszem el, hogy te láttál idén Juve meccset. A védelem sem erős és az egész csapat kb 5 sebességfokozattal lassabb, mint a Barca. Egyszerűen, amiben a Juve gyenge: agresszivitás, kreativitás, gyors kontrák, abban a Barca a legerősebb. Ehhez még hozzávesszük, hogy a Juve egyik legnagyobb erénye a rögzített szituáció, amiben a Barca erősebb, mint valaha. Nem elfogultság ez, egyszerű logika. Egyszerűen nem látom, hogy a Juve hogyan tudná a Barcát megállítani.ALEXDP írta:...
Nah ezután nem hiszem el, hogy te láttál idén Juve meccset. A védelem sem erős és az egész csapat kb 5 sebességfokozattal lassabb, mint a Barca. Egyszerűen, amiben a Juve gyenge: agresszivitás, kreativitás, gyors kontrák, abban a Barca a legerősebb. Ehhez még hozzávesszük, hogy a Juve egyik legnagyobb erénye a rögzített szituáció, amiben a Barca erősebb, mint valaha. Nem elfogultság ez, egyszerű logika. Egyszerűen nem látom, hogy a Juve hogyan tudná a Barcát megállítani.ALEXDP írta:...
ALEXDP írta:egyrészt, a Madridnak volt előző idényben 2, azaz 2 jó meccse... semmi több. Idén is szerencsével voltak versenyben ezidáig...
Mindennel egyetértek amit írsz, de azért ez legalább olyan elvakult hozzáállás, mint amiért te leszólod a fórumot. Barátok között is minimum egyenlőek az esélyek, de hogy a Juve legyen az egyértelmű esélyes... attól messze vannak mint Makó Jeruzsálemtől, annak ellenére, hogy simán benne van a pakliban hogy behúzzák.ALEXDP írta:
Pedig, tetszik, nem tetszik, jelenleg nem a Barca a Bl esélyese...
A madridi résszel nem, az elfogultságról és tiszteletlenségről szóló résszel már nagyjából egyetértek. Illetőleg az üzenettel teljesen, csak nem hinném, hogy sokan írták le a zebrákat. Viszont ezt a kiemelt mondatot már egyáltalán nem értem. Mire alapozod, hogy a Juve az esélyesebb?ALEXDP írta:Pedig, tetszik, nem tetszik, jelenleg nem a Barca a Bl esélyese...
Nem minden hsz-em, csak most ki jön belőlem a gyerekes káröröm, főleg amiért tavaly meg idén kaptuk az ívet amiért nem nyertünk semmit seAlcantara írta:Miért van az, hogy minden hsz-ed a Madrid gúnyolásáról szól kizárólag?MessiNeymarSuarez írta:HAHAA![]()
Érdemes amúgy 2-szer is végignézni, először Agnelli-t, utána meg külön Perez fejét
Én sem szeretem őket, örülök, hogy kiestek, de elismerem a teljesítményüket, tavalyi évben toppon voltak, az idén a rotáció hiánya miatt nem érhettek oda. Kroost túlhajszolták, Modric teljesen kiesett a döntő szakaszban, Bale helyét, játékát nem sikerült megoldaniuk.
Ezektől függetlenül nem égtek le, elődöntőig húzták (olykor mákkal, lásd Schalke) és a bajnokságban is sokáig állták a sarat.
Az idén egyszerűen jobbak vagyunk náluk és ennyi. A többi gyerekes dolog, a saját csapatunk sikerének kell örülni most már, az eddig látottak alapján bőven van miért!
Miért van az, hogy minden hsz-ed a Madrid gúnyolásáról szól kizárólag?MessiNeymarSuarez írta:HAHAA![]()
Érdemes amúgy 2-szer is végignézni, először Agnelli-t, utána meg külön Perez fejét