Bajnokok Ligája & Európa Liga

Foci a Barçán kívül
Boixos
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 9655
Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
Tartózkodási hely: monaco di bavaria

2015.05.14. 19:11:09

biztos, h a púposok nagyon motiváltak lesznek a döntőn, ha már egyszer odakeveredtek, és láttunk már olyan bl-győztest is, akik nem verték agyon oda-vissza az ellenfeleiket, csak egyszerűen ott voltak a döntőben és meg is nyerték azt, dehát azért azt se felejtsük el, h a juve egy erősen maga alatt levő madridot szórt ki, akik az odavágó első félidejében játszottak kb úgy, ahogy mondjuk elvárták volna tőlük, azóta a többi néma csend. okés, általában minden brigád akkorát játszik, amekkorát engednek neki, és azért csak ki kellett őket szórni cronaldóstúl, hameszestűl, benzemástúl stb, de mivel - szemben a madriddal -, a barca mostanában eléggé elkapta a fonalat és szárnyal minden fronton (még a bajjern elleni 2. félidei paródiával együtt is), így sztem meg fogjuk oldani a problémát.
ha agyon nem is verjük a juventust (bár tetszene), egy hasonló kimenetelű meccset várok, mint ami a united elleni volt romában. aránylag sima 2-0, nem oda.

azt meg nem értem, h miért probléma, ha vki itt, de akármelyik másik szurkolói fórumon úgymond "elvakult" a sajátjaival szemben? nem lehet mindenki olyan hihetetlenül tárgyilagos, h olyanokat mondjon, amik minden oldalon tetszenek.
bőven elég ha a csapatok a helyén kezelik a dolgokat, úgyis ők fognak dönteni.
PUYOL-XAVI-INIESTA
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2015.05.14. 18:41:47

visca el barca írta:
ForzaGigi írta:Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció?
de miért vennénk ki ha egyszer ő is ott van?
Köszönöm!
A Fifa egy szégyen
ForzaGigi
Barça C
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.05.14. 18:10:48

2015.05.14. 18:33:47

Stalkyard írta:
ForzaGigi írta:
Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza. Agresszivitás? 1 büntető és egy szélről bejátszott labda, amiből gólokat kaptunk. A középpályánk és a védelmünk nem nagyon engedett teret. Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
Mi szívesen kivesszük Pirlot a csapatból, csak Allegri nem fogja. Egy érved bukta, a vak is látja, hogy a sebesség az eddigi meccseken nem volt a Juve erénye, nem ezzel fogtátok meg a Real-t, hanem sokkal inkább az agresszivitással, a zárt középpályával az elképesztő munkával és akarással, amiben igazat kell adnom neked. Viszont a kreativitást látványosan kifelejtetted az érvek közül, de lehet csak én ugrottam át valamit.
Egy szóval sem állítottam, hogy erényünk volt a sebesség. Egyszerűen csak Pirlo jelenléte durván lassítja a játékunk. :) Igen a kreativitást kihagytam, mivel a Barcelona felénk nő e tekintetben.
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3200
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2015.05.14. 18:28:25

ForzaGigi írta:
Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza. Agresszivitás? 1 büntető és egy szélről bejátszott labda, amiből gólokat kaptunk. A középpályánk és a védelmünk nem nagyon engedett teret. Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
Mi szívesen kivesszük Pirlot a csapatból, csak Allegri nem fogja. Egy érved bukta, a vak is látja, hogy a sebesség az eddigi meccseken nem volt a Juve erénye, nem ezzel fogtátok meg a Real-t, hanem sokkal inkább az agresszivitással, a zárt középpályával az elképesztő munkával és akarással, amiben igazat kell adnom neked. Viszont a kreativitást látványosan kifelejtetted az érvek közül, de lehet csak én ugrottam át valamit.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.05.14. 18:28:18

ForzaGigi írta:Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció?
de miért vennénk ki ha egyszer ő is ott van?
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4508
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2015.05.14. 18:27:40

ForzaGigi írta: Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza.... Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
Látom a Bl döntőig lesznek új tagok a a juve oldalról. Legalább színesedik a paletta.
Kicsit unalmas volt már, az 5 hsz-es Real szurkolók hada.

Remélem nem keserednek el, ha Berlinben felemeljük a trófeát.
Nem lenézve őket, más sebességen játszik a két csapat, nem látom azt az olasz védelmet, aki megállítaná az MSN hármast.
Erőben nem tudnak minket bedarálni, miként senki jelenleg Európában a tavasz során, az egyéni teljesítményeket meg ne is akarjuk összehasonlítani, szócséplés lenne.
ForzaGigi
Barça C
Hozzászólások: 5
Csatlakozott: 2015.05.14. 18:10:48

2015.05.14. 18:18:39

noname írta:
ALEXDP írta:...
Nah ezután nem hiszem el, hogy te láttál idén Juve meccset. A védelem sem erős és az egész csapat kb 5 sebességfokozattal lassabb, mint a Barca. Egyszerűen, amiben a Juve gyenge: agresszivitás, kreativitás, gyors kontrák, abban a Barca a legerősebb. Ehhez még hozzávesszük, hogy a Juve egyik legnagyobb erénye a rögzített szituáció, amiben a Barca erősebb, mint valaha. Nem elfogultság ez, egyszerű logika. Egyszerűen nem látom, hogy a Juve hogyan tudná a Barcát megállítani.
Valószínűleg, te vagy az aki nem látott meccset idén. Az a védelem a hatalmas Real Madrid ellen kapott 2 gólt oda-vissza. Agresszivitás? 1 büntető és egy szélről bejátszott labda, amiből gólokat kaptunk. A középpályánk és a védelmünk nem nagyon engedett teret. Lassúak vagyunk? Vedd ki Pirlot a középpályáról, máris másként néz ki. Rögzített szituáció? Pirlo néhanapján berúg egy szabit, ezen kívül, ha Llorente a pályán van, akkor lehet ezt erényként felhozni maximum. Homályban tapogatózol.
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2015.05.14. 18:10:08

ALEXDP írta:...
Nah ezután nem hiszem el, hogy te láttál idén Juve meccset. A védelem sem erős és az egész csapat kb 5 sebességfokozattal lassabb, mint a Barca. Egyszerűen, amiben a Juve gyenge: agresszivitás, kreativitás, gyors kontrák, abban a Barca a legerősebb. Ehhez még hozzávesszük, hogy a Juve egyik legnagyobb erénye a rögzített szituáció, amiben a Barca erősebb, mint valaha. Nem elfogultság ez, egyszerű logika. Egyszerűen nem látom, hogy a Juve hogyan tudná a Barcát megállítani.
A Fifa egy szégyen
Avatar
csababarca
Az Év Fórumozója - 2021
Hozzászólások: 15885
Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
Tartózkodási hely: Dabas

2015.05.14. 18:08:39

ALEXDP írta:egyrészt, a Madridnak volt előző idényben 2, azaz 2 jó meccse... semmi több. Idén is szerencsével voltak versenyben ezidáig...

ezt ne, kérlek ne. [-o<

Azért mert magunkat tartjuk favoritnak, akkor már tudatlanok vagyunk?
Nem kell lesajnálni a Juvét, oda kell figyelni,de valamennyire esélyesebbek vagyunk.
Hogy mennyivel? Egy támadótriónyival. Ha a hármasunkból 1-2 jó napot fog ki,akkor elől bajok nem lesznek,hátul meg csak nem sül majd ki egyszerre a Piqué-Masch és ter Stegen agya is.

Szóval még a Juvesok se tartják magukat esélyesebbnek, meg senki.
Meg fogunk szenvedni,de az esélyesebbek ha kicsivel is,de mi vagyunk.

jah,és nem vagyok Juve ellenes. Van egy két arc, de főleg Buffon, akitől egyáltalán nem sajnálnám majd a BL trófeát.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára csababarca 2015.05.14. 18:16:01-kor.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Avatar
Stalkyard
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3200
Csatlakozott: 2010.05.19. 19:10:30

2015.05.14. 18:07:11

ALEXDP írta:
Pedig, tetszik, nem tetszik, jelenleg nem a Barca a Bl esélyese...
Mindennel egyetértek amit írsz, de azért ez legalább olyan elvakult hozzáállás, mint amiért te leszólod a fórumot. Barátok között is minimum egyenlőek az esélyek, de hogy a Juve legyen az egyértelmű esélyes... attól messze vannak mint Makó Jeruzsálemtől, annak ellenére, hogy simán benne van a pakliban hogy behúzzák.
Az éjjel soha nem érhet véget!

Klopp on Coutinho bid: "I think tomorrow they (Barcelona) will offer a McDonald's Happy Meal and we get the toy as well!?"
Avatar
danianevem
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1700
Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
Tartózkodási hely: Bp/Eger

2015.05.14. 18:06:42

ALEXDP írta:Pedig, tetszik, nem tetszik, jelenleg nem a Barca a Bl esélyese...
A madridi résszel nem, az elfogultságról és tiszteletlenségről szóló résszel már nagyjából egyetértek. Illetőleg az üzenettel teljesen, csak nem hinném, hogy sokan írták le a zebrákat. Viszont ezt a kiemelt mondatot már egyáltalán nem értem. Mire alapozod, hogy a Juve az esélyesebb?
ALEXDP
Capitá del Barça
Hozzászólások: 595
Csatlakozott: 2008.08.18. 11:37:11

2015.05.14. 17:59:33

egyrészt, a Madridnak volt előző idényben 2, azaz 2 jó meccse... semmi több. Idén is szerencsével voltak versenyben ezidáig...

Másik, hogy van a forumon egy Juve ellenes közhangulat, divat őket útálni és becsmérelni, csak azt a Madridot verték ki, aki ellen azért eddig nem vagyunk nyerők...

Lehet csalózni, meg lassúzni, meg hasonlók, de ide írtam pár hete hogy a Juve mennyire veszélyes, megkaptam hogy elfogult vagyok! Nem tudom miért ne nyerhetné meg a bl-t a Juve, vagy hogy miért lenne annyira biztos a győzelmünk...

Arról már nem is beszélve , hogy néhány személy hozzászólásaiból árad a tudatlanság, és az elvakultság...
Fura dolgok vannak...

Páran elvakultan, és a tisztelet teljes hiányával írogatnak.

Pedig, tetszik, nem tetszik, jelenleg nem a Barca a Bl esélyese...
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10681
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2015.05.14. 12:23:27

Alcantara írta:
MessiNeymarSuarez írta:HAHAA :mrgreen:
Érdemes amúgy 2-szer is végignézni, először Agnelli-t, utána meg külön Perez fejét :lol:
Miért van az, hogy minden hsz-ed a Madrid gúnyolásáról szól kizárólag?

Én sem szeretem őket, örülök, hogy kiestek, de elismerem a teljesítményüket, tavalyi évben toppon voltak, az idén a rotáció hiánya miatt nem érhettek oda. Kroost túlhajszolták, Modric teljesen kiesett a döntő szakaszban, Bale helyét, játékát nem sikerült megoldaniuk.
Ezektől függetlenül nem égtek le, elődöntőig húzták (olykor mákkal, lásd Schalke) és a bajnokságban is sokáig állták a sarat.

Az idén egyszerűen jobbak vagyunk náluk és ennyi. A többi gyerekes dolog, a saját csapatunk sikerének kell örülni most már, az eddig látottak alapján bőven van miért!
Nem minden hsz-em, csak most ki jön belőlem a gyerekes káröröm, főleg amiért tavaly meg idén kaptuk az ívet amiért nem nyertünk semmit se :P (Persze még mindig maradhatunk idén trófea nélkül)
Meg azért nem rossz érzés azt látni hogy kiestek úgy a Juventus ellen, hogy konkrétan 20-ból 18-an azt mondogatták hogy sima 4-0-ra nyernek, meg hogy a Juventust akarták ellenfélnek.

Persze nem véletlen mondtam azt is, hogy mi nekünk sem szabad elbízni magunkat, főleg nem a csapatunknak mert azért a Juventus sem a véletlen miatt ejtette ki a Realt, ami pedig igen nagy szó tekintve attól hogy most milyen a formájuk.

Amúgy elismerem őket, ha nem lennének a sérülések, és Perez esetleg nem aszerint pakolná Ancelotti nyakába a játékosokat hogy mennyire jól eladható név, akkor bizony elég szép sikereket érnének el. (De ezt is szerintem Ancelotti fogja megszívni ha menesztik, ami szerintem nagy hiba lenne elvégre mégis olyan edzőről van szó aki 12 év után első évében hozta el nekik a Bl-t)
Alcantara
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4508
Csatlakozott: 2011.08.30. 09:31:30

2015.05.14. 12:13:40

MessiNeymarSuarez írta:HAHAA :mrgreen:
Érdemes amúgy 2-szer is végignézni, először Agnelli-t, utána meg külön Perez fejét :lol:
Miért van az, hogy minden hsz-ed a Madrid gúnyolásáról szól kizárólag?

Én sem szeretem őket, örülök, hogy kiestek, de elismerem a teljesítményüket, tavalyi évben toppon voltak, az idén a rotáció hiánya miatt nem érhettek oda. Kroost túlhajszolták, Modric teljesen kiesett a döntő szakaszban, Bale helyét, játékát nem sikerült megoldaniuk.
Ezektől függetlenül nem égtek le, elődöntőig húzták (olykor mákkal, lásd Schalke) és a bajnokságban is sokáig állták a sarat.

Az idén egyszerűen jobbak vagyunk náluk és ennyi. A többi gyerekes dolog, a saját csapatunk sikerének kell örülni most már, az eddig látottak alapján bőven van miért!
Avatar
visca el barca
Presidente del Barça
Hozzászólások: 20964
Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37

2015.05.14. 12:06:34

noname írta:Ez a Juve védelem mindennek tűnt, csak stabilnak nem. Lassúak, ostobák( a tizi orbitális nagy hiba volt), szervezetlenek ( 1-1-nél is vagy 2x lekontrázta őket a Real olyan lassan zártak vissza). Ezen kívül a Juvénak kb 1 rendesen felépített támadása volt a meccsen, a gól is inkább talált gól volt, mint kidolgozott. Ahhoz, hogy valaki a Barcát megverje rengeteg mozgás kell, a Juve pedig még a holtfáradt Real mellett is statikusnak tűnt. A meccs irama kb egy szinten volt a mi 2. félidei játékunkkal a Bayern ellen. Ezért nem látom, hogy hogyan tudna a Juve minket megállítani. Egyszerűen nem tudnak.
ebben minden benne van. és hogy Bob kolléga örüljön, megjegyzem, teljesen egyetértek mindennel :D nagyon tré napot kell kifognunk ahhoz h ez a juve megverjen minket. persze lehet ha döntő pont ilyen lesz, de inkább tőlük kapjunk ki mint egy közepes madridtól.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...
Kép
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10681
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2015.05.14. 12:05:46

https://www.facebook.com/SuperflyVideo/ ... =2&theater" target="_blank

HAHAA :mrgreen:
Érdemes amúgy 2-szer is végignézni, először Agnelli-t, utána meg külön Perez fejét :lol:
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2083
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48

2015.05.14. 09:33:40

Bízom benne,hogy rendeződnek a sorok a spanyol bajnokság körül,mert egy BL döntő előtt nem lenne szerencsés a majd' egy hónapos (kényszer)pihenő.Szerencsére jó formának örvend a csapat,-ebben benne van a sokat támadott Lucho rotációs munkája-talán nem is baj,hogy nem dőlt el a bajnokság ideje korán,éles maradt a gárda. A Juve-Real páros előtt is írtam,hogy nem lesz fáklyás menet a madridnak,ebből a Barcanak is okulnia kell,ha két meccsen dőlne el a serleg sorsa nem lenne nagy rizikó,de az egy mérkőzésen eldőlő "csatában" talán az olasz csapatok a legveszélyesebbek és Allegri nagy taktikus a mostani Juvénál szerényebb képességű Milannal is megfirkálta a Barcát.
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Avatar
Leon
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2621
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: Balkán sarkán

2015.05.14. 08:56:54

Suarez és Chiellini a Bl döntőben újra összetalálkozik: :mrgreen:

http://cdn.screenrant.com/wp-content/up ... 70x418.jpg" target="_blank
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.

Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.

L4wandowski

Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!

Grácies Messi!
messideco
Presidente del Barça
Hozzászólások: 12259
Csatlakozott: 2008.07.08. 16:49:07

2015.05.14. 08:42:57

+1, a legszimpatikusabb ellenfél talán az olasz, ha sarkítanék még azt is mondanám, hogy kedvelem őket.
Kép
"And my heart will leave you never."
Cooh
Jugador del Barça
Hozzászólások: 169
Csatlakozott: 2008.11.18. 11:06:46

2015.05.14. 08:29:11

Leon írta:Egyébként Buffon meg Pirlo miatt még agyvérzést sem kapnék ha esetleg buknánk a döntőt...
Ezzel a mondatoddal csak egyet tudok érteni. Részemről a legszimpatikusabb ellenfelet kaptuk a döntőbe ahol két veterán klasszis játszik.
Avatar
Leon
Director del Fútbol
Hozzászólások: 2621
Csatlakozott: 2014.02.17. 16:20:26
Tartózkodási hely: Balkán sarkán

2015.05.14. 08:22:43

A Juvénak a kp-ja kb világ legjobbja jelenleg (Pogba-Vidal-Pirlo) viszont kb enyi az egész csapat +Buffon.
Nem nézem le őket és biztos szénné fogják majd magukat bekkelni de úgy gondolom,hogy több góllal fogjuk őket csapni. Náluk "könnyebb" top ellenfelet nem tudtam volna elképzelni a döntőben.
Egyébként Buffon meg Pirlo miatt még agyvérzést sem kapnék ha esetleg buknánk a döntőt...
Messi campion del Mundo 2022. G.O.A.T.

Gianluigi Buffon (a Messivel való találkozásról 2013-ban): Meg kellett érintenem Messit, hogy megbizonyosodjak róla, olyan ember, mint mi.

L4wandowski

Tito per sempre etern.Infinite Iniesta Grácies Xavi, Grácies Piqué!

Grácies Messi!
Res
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 390
Csatlakozott: 2014.08.06. 15:39:22

2015.05.14. 08:21:51

Nagyon komoly volt ez a tegnapi meccs. Kár, hogy nem tettem meg az 1-1 -et. Nyertem volna egy csomó pénzt. 8) :^o
A tanulság szerintem az, hogy alaposan fel kell készülnünk a döntőre. Bennem még él az a bizonyos 94-es Milan elleni vereség, amikor mindenki azt hitte, hogy a Barca lesöpri őket…
Persze a jelen erőviszonyok mellett azért a 4-0 egy kicsit erős lenne, de ha az első gólt ők szerzik átállnak 5 védőre és akkor láttuk mire képesek…
Avatar
noname
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 8245
Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár

2015.05.14. 08:15:55

Ez a Juve védelem mindennek tűnt, csak stabilnak nem. Lassúak, ostobák( a tizi orbitális nagy hiba volt), szervezetlenek ( 1-1-nél is vagy 2x lekontrázta őket a Real olyan lassan zártak vissza). Ezen kívül a Juvénak kb 1 rendesen felépített támadása volt a meccsen, a gól is inkább talált gól volt, mint kidolgozott. Ahhoz, hogy valaki a Barcát megverje rengeteg mozgás kell, a Juve pedig még a holtfáradt Real mellett is statikusnak tűnt. A meccs irama kb egy szinten volt a mi 2. félidei játékunkkal a Bayern ellen. Ezért nem látom, hogy hogyan tudna a Juve minket megállítani. Egyszerűen nem tudnak.
A Fifa egy szégyen
Rewolution5
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1091
Csatlakozott: 2009.04.11. 10:04:30
Tartózkodási hely: Felvidék
Kapcsolat:

2015.05.14. 08:09:25

Csbal írta:
csababarca írta:Szerintem is sima lesz.
Még pedig azért mert a Juve a 0-0ra fog játszani,azt meg a real ellen nem lehet.

4-1 a tippem, egy Pirlo szabigól beakad 4-0nál a 80+. percben.
bejott... Hogy jatszana egy bl csapat 0-0ra, ha tudja h egy idegenben lott gollal szinte tovabbmehetnek? Te 0-0ra jatszanal? Istenem. 4-1 egy juve ellen. Hat azert azt megnezem
nézőpont kérdése :) Amíg 0-0 volt nemhajtotta ki a belét a juventus.. amint ronaldo megrúgta a gólját, és kiesésre álltak kezdtek futballozni, és lám jól is ment nekik... más kérdés, hogy azért a realnak sokkal komolyabb helyzetei voltak, és ha nemparáztak volna rá a dolgokra, és beakad egy, jott volna a tobbi is, szerintem. nehez megmondani, lenyeg hogy tovament a juve, es szerintem kicsit eselyesebbek vagyunk a dontoben mint ok :)
Kép
Csbal
Jugador d'estrella
Hozzászólások: 278
Csatlakozott: 2013.11.27. 12:54:35

2015.05.14. 07:47:43

Válasz küldése