Cubarsí százados lett!
& counting pic.twitter.com/jzOWHWup4r
— FC Barcelona (@FCBarcelona) December 16, 2025
Az utóbbi meccseken semmi gond nincs Messi hozzáállásával, látszik rajta (is), hogy mindent megtesz a csapatért és a klubért egyaránt.Csibovszky írta:szerintem ez a messi ez nagyon gagyi nem is értem hogy hogy van meg itt semmit nem fut az ember nem harcol
Az utóbbi időkben végre újra azt a Suarezt látjuk, akit már a kezdetek óta várunk - mondjuk igaz, még mindig van mit javulnia, de szerintem hamarosan előjön belőle az "állat" és akkor lesz nemulass!Csibovszky írta:ide harc kell a focihoz a focit fejjel és szivvel játszák ugy mint suarez,de ő meg ügyetlen ő se ide való.
Egy hónapon belül háromszor vertük meg azt az Atma-t, amelyet tavaly hat meccsből egyszer se tudtunk, ráadásul a Vicente Calderont is sikerült győztesen elhagynunk. A kiemelt mondat pedig szerintem egy kicsit túlzás. Már csak két pont a hátrányunk a Reallal szemben és lesz még egy klasszikus is a Camp Nouban.Csibovszky írta:gyenge a barca semmit nem fog nyrni talan meg az elso 5be se lesznek benne![]()
Szerintem látszik az egyértelmű változás a Pep éra utáni évekhez képest. LE megpróbál kontrázni és ebből eddig pozitívan jövünk ki.Csibovszky írta:el kell döntenünk hogy változtatni akarunk vagy nem.
Én nem játszok profi szinten, de ilyen gólt ilyen nyomás alatt és szinten (szerintem) nem kis dolog szerezni.Csibovszky írta:most mert ollozott egy gólt nem kell el ájulni ilyet ki nem tud
Szerintem meg pont most megyünk a jó irányba. Messi god módban tolja, Suarez is végre kezd kibontakozni, Neymarnak volt egy kis hullámvölgye, de több mint valószínű, hogy hamarosan újra brillírozni fog, Rakitic is kezdi megtalálni a helyét a csapatban, a két kapus nagyszerűen muzsikál, LE taktikája pedig kezd beválni. Én még akár még egy triplázást is el tudok képzelni.Csibovszky írta:Változtatni kell de gyorsan

Igen, a játékosok lassan úgy viselkednek a pályán, mint a zsoldosok a csatában, meg sem mozdul az arcuk, őket már csak a pénz érdekli, főleg Messit.Csibovszky írta:Jo srácok így vissza olvasva meg így hogy elgondolkoztam a dolgon látom hogy egy kicsit túlzotam de most mondjatok meg hogy rakitic miert kell ide ezt nem értem mert messi hozza azt a középpályás munkát amit rakitic legalább meg jobbat is ha szakmailag meg nézem .az a baj hogy nem veszitek komolyan engem higgyétek el nagyon megvisel nap közbe is gondolok ra es agyalok min lehetne változtatni szerintem ez az igazi barcas mert több mint egy klub cspat es en rájöttem hogy pont ezért mert nem csak szakmailag vizsgalom meg a dolgokat hanem érzelmileg is megerintenek
ha ez nem ironia, akkor nagy a baj:-(S.Agüero írta:Na ja, Suárez mikor lőtt négyet bárkinek is?ja, meg te is negyet vagtal eurobarca talin:-)
Csibovszky, adom, amit írsz. Innen már csak süllyed a Barca...
ja, meg te is negyet vagtal eurobarca talin:-)S.Agüero írta:Egyetértek, én is inkább a kontrákat nézném, de ez van.Csibovszky írta:En imádom a barcat de nem ezt a fajtát.el kell döntenünk hogy változtatni akarunk vagy nem. Ez így nem mehet. Máskor ne igazolnjunk ilyet rosszul mint a nyáron es ennyi pénzért .gagyi nem jo inkább adjunk el es vegyünk szerény játékosokat.most mert ollozott egy gólt nem kell el ájulni ilyet ki nem tud haverokkal össze szoktunk sokszor jönni es ott is vannak ilyenek vagy pl rooney most nem is értem azt lehozza az újság hogy suarez formába jött. Gyenge en nagyon sajnálom a csapatom. Változtatni kell de gyorsan
Rakitic, Suárez, mindkettő gyenge igazolás, egyik sem szint. Ollózós gólt még Joci is összehozott a mennyei megyeiben...
ahaa. Te hany jatekost adtal el? Vagy igazoltal? De kerlek... Valtoztass. Ha mar dontottel. Istenem. De hat boldogok a lelki szegenyek. Remelem sok hasonlot olvashatunk toled, legalabb lesz min vitazni:-)Csibovszky írta:En imádom a barcat de nem ezt a fajtát.el kell döntenünk hogy változtatni akarunk vagy nem. Ez így nem mehet. Máskor ne igazolnjunk ilyet rosszul mint a nyáron es ennyi pénzért .gagyi nem jo inkább adjunk el es vegyünk szerény játékosokat.most mert ollozott egy gólt nem kell el ájulni ilyet ki nem tud haverokkal össze szoktunk sokszor jönni es ott is vannak ilyenek vagy pl rooney most nem is értem azt lehozza az újság hogy suarez formába jött. Gyenge en nagyon sajnálom a csapatom. Változtatni kell de gyorsan
Egyetértek, én is inkább a kontrákat nézném, de ez van.Csibovszky írta:En imádom a barcat de nem ezt a fajtát.el kell döntenünk hogy változtatni akarunk vagy nem. Ez így nem mehet. Máskor ne igazolnjunk ilyet rosszul mint a nyáron es ennyi pénzért .gagyi nem jo inkább adjunk el es vegyünk szerény játékosokat.most mert ollozott egy gólt nem kell el ájulni ilyet ki nem tud haverokkal össze szoktunk sokszor jönni es ott is vannak ilyenek vagy pl rooney most nem is értem azt lehozza az újság hogy suarez formába jött. Gyenge en nagyon sajnálom a csapatom. Változtatni kell de gyorsan
hat, ezert kar volt regisztralnod. Sajnos hasonlo fogalmatlansagot latok nalad is, mint sok masik szakertonel itt a forumon. Kar h nem ti ultok az igazgatoi/edzoi szekben. Bar latom te is azt hiszed h ott a helyed. Ha lehet kimelj meg minket a tovabbi okossagaidtol.Csibovszky írta:szerintem ez a messi ez nagyon gagyi nem is értem hogy hogy van meg itt semmit nem fut az ember nem harcol ide harc kell a focihoz a focit fejjel és szivvel játszák ugy mint suarez,de ő meg ügyetlen ő se ide való.rég eladtam volna ezeket a barmokat.LE helyében 3-5-2ben állnék fel.gyenge a barca semmit nem fog nyrni talan meg az elso 5be se lesznek bennesajnalatos de igy van.szerintem ti is igy látjátok legbelül csak nem nagyon meritek kimondani de én ki mondom mert ez az igazság,ugy ahogy szalai is kimondta 1 éve.ennyi
Légy kiváncsi az igazságra és tájékozódj, könnyen megteheted.Léfe írta:El kell dönteni, hogy egy ilyen Messi kell vagy nem. Elötte is volt Barca és nélküle is lészen.
De a játékos ne a sz.rt keverje, hanem hajtson. A világ fájdalom volt az arcán. Hatalmas
pénzt kap, meg is érdemli - de hajtson. Nem is érthető, hogy a MC.ellen mekkora volt - most nulla. De nagyon kiváncsi lennék a igazságra, mert az, hogy nehány játékos külön edz a többektől és LE.-től - hát olyan nincs.
youtube-on beirod a meccset a keresobe es h full match, aztan kiadja valoszinuleg.tothnandor1 írta:Rendben van, hogy hiányérzetünk támadt a szombati teljesítménye miatt. De bíznunk kell abban, hogy szerdán tovább lövi a csapatot! Erről jut eszembe: ki tud segíteni, hogy tudom megnézni online a Királykupa elődöntő visszavágóját?! / minimális technikai ismeretekkel, díjmentesen, élőben./ Felőlem akár hottentotta nyelvű is lehet a közvetítés, legalább nem értem azt a sok felesleges és sokszor rém idétlen dumát... Előre is köszönöm!
Milyen ilyen Messi? Mi a problémád vele? Olvasol hülye híreket és azt készpénznek veszed. Mindig tőle várjuk a megváltást, legalább most már van más is olyan, ha nem megy a csapatnak, akkor azok oldják meg és nem Leotól várjuk egyedül a csodát. Erre a szezonra egy rossz szót nem szólhatunk rá. A Malagai meccset kivéve, ahol mindenki gatya volt nem csak ő, elég jó szezont fut. Tudjuk, hogy tùlértékelt meg el kellene adni, ezt itt többen leírják egy gyöngébb meccsünk után, de talán várjunk vele úgy 4-5 évet.Léfe írta:El kell dönteni, hogy egy ilyen Messi kell vagy nem. Elötte is volt Barca és nélküle is lészen.
De a játékos ne a sz.rt keverje, hanem hajtson. A világ fájdalom volt az arcán. Hatalmas
pénzt kap, meg is érdemli - de hajtson. Nem is érthető, hogy a MC.ellen mekkora volt - most nulla. De nagyon kiváncsi lennék a igazságra, mert az, hogy nehány játékos külön edz a többektől és LE.-től - hát olyan nincs.
ok, es ha eldontotted, te mint fotelszurker, akkor az befolyasol valamit? Megint megy az okoskodas onnan magyarorszagrol.Léfe írta:El kell dönteni, hogy egy ilyen Messi kell vagy nem. Elötte is volt Barca és nélküle is lészen.
De a játékos ne a sz.rt keverje, hanem hajtson. A világ fájdalom volt az arcán. Hatalmas
pénzt kap, meg is érdemli - de hajtson. Nem is érthető, hogy a MC.ellen mekkora volt - most nulla. De nagyon kiváncsi lennék a igazságra, mert az, hogy nehány játékos külön edz a többektől és LE.-től - hát olyan nincs.
Egy biztos a lefújás után azonnal az öltözőbe ment és nem pacsizgatni a többiekkel. Látszott, ahogy ment le, hogy nagyon bosszantja a kihagyott tizi.ZBarca írta:Spanyol források szerint Messi a Manchester City elleni meccs után az öltözőben fél órára elzárkózott a többiektől az utolsó percben kihagyott tizenegyese miatt.
