Bajnoki Mérkőzések 22-23
azt mondtam, az elsőre, hogy gyenge, nos a másodikra mit lehetne? talán azt, hogy kivérzett a II.o csapat, és ha már arra jártak (néha) lőttek egy párat.
Messi: persze, hogy tud focizni.csak nem akar. kétszer elé pattant a labda, hát (szépen!!!) belőtte.
egy jellemző mozzanat a 70. percben Iniesta megindul és vele együtt hárman(!) tiszta kontra lehetőség! ere mit csinál ? elkezd sétálni, megvárja míg visszaérnek a fehérek és kiteszi Montolyának aki menetrendszerűen eladja.....
elismerem: nézőpont kérdése: 5:0 az jó meccs. de nem nekem.

Erre a meccsre elég volt.thiagoalcantara írta:
5-0 lett, erőlködés nélkül, nem elég?
Messi úgy rúgott két gólt, hogy egész meccsen semmit nem csinált, csak kétszer odapattant hozzá a labda.
Az egyetlen tényleges pozitívum az Suarez gólja, és az, hogy PEdro megint jól teljesített.
Ő volt a meccs húzóembere szerintem. Azért az durva, hogy a sokat szídott Pedro volt az egyik legjobb.
- thiagoalcantara
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 122
- Csatlakozott: 2012.07.31. 15:23:35
- Tartózkodási hely: Hódmezővásárhely
5-0 lett, erőlködés nélkül, nem elég?Yokozuna írta:Unalmas passzolgatás, álló Messzivel. Nagyon gyenge ellenfél. Ez kevés lesz a bajnoki reményekhez.
Messi dupla!
Messi ezt csak azért rúgta be, mert elé pattant a labda.
Ha két méterrel odébb megy, nem is mozdult volna rá
Ha két méterrel odébb megy, nem is mozdult volna rá
- danianevem
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1700
- Csatlakozott: 2008.07.05. 12:03:43
- Tartózkodási hely: Bp/Eger
Elhamarkodott döntés volt. 4:0Andris írta:Egy nagy rakas tragya ez a csapat, ki is kapcsoltam a tv-t most. Egyszeruen szenvedes nezni is.
Rengeteg az üresjárat, de sokkal pontosabbak az elülső harmadban, mint általában, na meg volt már ennél jóval gyengébb meccse is a csapatnak...
Unalmas passzolgatás, álló Messzivel. Nagyon gyenge ellenfél. Ez kevés lesz a bajnoki reményekhez.
MESSIII!!!!
Piqué! GÓÓÓL!!!
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13508
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Egy nagy rakas tragya ez a csapat, ki is kapcsoltam a tv-t most. Egyszeruen szenvedes nezni is.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
Én kinézem azt is, hogy csak azért játszik Monty, hátha sikerül feljebb srófolni az árát
- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
Ivaaaaan! Végre egy kis foci
na, Suarez, végre!
Amúgy az élő topic miért nem megy?
Amúgy az élő topic miért nem megy?
Végre Suarez
SUAREZZZZZZZ!!!!!!! GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!
Ez kicsit erőltetettre sikeredett...
Ez kicsit erőltetettre sikeredett...
Igen , ezt a nagy csapatok ellen nem ártana bevezetni , és nem a második félidőben kéne kapkodni.Bob_Marley írta:Azt hoztuk ami kell, gyors gól és a játék kontrollálása.
Alba és Pedron kívül tényleg mindenki alszik , de már lassan én is. Nagyon gyenge meccs.
gyenge, gyenge , gyenge. minden.milyen csapat kell ezeknek, hogy láthassunk egy szép játékkal, elfogadható intenzitással lehozott meccset?!
Messinek néhány passzon kívül konkrétan egyetlen jó megmozdulása sem volt Suarez még ezt is alulmúlja, Rakitic detto. milyen meccs az ahol Pedro a legjobb?? nos ilyen ma a Barcelona/LE.
Messinek néhány passzon kívül konkrétan egyetlen jó megmozdulása sem volt Suarez még ezt is alulmúlja, Rakitic detto. milyen meccs az ahol Pedro a legjobb?? nos ilyen ma a Barcelona/LE.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 19613
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Azt hoztuk ami kell, gyors gól és a játék kontrollálása.
Pedro meg Alba jók, a többiek gondolom legszívesebben már a fát díszítenék.
- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
elkeserítően gyenge a meccs, pedig annyira vártam
Rakitic gólpassza meg Pedro lövése volt az egyetlen focira emlékeztető momentumunk.
Rakitic gólpassza meg Pedro lövése volt az egyetlen focira emlékeztető momentumunk.
Ekeng Ekeng Röhögök amikor hozzákerül a labda.
"And my heart will leave you never."
-
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2508
- Csatlakozott: 2009.06.16. 20:17:22
- Tartózkodási hely: Hajdúböszörmény
Pedro aztán belehúzott
Pedróóóóóóóóóó!