kristop írta:úristen, a valencia közelebb volt végig a győzelemhez, de küzdésből ötös
Én sajnos nem tudok egyetérteni ezzel, a legtöbb játékos arcán nem nagyon láttam a küzdés jeleit. Én inkább úgy láttam, hogy szimplán mákunk volt egy szöglet utáni kavarodásból
Suarez hajtott, ő még akar bizonyítani, de sajnos a helyzetkihasználása gyenge. Egyedül az utolsó percek voltak jók, valahogy úgy éreztem, hogy akkorra jöttek rá a játékosok, hogy hoppá, mindjárt vége a meccsnek. Vagy az is lehet, hogy addigra fáradt ez a Valencia.
A 3 pont nagyon fontos, erős csapatot vertünk el idegenben, gyenge játékkal is 1 meccsnyire vagyunk az első helytől, de hosszútávon nem lesz ez jó, nem nagyon látok csapatjátékot, nem nagyon látok olyan játékost, aki hosszú fordulók óta egyenletesen kimagasló teljesítményt hozna. És azt se nagyon látom, hogy hogyan lehetne ezen javítani
