Chino írta:Subinho írta:Úristen, olvasva az utóbbi hozzászólásokat, egy klasszikus juk eszembe: há nóóómális????
Ez a minden évben új edző eléggé túl van lihegve. Nem úgy ment ez mint a Realnal, ha már őt hozzák fel példának. Pep lehúzott itt jó néhány évet. Az utódjának kinevezték Titot, ami logikus döntés is volt. Sajnos egészségügyi problémák miatt a fél szezont a másodedzővel, az eléggé dilettáns Roura-val kellett végigcsinálni. Utána úgy nézett ki Tito helyrejön és meg is kapta a bizalmat, csak a nyár végén derült ki, hogy komolyabb a betegsége a vártnál, így nem tudta továbbvinni a csapatot. Aztán hirtelen előásták Martinot, aki kis túlzással azt sem tudta hova jön. Várható volt, hogy ő csak egy kényszermegoldás. A Realnál még véget sem ért a szezon már tudni lehetett, hogy megy Ancelotti. Ahogy idén nálunk is relatíve korán nevezték ki az edzőt és nem az utolsó percben ültették le a padra. Bekapcsolódhatott az igazolásokba, ha nem is kapott meg minden játékost, akit szeretett volna. (Cuadrado, Marquinhos stb.)
Szóval ez a minden évben új edző szlogent össze sem lehet hasonlítani azzal ami pl. Madridban volt. Itt nem azért mentek el évről évre, mert nem produkáltak sikereket.
Mourinhot ide!!!??? Meg, hogy tisztelet meg keménykéz! Kígyót, békát kiabált a csapatra, klubra, játékosokra. Ott volt a Titos eset, de még Chelsae-trénerként is kaptuk az ívet tőle. Hát biztos k...vára meglenne a tisztelet felé. Még a Realnál is lázadoztak ellene, pedig ellenük aztán tényleg nem csinált semmit korábban.
És akkor még nem beszéltem a játékstílusról. Lehet, hogy nagyon jó edző, de csak egy sémát tud. Azt viszont nagyon. Ez a csapat kreatív játékosokból áll, azzal pedig ő nem sokra megy.
Mathieu, Vermaelen miért rossz igazolás. A francia középen idáig azért kellemes csalódás, a belga pedig még elég kérdőjel.
Jött egy középcsatár. Évek óta mindenki ezért sipítozik. Most jött egy aki eddig 2 és fél meccset játszott és már ennyi alatt is látszik, hogy egyáltalán nem idegen ez tőle.
Feltörekvő fiatalok pedig vannak és használta is, ha már ezt is a fejéhez akarod vágni.
Ez egy kicsit off, de miben látod itt a katasztrófát, mert olvasva a hsz-ed ez jön le. Kikaptunk a Realtól idegenben? Igen megesik. Volt esélyünk, elcsesztük, ez van. A Celta? Szerintem a játékkal nem igazán volt gond, a helyzetkihasználás volt az amin elment a meccs, ezért nem vagyok annyira letörve. Az egész szezonban én úgy vélem egy olyan meccsünk volt, ami miatt aggódnunk kellene, az pedig a Malaga elleni.
A kezdőben négy új játékos van és mind a támadósorban, mind a kp-n változott a játékunk. Pep óta változtattunk igazán. De már ott tartunk, hogy itt már EL-ről beszélnek ez emberek.
Bocs a litániáért csak már kicsit bennem volt .