Egyetértek Palesszal, a 91 gólos évében nem lehetett nem neki adni.
2011-ben meg ugye körülbelül ugyanazt hozták egyénileg, csapattal viszont Messi volt a jobb.
2010-ben mondjuk én Iniestának adtam volna, csak hát akkor változtattak a szabályzaton.
Amúgy tavaly, ha nem hosszabbítanak a szavazáson, lehet nem CR-é lett volna a laszti.
Valamelyik lap meg is írta, hogy az első határidő előtt picivel még Messi vezetett, és ugye utána előzött CR.
Aki meg vitatta a 2012-es lasztit Messitől, az miért mondta tavaly, hogy megérdemelte CR a 2013-asat? Kicsit ellentmond, mindketten ugye csak egyénileg emelkedtek ki, csapattal nem, tehát vagy mindkettő megkapja, vagy egyik sem.
Egyébként megérdemelte tavaly CR, most is meg fogja, de utánanéztem a statoknak, hát, nem sokkal jobb CR, az hittem, nagyobb lesz a különbség. Messi ott lesz a háromban megint.
http://messivsronaldo.net/calendar-year.php" target="_blank
Ha CR nem kezd bele ebbe az évben annyira, lehet, nem lenne ennyire egyértelmű most.
VB kíváncsi leszek, mennyit nyom a latba, '10-ben sem sokat számított, most sem fog, szóval sima Ronci.
Persze ezek már lefutott körök, nem is tudom, miért ide írtam le.
MSN:
Szerintem könnyen kaphat még egyet, CR kifelé fog menni 2-3 éven belül, a következő 3 évben szerintem egyet kap Messi, aztán jöhet Neymar/Bale/Suárez(?)