visca el barca írta:
kérdés h vermaelen majd lombrágó (

) vagy a fürge kategoriaba lesz e besorolva...
A belga lesz a Jolly Joker, amolyan two in one azaz fürge és lombrágó is egyben.
crixus írta:
Erxy írta: Munirnak mire fel?
Munir-nak azért, mert veszélyesebb, mint Pedro és Sandro együttvéve, illetve nem elhanyagolható, hogy ő középcsatár.
Pedrot most vegyük ki a pakliból (sajnos Lucho sokszor bennhagyja).
Ami a Munir-Sandro összehasonlítást illeti, azt azért érdemes figyelembe venni, hogy a marokkói eddig lényegesen több játéklehetőséget kapott, mint a fiatal spanyol.
Ebből következően több lehetősége volt helyzetbe kerülni, ezért veszélyesebbnek tűnik. Ugyanakkor ami számomra ez alatt a pár meccs alatt leszűrhető, hogy Sandro gyorsabb és robbanékonyabb, ráadásul erősebb testfelépítésű is, így nehezebb elválasztani a labdától, mint Munirt.
Szóval kíváncsi lennék, hogy ugyanannyi kapott játékperc alapján, Sandro hányszor kerülne helyzetbe és abból mennyit váltana gólra. "Tartok tőle" nem 2 gól állna a neve mellett.
A Real Madrid legyőzéséhez nem kell pluszmotiváció. Főleg nem egy barcelonai játékosnak!
"Lionel Messi"