Egyrészt én úgy látom, kicsit jóllakott a Real a Decimával. Ebbe Ronaldo is beletartozik szvsz, és nem feltétlen az ő nem százszázalékos állapota miatt tűnik fogatlan oroszlánnak a Madrid. Jamest még mindig nem írnám le, de mintha túl gyorsan jött volna neki minden, és ezt talán nem bírja még kezelni. Gyermeteg hibákat vét a pályán, de érthető is, egy olyan Di María helyére jött, aki kiemelkedett a tavalyi szezonban nemcsak a csapatból, hanem a világfutballból is, egy tarthatatlan pali. Pérez meg fogja szívni most a megalomániája miatt (végre én is bekerültem az anti Pérez klubba

), a tavalyi sikerek így nem jönnek majd össze. Lehet mondani, hogy a BL-címvédésre mennek, de ezzel a pályán mutatott hozzáállással nem fog sikerülni. Mária eladásával az a baj, hogy maradt volna még, és szerintem idén is üde színfolt lett volna a hajtásával, megindulásaival, beadásaival, de ennek most búcsút mondhatnak, James más típusú játékos. Kroos eddig tényleg nem nagy durranás, és én is örülök, hogy Rakitic jött hozzánk, de nem a képességeik miatt, hanem mert egyszerűen jobban illik a horvát a LE-féle játékhoz, ami nekem eddig nagyon-nagyon tetszik.
Vajon ki lesz a legfőbb riválisunk a ligáért? Atleti, Valencia?
