S.Agüero írta:Fura, hogy Erxy-n és rajtam kívül senkinek sem tetszett a tegnapi játéka.
sokakban megmaradt az az egy jelenet (bennem is), amikor kontrázhattunk volna és ő sétálgatott meg forgatta a fejét, kábé három másodpercig kocogva hozta fel a labdát teljesen egyedül, még hátra is nézett. kicsit ideges lettem akkor
ezen kívül hozta a szokásos szintjét. ami alapból egy magas szint, tegnapi meccsen is volt néhány olyan labdája, ami nagyon egyszerűnek tűnik alapból, de csak néztem, hogy olyan pontosan, meg erősen odatudta rakni. és ez mindig megvan, szóval ilyen alapon nekem is tetszett, mert szeretem a játékát, de nem volt jobb, mint általában (tízből kilencszer ilyen meccset hoz le, ezért is tartom ilyen sokra, kiegyensúlyozott.) nála ezt már nem is jegyzem meg külön.
én ellentétben sokakkal nem azért raknám be mascheranot a következő meccsen, mert busquets rossz lenne, vagy bármi ilyesmi, hanem mert mascherano is baromi jó. más stílusú, de ő is a világ egyik legjobbja a posztján. azzal meg semmi baj sincs, ha két bajnoki és két válogatott meccs után busquets egy meccset pihen, egy pillanatra nem aggódnék masch miatt.
Yokazuna írta:Akkor még szentségtörésnek tűnt az ötlet
attól, hogy kezdhetne masch, attól ez még mindig szentségtörés
