Barca Igazolások
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
emberek, okés, h nem kell az összes olyan gyerekkel foglalkozni, akik egy darab egyeneset rúgnak a labdába, de azért ne csináljátok már azt, mintha minden okés lenne hátul!
a két legjobbnak tartott hátsó emberünkből úgy csináltak folyamatosan hülyét a vb-n, h rossz volt nézni, a többi pedig szót sem érdemel. lehet itt okoskodni, h milyen a jól összerakott védelem, de sajnos az a helyzet, h a miénk egyrészt nincs jól összerakva, másrészt olyan gyerekekből áll, akikkel a mostani állapotukban nem is lehet jól összerakni a dolgokat. erre gondolják megoldásként a két legtöbbet elhangzó nevet a főnökség részéről, olyan embereket, akiknél nagyon kell igyekeznem, h úgy lássam őket, mint akik kihúznak bennünket hátul a szarból.
engem csak az bosszant, h eközben olyan teljesítményeket látni nem csak a vb-n, hanem máshol is folyamatosan, amikkel valószínüleg vastagon beljebb lennénk...
mindegy, egyelőre még csak a találgatásoknál tartunk, semmi végleges dolgot nem mondott senki sem, de nagyon kiváncsi vagyok, h az egybként borzalmas menedzsmentünk hogyan szándékozik megoldani ezt a szitut.

PUYOL-XAVI-INIESTA
Ezzel maximálisan egyet értek, ettől függetlenül ezek a gyerekek sem nagyobb zsábamacskák szerintem, mint pl. Marquinhos.Erxy írta:Még mielőtt idehoznátok az összes vb-n játszó kh-t megjegyezném, hogy kicsit másabb egy proaktív csapatban védekezni, mint egy reaktívban.. Nem mindegy, hogy csak tolódsz balról jobbra, jobbról balra és kifejelgeted a beívelt labdákat. Nem mindegy, hogy egy 5x5 méteres területért felelsz, vagy 20x20-asért.
Demichelis egészen kiváló védőnek tűnt az argentinoknál, mert a meccs jelentős részén beásták magukat a 16-osra, neki meg nem kellett senkivel versenyt futnia, nem kellett labdákat kijátszania.. nyilván könnyebb úgy védekeznie, ha vannak előtted 5 méterre még négyen, meg melletted is.
Na, hálistennek nálunk nem ez lesz a jellemző.
Még mielőtt idehoznátok az összes vb-n játszó kh-t megjegyezném, hogy kicsit másabb egy proaktív csapatban védekezni, mint egy reaktívban.. Nem mindegy, hogy csak tolódsz balról jobbra, jobbról balra és kifejelgeted a beívelt labdákat. Nem mindegy, hogy egy 5x5 méteres területért felelsz, vagy 20x20-asért.
Demichelis egészen kiváló védőnek tűnt az argentinoknál, mert a meccs jelentős részén beásták magukat a 16-osra, neki meg nem kellett senkivel versenyt futnia, nem kellett labdákat kijátszania.. nyilván könnyebb úgy védekeznie, ha vannak előtted 5 méterre még négyen, meg melletted is.
Na, hálistennek nálunk nem ez lesz a jellemző.
Demichelis egészen kiváló védőnek tűnt az argentinoknál, mert a meccs jelentős részén beásták magukat a 16-osra, neki meg nem kellett senkivel versenyt futnia, nem kellett labdákat kijátszania.. nyilván könnyebb úgy védekeznie, ha vannak előtted 5 méterre még négyen, meg melletted is.
Na, hálistennek nálunk nem ez lesz a jellemző.

mert nem rossz játékosokat akarnak venni, hanem jókat, plusz mi nem a newcastle meg a sevilla vagyunk, de tudom, ez elég furcsán hangzikBoixos írta: ezért nem értem, h mit szaroznak ilyen örökvesztes matyiő meg nullarutinnal rendelkező, lehet h örökigéretté váló markinnyoszokkal?
ott volt a vlaar és a de vrij akik akkorát játszottak, h eszméletlen, nem annyira ment át rajtuk senki sem, pedig páran próbálkoztak.
és ilyen gyerekekből van még pár a piacon. miért nem ilyenekről hallani?

egyébként, hogy normálisan is írjak, egy jól összerakott védekezés nem egyenlő ám azzal, hogy maguk a védők is jók benne. ennyi erővel miért nem osasuna meg levante védőket nézünk, hát ők is hogy lehozták már ikszre mindig a barca meg a real elleni meccseket. ez a vlaar például klasszisokkal rosszabb mathieunél, dehát az előbbi volt a vébén, AKKOR IGAZOLJUK ŐT IS LE, MEG MINDENKI MÁST IS.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára kristop 2014.07.14. 22:06:30-kor.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
Mondjuk ebbe igazat adok neked. A védelmünk annyira szét van, hogy nincs időnk megvárni, hogy lesz e belőle valaki vagy sem. Mondjuk én még azt mondom marha fiatal és azért VB. De az is tény, hogy nem igazán lenne szabad kockáztatni. Marquinhos esetében is ez a bajom! Nagyon jó lehet a srác de csak 20 vagy 21 éves. Nekünk most nem elsősorban fiatal tehetség kéne marha drágán hanem egy tapasztalt vezér. Mellé kéne egy fiatal tehetséget olcsón hozni. De ezzel a Marquinhos, Mathieau vonallal pont ellenkező irányba mozdulnak mozdulnának. És Mathieau marha drága! Vertonghen viszont ennyi pénzért ajándék lenne. nem hiszem el, hogy ennyire nem lát a vezetőség. ( Pedig tudom, hogy nem lát, de ez már tényleg vérfagyasztó! )Alcantara írta: A holland válogatott védekezése elég jól össze volt rakva, nagyjából ismeretlen palikból.
A leggyengébb láncszem mégis ez az ember volt, bántóan lassú, darabos volt, sokszor csak szabálytalanság árán tudott valakit megállítani. Nem véletlen, hogy volt egy meccs, ahol már a félidőben lekapták a rendszeres ütemtévesztései és fizikális felőrlődése miatt.
Ő semmiképen nem való ide, más sem hiányozna, mint egy ilyen bizonytalan gyerek.

-
- Barça B
- Hozzászólások: 99
- Csatlakozott: 2014.03.15. 22:18:03
Boixos írta:ezért nem értem, h mit szaroznak ilyen örökvesztes matyiő meg nullarutinnal rendelkező, lehet h örökigéretté váló markinnyoszokkal?Alcantara írta: A holland válogatott védekezése elég jól össze volt rakva, nagyjából ismeretlen palikból.
...
ott volt a vlaar és a de vrij akik akkorát játszottak, h eszméletlen, nem annyira ment át rajtuk senki sem, pedig páran próbálkoztak.
és ilyen gyerekekből van még pár a piacon. miért nem ilyenekről hallani?
A hollandokat le se kell írni, a mexikói válogatott klasszisokkal jobban védekezett, mint a Barca, onnan is bármelyik védőt megnézném nálunk.
Visca el Barca y visca Catalunya, llibertat Boixos Nois!!!
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
ezért nem értem, h mit szaroznak ilyen örökvesztes matyiő meg nullarutinnal rendelkező, lehet h örökigéretté váló markinnyoszokkal?Alcantara írta: A holland válogatott védekezése elég jól össze volt rakva, nagyjából ismeretlen palikból.
...
ott volt a vlaar és a de vrij akik akkorát játszottak, h eszméletlen, nem annyira ment át rajtuk senki sem, pedig páran próbálkoztak.
és ilyen gyerekekből van még pár a piacon. miért nem ilyenekről hallani?
PUYOL-XAVI-INIESTA
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 528
- Csatlakozott: 2007.10.26. 21:44:21
- Tartózkodási hely: Debrecen
De jó lenne az nekünk ha ide jönne....StickyFingaz írta:Verthongen 22 milla.Mire várnak Zubiék?
Csiga 2.0
Songért elcserélném de egy fillért nem adnék érte...
I.Martinez,Mangala páros kell ide,meg az hogy az játszon aki megérdemli ne az aki többet keres...
Jó de mennyi idős? Egyből mélyvíz.LG írta:Martins Indit csak a VB-n láttam játszani, de ott ő tűnt a legsebezhetőbb pontnak a holland védelemben.Feast4 írta:Bob_Marley írta:Rojo belső védő, de játszik baloldalt is. Ha két védőt akarunk (és elvileg erről volt szó), akkor az egyiknek mindenféleképpen őt preferálnám. Erényeit nem firtatom, sokszor megetettem. Engem kilóra megvett ezen a VB-n.
Nagyobb részt szélen van ő a VB-n végig szélen volt, de ettől függetlenül engem is nagyon meggyőzött. Egyrészt Messinek lenne megint egy argentin span talán jobb lenne a hangulat is így, másrészt abból a gyerekből még bármi lehet. Még csak 24 éves szóval előtte a jövő másrészt Marquinhos árának a töredékéből meglenne. Megmondom én még Martins Indi-be is látnék fantáziát.

[quote"] Martins Indit csak a VB-n láttam játszani, de ott ő tűnt a legsebezhetőbb pontnak a holland védelemben.[/quote]
A holland válogatott védekezése elég jól össze volt rakva, nagyjából ismeretlen palikból.
A leggyengébb láncszem mégis ez az ember volt, bántóan lassú, darabos volt, sokszor csak szabálytalanság árán tudott valakit megállítani. Nem véletlen, hogy volt egy meccs, ahol már a félidőben lekapták a rendszeres ütemtévesztései és fizikális felőrlődése miatt.
Ő semmiképen nem való ide, más sem hiányozna, mint egy ilyen bizonytalan gyerek.
A holland válogatott védekezése elég jól össze volt rakva, nagyjából ismeretlen palikból.
A leggyengébb láncszem mégis ez az ember volt, bántóan lassú, darabos volt, sokszor csak szabálytalanság árán tudott valakit megállítani. Nem véletlen, hogy volt egy meccs, ahol már a félidőben lekapták a rendszeres ütemtévesztései és fizikális felőrlődése miatt.
Ő semmiképen nem való ide, más sem hiányozna, mint egy ilyen bizonytalan gyerek.
StickyFingaz írta:Verthongen 22 milla.Mire várnak Zubiék?
Több észre?

-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 808
- Csatlakozott: 2012.07.12. 20:38:58
Verthongen 22 milla.Mire várnak Zubiék?
Martins Indit csak a VB-n láttam játszani, de ott ő tűnt a legsebezhetőbb pontnak a holland védelemben.Feast4 írta:Bob_Marley írta:Rojo belső védő, de játszik baloldalt is. Ha két védőt akarunk (és elvileg erről volt szó), akkor az egyiknek mindenféleképpen őt preferálnám. Erényeit nem firtatom, sokszor megetettem. Engem kilóra megvett ezen a VB-n.
Nagyobb részt szélen van ő a VB-n végig szélen volt, de ettől függetlenül engem is nagyon meggyőzött. Egyrészt Messinek lenne megint egy argentin span talán jobb lenne a hangulat is így, másrészt abból a gyerekből még bármi lehet. Még csak 24 éves szóval előtte a jövő másrészt Marquinhos árának a töredékéből meglenne. Megmondom én még Martins Indi-be is látnék fantáziát.
Bob_Marley írta:Rojo belső védő, de játszik baloldalt is. Ha két védőt akarunk (és elvileg erről volt szó), akkor az egyiknek mindenféleképpen őt preferálnám. Erényeit nem firtatom, sokszor megetettem. Engem kilóra megvett ezen a VB-n.
Nagyobb részt szélen van ő a VB-n végig szélen volt, de ettől függetlenül engem is nagyon meggyőzött. Egyrészt Messinek lenne megint egy argentin span talán jobb lenne a hangulat is így, másrészt abból a gyerekből még bármi lehet. Még csak 24 éves szóval előtte a jövő másrészt Marquinhos árának a töredékéből meglenne. Megmondom én még Martins Indi-be is látnék fantáziát.

Rojo nagyon jó igazolás lenne tud ö középen is játszani sőt eredetileg khv is!Azért a vb elnézve nem vagyok benne biztos hogy nem e tudnánk valami olcsóbb de ugyan olyan jó védőt venni mint a 40millios barátaink.Ilyen számomra pl:Rojo, Héctor Moreno, M.Indi nem mondom azt hogy vannak olyan jók mint Hummels vagy Vertonghen de mint Mangala v Marquinhos simán lehetnek ugyan olyan jók akár jobbak is 

annyira azért még nem vagyunk elkésve, főleg a többi csapathoz képest. ha mathieu és marquinhos jönne, akkor ők már eltudták volna kezdeni a felkészülést. de ők nem túlságosan közönség kedvencekzola8787 írta: Ez okés is, én is így szeretném, de akkor meg Piqué + Bartra lesz a védelem közepén ami édes kevés. Kezdődik az alapozás (vagy talán ma már meg is kezdődött) és eddig van 2 középső védőnk, hihetetlen
Nagyon remélem, hogy összeszedik magukat Barto-ék és igazolnak még 2 védőt középre, vagy már el is vannak intézve (és ebbe az a durva, hogy ez a 2 igazolás a MINIMUM lenne)

szóval vagy most jönnek valakik, akiket a többség nem nagyon szeretne. vagy még ráér a vezetőség, mert úgyis pihennek a játékosok

no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Rojo belső védő, de játszik baloldalt is. Ha két védőt akarunk (és elvileg erről volt szó), akkor az egyiknek mindenféleképpen őt preferálnám. Erényeit nem firtatom, sokszor megetettem. Engem kilóra megvett ezen a VB-n.

Balszélső védő- Ott kicsit túltengés van. Amúgy szerintem is nagyon jó, de perpill padra is nehezen ülne.Barca96 írta:szerintem Rojo-t kellene megvenni, nem elsőszámú védőnek, de bőven elférne. Magas, erős fizikumú, és kellően agressziv védő. Emelett fiatal, és relativ olcsón hozhazó. Engem nagyon megfogott a vébén, örülnék neki. 1-2 hirt olvastam is róla, hogy az átigazolási terveink között van. Mellé még jöhet egy Hummels kaliber, és megvagyunk:D
Nem volt Rakitic rossz csere, ebben biztos vagyok. Én olyan szempontból érzem vékonynak a középpályát, hogy ha sérülés lesz Rafina nem tudom mennyire fog tudni a kezdőből bárkit pótolni. Jó ő, ügyes ő ,de még zöld. A védő dologgal meg egyre jobban azt látom, úgy járunk mint szoktunk.csababarca írta:Kroos megy a madridba,mi meg beerősítettünk a kp-ra egy Rakitic-Rafinha párossal,úgy hogy Cesc-Xavi távozik. Nagy taps.
Védők még mindig sehol,pedig már kezdődik a felkészülés,de még mindig semmi konkrét, csak a méla beszéd Bartomeutól is,hogy van pénz két védőre is...jah, örülnék már lassan egy közepes védőnek is,csak jöjjön.

Egy 31 éves játékosért nagyon nem kéne ennyi pénzért.Nervo írta:Nuno Espirito Santo megerősítette hogy Matthieu a valencia játékosa és számol vele.[Sport.es]
Remélem nem megyünk ölre érte.

- Nervo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 536
- Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
- Tartózkodási hely: Home, Workplace.
Nuno Espirito Santo megerősítette hogy Matthieu a valencia játékosa és számol vele.
[Sport.es]
Remélem nem megyünk ölre érte.
Ja és Hámesz is képbe került. 

Remélem nem megyünk ölre érte.

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Nervo 2014.07.14. 19:39:53-kor.
FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.

Ez okés is, én is így szeretném, de akkor meg Piqué + Bartra lesz a védelem közepén ami édes kevés. Kezdődik az alapozás (vagy talán ma már meg is kezdődött) és eddig van 2 középső védőnk, hihetetlenkristop írta: song - helyette mascherano, ez előrelépés

Nagyon remélem, hogy összeszedik magukat Barto-ék és igazolnak még 2 védőt középre, vagy már el is vannak intézve (és ebbe az a durva, hogy ez a 2 igazolás a MINIMUM lenne

iniesta - ő maradt
busquets - ő maradt
sergi roberto - ő maradt
song - helyette mascherano, ez előrelépés
fabregas - rakitic, cesc jobb játékos, de a horvát remélem jobban illik hozzánk
xavi - rafinha
ez azért nem annyira nagy visszaesés. főleg, ha rakitic jobban beválik, mint fabregas, akkor még erősebbek is leszünk. plusz szerintem rafinha is marha jó lesz.
busquets - ő maradt
sergi roberto - ő maradt
song - helyette mascherano, ez előrelépés
fabregas - rakitic, cesc jobb játékos, de a horvát remélem jobban illik hozzánk
xavi - rafinha
ez azért nem annyira nagy visszaesés. főleg, ha rakitic jobban beválik, mint fabregas, akkor még erősebbek is leszünk. plusz szerintem rafinha is marha jó lesz.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
Na igen.. a kp elég vékonyka, és a védelemről inkább ne is beszéljünk egyelőre.csababarca írta:Kroos megy a madridba,mi meg beerősítettünk a kp-ra egy Rakitic-Rafinha párossal,úgy hogy Cesc-Xavi távozik. Nagy taps.
Védők még mindig sehol,pedig már kezdődik a felkészülés,de még mindig semmi konkrét, csak a méla beszéd Bartomeutól is,hogy van pénz két védőre is...jah, örülnék már lassan egy közepes védőnek is,csak jöjjön.
barcafacan írta:Mekkora mázlink, hogy Agüerot nem sikerült megvennünk! szerintem Hummels se elég gyors, nem baj, ha nem jön.
Mindenkinek a játékának van gyengéje. Messi pl. nem fut, neki ez. Hummels nem gyors de ezt ahogy láttam helyezkedéssel, játékosintelligenciával pótolja. A legtutibb az lenne ha Pique mellé jönne Hummels az üres helyre meg Mangala. De álom, álom, szép álom. Szerintem egyik sem lesz meg. Majd Matyi megoldja!

Téged ez meglep?csababarca írta: Védők még mindig sehol,pedig már kezdődik a felkészülés,de még mindig semmi konkrét, csak a méla beszéd Bartomeutól is,hogy van pénz két védőre is...jah, örülnék már lassan egy közepes védőnek is,csak jöjjön.
Ezt csinálják már 4 éve!
Májusban Barto elmondta, hogy nagy változások lesznek, amelyek minden csapatrészt érintenek majd. A védelembe két khv érkezését ígérte.
Ez a kijelentés mára úgy módosult, hogy egy vagy két védő érkezik, augusztusra meg majd eljutunk odáig, hogy nem jön egy sem, mert Puyi edzésre jelentkezett.
A viccet félre téve, május közepe óta megy a bohóckodás Marquinhos és Mathieu leigazolásával kapcsolatban. A brazilt nem engedi el a klubja, a francia leigazolására pedig csak abban az esetben kerülhet sor, ha Zubiék kipengetik a kivásárlási árat (20M), ami "kész főnyeremény" a Barca számára.
Ugyanakkor a minőségi középső védők száma egyre fogy a piacon.
A legfrissebb hírek szerint Mangala a Cityhez, Benatia a Chelseahez vagy a Bayernhez igazolhat. Hummels marad Dortmundban vagy a MU játékosa lehet.
A konkurencia tehát tovább erősödik, a Barca vezetősége meg ugyanazokat a köröket futja évről-évre.
Őszintén megvallva, most már fogalmam sincs kit fognak ezek a védelembe leigazolni.
Amennyiben csak Mathieu lesz az új arc a khv poszton, akkor a következő év(ek)re keresztet is vethetünk.
A Real Madrid legyőzéséhez nem kell pluszmotiváció. Főleg nem egy barcelonai játékosnak!
"Lionel Messi"
"Lionel Messi"
Innentől kezdve be kell indulnia a védő-kérdésnek is. A VB-nek vége, lehet válogatni a védők között.
Én remélem és látok rá esélyt, hogy a Vertonghen,Hummels, Thiago Silva, Benatia négyesből egy érkezzen - bár Benatia nem volt a VB-n. És talán Mathieu-ről lemondunk már és keresünk egy "igazi" középhátvédet a cseresorba is. Ide nevet nem tudok mondani, nem is akarok.
Ezen kívül még egy igazolásra látok esélyt, főleg Xavi-tól függően. Ha Xavi és Song is távozik, akkor szerintem egy középpályás fog érkezni, ha viszont az egyikük marad, akkor Alves megy és őt pótoljuk -remélem, hogy nem Cuadrado-val.