
Ha Messi nem javul, és folytatja ezt az idei évét, h hozzáérnek a mezéhez és megáll, reklamál, álldogál, labda nélkül nem mozog, akkor én nagyon örülnék egy Reus-Neymar-Suarez 3asnak, esetleg meglepibe még egy Iniesta-Kroos-Busquets kp.



Nekem nem vegyesek az érzéseim. Szerettem Alexist, pont a leírtak miatt.DaVeR írta:Vegyes érzéseim vannak =/ Örülök, hogy egy igazi klasszikus centerünk lesz viszont nagyon sajnálom, hogy Alexisnek mennie kellett a büdzsé miatt.. Mert én attól félek, hogy amit Sanchez szélen robotolt és hogy mindig mindenhol ott volt ugyan olyan nagy fegyver tény volt. Mert feltehetőleg most Messi lesz jobb szélen mögötte Alves. Ez nem az a két játékos aki szerintem a jobb oldalunkat letudná védeni. Szóval örülök, hogy egy igazi vadállatunk lett elől de sajnálom, hogy a legnagyobb akarású és legnagyobb küzdő játékosunktól szabadultunk megHiányolni fogjuk még úgy érzem =/
Ha ez igaz, akkor most azonnal írják alá azt a 35 milliót Hummelsért.Nervo írta:Az elmundo egyre többet dobja be Vertonghen nevét, mondanom sem kell hogy én inkább őt szeretném itt látni a két valószínűleg érkező emberke helyett.![]()
Sajnos olyan érzésem van hogy nem lesznek meglepetések ezen a téren.
UI: http://barcanoticias.blog.hu/2014/07/11 ... ore6501467" target="_blank
Hummelsnek mondjuk örülnék.
Albánál jobb, Piquenél meg nem? Szerintem előbbi sokkal jobb volt az elmúlt szezonban, és azt megelőzőben is Mr. Shakiránál.én meg abból indulok ki, hogy láttam játszani az elmúlt idényben és igen: Piquet kivéve jobb bármelyik jelenlegi védőnknél, Alvestől - Albáig.
én meg abból indulok ki, hogy láttam játszani az elmúlt idényben és igen: Piquet kivéve jobb bármelyik jelenlegi védőnknél, Alvestől - Albáig.Messithebest írta:hát ha abból indulok ki hogy képesek lennénk érte kiadni 20 misit, igen.S.Agüero írta:Miért, szerinted Mathieu Bartra előtt lenne a rangsorban?Mathieut el lehetne felejteni sztem, mert akkor Bartra semmit sem játszik majd.
Xavi teljesen kiment a fejemből.kristop írta:ehhez viszont az kell, hogy ha xavi megy, akkor ne hozzunk a helyére se kroost, se senkit
Nézd, én csak abból tudok kiindulni, amit Bartomeu többször is lenyilatkozott, és amit az elektronikus sajtó is lehozott. Ezek szerint a nyári átigazolásokra 120M euró áll rendelkezésre + az eladott játékosokból befolyó összeg.visca el barca írta:ennyi pénz biztos nincs, abba a 120 millioba amit nyilatkoztak 3-4 hete, biztos h benne volt már jó pár eladás ára is. sztem még veszünk egy jó, meg egy kevésbé jó védőt és ennyi lesz.Gali írta:Kiadás: 12+12+18+81(90)= 123M (132M) euró.
Bevétel: 42,5+33+1,5= 77M euró. A büdzsé 120M, tehát 65-75M euró áll még rendelkezésre.
Alves, Song és Tello eladásával még 30-35M érkezhet, amennyiben Alves marad, akkor 18-25M.
Ez azt jelenti, hogy hozzávetőleg 85-110M eurót lehet még költeni.
ennyi pénz biztos nincs, abba a 120 millioba amit nyilatkoztak 3-4 hete, biztos h benne volt már jó pár eladás ára is. sztem még veszünk egy jó, meg egy kevésbé jó védőt és ennyi lesz.Gali írta:Kiadás: 12+12+18+81(90)= 123M (132M) euró.
Bevétel: 42,5+33+1,5= 77M euró. A büdzsé 120M, tehát 65-75M euró áll még rendelkezésre.
Alves, Song és Tello eladásával még 30-35M érkezhet, amennyiben Alves marad, akkor 18-25M.
Ez azt jelenti, hogy hozzávetőleg 85-110M eurót lehet még költeni.
barca0417 írta:2 védő kéne még, 1 klasszis, és egy pályája csúcsán túl lévő, olcsó, megbízható 4. számú védő, aki elviseli a padozást. Ilyet akár ingyen is lehet szerezni. a 2. és 3. számú védő meg már adott Piqué. és Bartra személyében.
És mivel a csatársor ugyan nagyos erős így, de Neymar, Suárez és Messi az idény elején nem nagyon hasíthatnak még, Sérülés, eltiltás, illetve fáradtság miatt. Szóval én ezért lehet elgondolkodnék, hogy Bojant megtartanám, legalább a téli átigazolásig. hiszen mellettük csak Pedro és Delu van, akik csak szélen használhatók. Mondjuk ha Lucho komolyan veszi Dongout és Traorét, akkor oké.
De Bojanért amúgy sem kapkodnak és ha elfogadná, hogy kiegészítő ember akkor talán még lehetne nagyobb haszna, mintha eladnánk 3 millióért.
Én is utána számoltam, hogy áll most az egyenleg.Chino írta:
Ugyanezt gondolom. Ebben a felállásban Machnak kell játszania, aki - láthatjuk a VB-n - tökéletesen látja el a vkp posztot, így egy agresszivabb kp állna fel.zola8787 írta:Nem rossz, bár én Alves helyett hoznék valakit, illetve Busi helyett Maschot tenném vkp-ba.Tocy írta:Amúgy ezzel tényleg átállhatunk 4-2-3-1-re, az alapanyagunk inkább ide jó - aztán ebből lehet majt ide-oda váltani.
Ter Stegen/Bravo - Alves, Piqué, ?, Alba - Busquets, Rakitic - Messi, Iniesta, Neymar - Suarez
Nem tűnik gyengének és így befér Suarez, a mögötte lévő három vadállat és Rakiticnek is így van meg igazán a posztja.
Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Bartra előtt lesz. Nekem gyanús hogy egy olyan védőt kergetünk és csinálunk magunkból hülyét már egy hónapja ráadásul adnánk 10 millió euro körül, aki negyedik számúnak jönne.S.Agüero írta:Miért, szerinted Mathieu Bartra előtt lenne a rangsorban?Mathieut el lehetne felejteni sztem, mert akkor Bartra semmit sem játszik majd.
Nem rossz, bár én Alves helyett hoznék valakit, illetve Busi helyett Maschot tenném vkp-ba.Tocy írta:Amúgy ezzel tényleg átállhatunk 4-2-3-1-re, az alapanyagunk inkább ide jó - aztán ebből lehet majt ide-oda váltani.
Ter Stegen/Bravo - Alves, Piqué, ?, Alba - Busquets, Rakitic - Messi, Iniesta, Neymar - Suarez
Nem tűnik gyengének és így befér Suarez, a mögötte lévő három vadállat és Rakiticnek is így van meg igazán a posztja.
hát ha abból indulok ki hogy képesek lennénk érte kiadni 20 misit, igen.S.Agüero írta:Miért, szerinted Mathieu Bartra előtt lenne a rangsorban?Mathieut el lehetne felejteni sztem, mert akkor Bartra semmit sem játszik majd.
Csak az a baj, most az a helyzet áll fenn, hogy Luis novemberig(decemberig?) nem játszik.Barcaman1993 írta:Azért az elképesztő, hogy 3 ilyen támadónk van. Alapesetben, ha vki lesérülne, akkor világvége hangulat lenne. Most meg (legrosszabb esetben) lesérülne Messi, akkor is van egy Neymar-Suarez duónk. Ez hatalmas fegyver.
ehhez viszont az kell, hogy ha xavi megy, akkor ne hozzunk a helyére se kroost, se senkitBarcaman1993 írta:Védők mindenképpen kellenének és nagyon fontos lenne, hogy Rafinha (és Rakitic) zökkenőmenetesen beépüljenek a csapatba.