Sok olyan dologról írsz, amit igazából senki sem tud. Pl.: miért jobb 40 millió Marqiunhos-ra, mint 45 Mangala-ra. Lehet még az sem tudja igazán az indokot, aki döntött. Vagy pl.: Xavi-ról sem lehet tudni, hogy ingyen menne-e, de az eddigi tendenciákból ítélve elég valószínű.Chino írta:
Ha Mangala drága 45-ért, akkor Marquinhosért miért szaladgálunk 40 millióval? Úgy, hogy a francia árát akár Telloval is csökkenthetnénk, mert érdekli a portugálokat. Kroos viszont szükséges, ha már a középpályát is szétbarmoltuk. (az okok most mellékesek) Rakitic jó játékos, meg motivált, bontsunk pezsgőt hogy idehoztuk 20 millióért, de én személy szerint nem örülnék, ha a jövőben ő lenne a Barca karmestere. Amúgy a német sem hiszem, hogy benne lenne 30-ban. Bármilyen palik is vagyunk és bármennyire penge játékos, a klubja se számol vele, ő is el akar menni és a szerződése is lejár jövőre. Ilyen feltételek mellett egy 20, maximum 25 milliós ár már jó üzletnek számít a németeknek, akiknek amúgy sem lételeme a pénz.
Azt hogy kit mennyiért tudnánk eladni szerintem felesleges számolni. Inkább azon kellene gondolkozni, hogyan szabaduljunk meg tőlük. Bojannak is folyamatosan álljuk a fizetését, és az ő szerződése is hamarosan lejár. Az a gond, hogy kereslet nincs rájuk, így lehet hogy alsó hangon érnek fejenként 4-5 milliót, de senkinek nem kellenek. Hogy egyszerre megszabaduljunk tőlük azt pedig az esélytelen kategória szerintem.
Középhátvédnek egy klasszis játékos elég is lehetne. Mellette ott lenne még Piqué, Bartra és ha kell negyedik számúként Masch is beugorhat. Lehet, hogy nem a legalkalmasabb kh, de azért csak lenyomott már pár szezont így.
Másik védő helyett, inkább jobbhátvéd kellene, mert jövőre már Alvesünk se lesz. Én már annak is örülnék, ha a PSG-vel meg tudnánk oldani egy van der Wiel-Alves cserét, még ha valamennyit fizetnünk is kéne rá, mert úgy tűnik oda nem nagyon akaródzik klasszis játékost venni.
Egy Montoya/van der Wiel--Piqué/Bartra-Mangala/Mascherano--Alba/Adriano védősorral a jelenlegi helyzetben én már bőven elégedett lennék.
Xavit amúgy biztos, hogy ingyen akarjuk elengedni? Volt erről valami hír? Nem hiszem, hogy bármennyire is "sértés" lenne felé, ha a katariaknak kéne fizetni vagy 10 milliót. Ezzel nem nagyon gátolnánk Xavit semmiben.
Az azért vicc, hogy a Real most készül Moratat 20(!) millióért eladni a Juvenak, mi pedig azon gondolkodtunk, hogy Alexist odadobjuk 25-ért legjobb esetben.
Én hozzávetőlegesen számoltam, mivel előre senki sem tudhatja, hogy kiért ki mennyit fog adni. Általában a számunkra kedvezőtlenebb árakkal számoltam, ismerve a vezetőséget.
A jobbhátvéd-kérdésben egyetértünk.( ahogy le is írtam.

Középhátvédet azért lenne jó kettőt venni, mert ha Song távozik, akkor Mascherano marad Busquets egyedüli alternatívája, illetve az egyedüli ütköző középpályás a keretben. 4. számú hátvédnek pedig nem kell egy jó korban lévő extraklasszis. Viszont a Mathieu-féle kényszermegoldásokat kerülni kellene. Én ezért hoztam fel p. Vidic-et, mert ő ingyen jött volna.