1-2 év múlva pedig Halilovic is ott kopogtathat.
Cesc helyére én egyedül egy játékost tudnék elképzelni, az pedig Thiago. Most egy kicsit álomvilágba ringatom magam, de ha Fabregasért tényleg kiadna a MU egy ötvenest talán visszacsábítható, Lucho azért ismeri is. Esély persze minimális, de ha ő visszajönne, kis túlzással azt se bánnám, ha csak egy Fontás érkezne belső védőnek. El tudnám képzelni a két tesót.

Amellett Cesc szerintem megérdemli, hogy megkapja a feltétlen bizalmat és Xavi helyét. Ha így sem tud alkotni el lehet gondolkodni az eladásán, de egyelőre szerintem hülyeség.
Ezt a Messi "Aguerot követeli"-dolog szerintem iszonyatosan fel lett fújva. Divat lett azt erőltetni, hogy Messi a diktátor, főleg amikor nem megy neki a játék. Ugyanez volt CR-el is. Amikor visszaesett a teljesítménye mindent előszedtek róla. Ez így megy. Annyit el tudok képzelni, hogy megkérdezték az átigazolási témáról, mert más a pályáról látni a játékot mint a lelátóról. Anno Xavit is megkérdezték már hasonló ügyben.
Valaki itt lentebb leírta, hogy Cr is beállt a sorba alázatosan stb. Megkapta azt a posztot ami az övé. Hiába van ott Bale, akinek szintén az a pozíciója, ő is 90+ millióért érkezett, amikor együtt voltak a pályán nem nagyon láttam a walesit bal oldalon.
Eto'o-t visszahozni az egyik legrosszabb döntés lenne. 33 évesen már közelébe sem lenne annak a teljesítménynek, plusz legtöbbször a padot koptatná. Csak azt a képet rombolná, amire a szurkolók emlékeznek.
Reus-al kapcsolatban nekem az a legnagyobb fenntartásom, hogy ugyanaz a köpködés lenne vele mint Alexis-szel. A német nem igazán támadó és hiába kevergetne, adna gólpasszokat, megtalálnák, hogy ő csatár, miért nem lövi a gólokat. Illetve nem tudom mit tudna jobb oldalon.
Tudom hogy mindkét lábával ügyesen bánik, de vannak aggályaim. Tartok tőle, hogy ebbe a rendszerbe nagyon nem passzolna, hiába nagyon ügyes játékos.
Rivaldo11 talán tudna erről valami infot.
Egy Dortmundos haverom viszont abban megerősített, hogy a középpályán is bátran bevethető, ami nem lenne hátrány.