az én szememben két lehetőség van.Bob_Marley írta:LE az egyik legésszerűbb döntés lenne, én nagyon örülnék ha ő jönne edzőnek ha megy Matritno.
hozunk egy házinyulat, egy bábot, akivel nem változik gyakorlatilag semmi taktikailag.
ragaszkodunk az aranykorszakhoz továbbra is, erőltetjük tovább, bízva abban, hogy ha újra motivált lesz a csapat az új edző által, akkor még mindig lehetnek sikereink.
1-2 új igazolás, elhisszük, hogy ez a keret még mindig elég jó.
a másik lehetőség az, hogy észreveszik, hogy a tili-toli mellett elhaladt a mai foci, és muszáj nekünk is szélesíteni a reportárt.
hoznak egy külsős, de tatánál erősebb kezű edzőt, és engedik dolgozni.
meg kell szervezni a védekezést, ki kell találni valamit a pontrúgásokra, meg kell tanulni kontrázni is és kell egy direktebb vonal is a játékunkba.
ebben az esetben azért picit mélyebben frissítik a keretet, hozunk pár új arcot a csapathoz.
előbbi a tutista, időhúzó megoldás, amivel még talán lehet 1-2 érdemi évünk, mire teljesen kiég ez a keret és teljesen erejét veszti a tiki-taka.
utóbbi a kockázatos, de hosszú távon kifizetődő megoldás, amivel lehet, hogy 1-2 évig, mire sikerül finomítani a taktikát és összeér a csapat, döcögni fog a szekér.
viszont azt követően nagy eséllyel újra a világ egyik legjobb csapata leszünk, mert nem leszünk egysíkúak, mert frissebb, motiváltabb keretünk lesz...úgy, hogy a korábbi sikerek alapjául szolgáló játékstílus és keret nem vész el, csak átalakul, upgradelve lesz.
nálam a kettes számú lenne a jobb döntés.
régóta ez a leggyengébb szezonunk, szerintem most jött el az ideje, hogy gatyába legyen rázva a társaság, és felfogják végre barcelonában is, hogy ez ÍGY nem mehet tovább, ha újra a legszűkebb világelitben akarjuk tudni a csapatot.