Lionel85 írta:Capon írta:Nagyon rég még Rivaldo távozása után éreztem azt amit most Puyinál, akkor fogott el utoljára ez a veszteség érzet ami most, pedig azóta kevesebbek lettünk már egy Ronaldinhoval és egy Eto'o-val is, de az ő esetükben ennyire mégsem rázott meg a dolog, pedig őket is szerettem.
Puyi hosszú hosszú évekig ha nem örökre pótolhatatlan lesz, még ha össze is áll egy stabil bivaly védelem a közeljövőben akkor is, mert olyan értéket képvisel.
Ami miatt fog igazán hiányozni az az, hogy hihetetlen mértékben volt képes buzdítani a többieket. Amikor a pályán volt, mindig képes volt feltüzelni a társakat. Ez a mostani csapattársakban nincs meg. Meg is látszik sok meccsen, nincs aki a pályán motiválja a többieket. A pályán kívül ugye ez a az edző dolga lenne, de Martino ebben is hibádzik. Nem tud hatni igazán a játékosokra. Puyol távozásának bejelentésekor arra gondoltam először, hogy a stábban kéne helyet szorítani neki, mint valami motivátor, de sajnos ez nem olyan, mint amikor a pályán volt. Érdekes lesz a jövőnk Puyol nélkül.
Ezt hasonlóan látom , és egyre inkább!
Lehet hogy véletlen, de visszatekintve az látszik hogy a csapat ereje és magabiztossága minimum is hasonló ívet ír, mint a Kapitány aktuális állapota és formája.
És minél több meccsünket nézem meg a mostani szezonban, annál biztosabb vagyok abban hogy a legnagyobb problémaforrás jelenleg (főként a pályán) egy igazi Vezér hiánya.
Hiába Isten és nagy tanár Xavi, hiába látens zseni Neymar mondjuk, hiába van általam sosem látott harmóniában a labdával és a mozgásával "DON" Andres, és hiába Leo Messi.
Egyikük sem adja meg azt a pluszt amit Puyol .
Mellesleg én is inkább itt tartanám, mint mentor és mint beugró playa, egyfajta játékosedző szerűen.
Amikor a nagy korszakunk kulcsembereit emlegetjük, mindig Pep,Leo,Xavi,Ini, esetenként Laporta van felemlítve, indokolatlanul és bántóan keveset (persze arányaiban

) Puyol.
Sokkal nagyobb szerepe van a 4-5 éves söprésben, mint sokan gondolják!
És hát, azért a Klubhoz is van némi kötődése

.............