2014.04.15. 09:51:32
Hogy Klopp jó választás lenne, az a jelenlegi helyzetben vitán felül áll, aztán persze ki tudja, hogy sülne el a 180 fokos irányváltás, meg ez a nagy "forradalom", amit várnak tőle.
Ezzel együtt, ha beleélem magát a helyzetébe (ami persze laikusként csak felszínes lehet), számomra több tényező szólna a Barca ellen, mint mellette.
A mostani Barca inkompetens vezérkara szerintem egyáltalán nem vonzó egy edző számára. Úgy tűnik, Zubi keze elég erősen belelóg az igazolások intézésébe. Erre Cruyff is panaszkodott, és a tavalyi Neymar vétel mögött is gyanítható egy elég erős "Rosell-szerelem", azzal együtt, hogy nekem nincs problémám a brazillal.
Ha nem tiltottak volna el, akkor most tuti, hogy jönne Stegen, de hát kötve hiszem, hogy ő pl. Martino választottja lett volna. Lehet, hogy beválna, de akkor sem az edző jelöltje. Ehhez képest Klopp szerintem kizárólagos hatalmat vár el igazolások terén, ehhez hozzá is szokhatott, mert kétlem, hogy a noname bajnokságokból hozott játékosait, akik aztán ott tartanak most, ahol (Kagawa, Lewa stb.), az öltönyös emberek szúrták volna ki.
Aztán itt ez a kitiltás. Gyere Klopp mester, reformáld meg a szitut, annyi van csak, hogy nem igazolhatsz hozzá új embert, aki már a te korszakod képviselné, esetleg betömné a lyukas védelmünket hátul, vagy valami...Egy klasszis edző talán meg tudná újítani az életet ezzel a kerettel is (plusz visszatérők kölcsönből, esetleg vmi ügyesebb kölyök a Masia-ból), de 100%ra egyáltalán nem vehető. Lehet, hogy hatékonyabban fogná meg a tökét a sétáló Messinek, de ez jelenleg már kevés, a világ futballja elég rendesen elhaladt mellettünk, amihez csak motiválással már nem fogunk felzárkózni.
Ha meg befuccsol a dolog, akkor jön a támadás ezer felől. Áskálódik a média - "talán Klopp nem is olyan jó edző?", a Nou Camp pedig véletlenül sem fog támogatni, hanem majd ülnek kussban. Itt nincs olyan, hogy kap egy évet valaki építgetni, a katalánok alapvetően pesszimisták, és ha igazuk lesz, akkor jön az "én megmondtam előre" hangulat. Ragyogóan ki lett csinálva Martino is. Idehozták Zubiék a süllyedő hajóra európai tapasztalat nélkül, azért megvolt az esélye bőven, hogy ebbe belebukik. Ehhez képest azért voltak jó momentumai, látszik, hogy tudta mit akar és lelkiismeretesen meg is próbálta végrehajtani. Nem sikerült, és most ő a bohóc, akinek nem engedelmeskednek a játékosok bla bla. Hálás feladat...
Ami a Barca mellett szól egyrészt, az a klub neve, bár erre Klopp valszeg nagyon magasról...Talán még a kihívás része a dolognak, ami vonzó lehetne, bár a fent említett körülmények között így józan ésszel ez is bőven veszít az értékéből.