Bajnoki Mérkőzések
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15886
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Ez már mindennek a legalja. Egy granada. Granada. Uramisten.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Hát mit ne mondjak egy szégyenteljes BL-kiesés után nem pont így kellene játszani. Ezzel a csapattal sajnos egy az egyben baj van. Rossz a védelmünk, igen, ez egy dolog, most pedig hiányos is, de a csatársor egy fikarcnyival sem jobb. Messi és Fabregás teljesítményével pedig szinte emberhátrányban vagyunk. Szánalomra méltó, ahogy próbálkozunk távoli lövésekkel: kevésszer és pocsékul. Mennyei megyeiben jobban lőnek távolról, mint Iniesta.
A győzni akarást pedig kb egyedül Neymar-on lehet látni.
Az is elég durva, hogy az Osasuna hazai letarolása óta szinte (Celta kivételével) képtelenek vagyunk 11-es nélkül meccset nyerni. Real Madrid, Espanyol, Betis... az ilyen teljesítmények veszik el a szurkolók kedvét - nem az eredmények, a teljesítmények.

- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Song vagy Busquets helyett Adrianót favorizálnám a védelem közepén mind a Granada, mind a jövő heti kupadöntőn a Real ellen. Védekezni jól tud, ráadásul gyors, így a labdakihozataloknál előnyben lenne a két középpályással szemben. Busquetsnek annyi előnye lenne a védelemben, hogy jól fejel és jól passzol. Song fizikailag venné fel a harcot, de mégis Adrianót látnám ott szívesebben.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
íme a mai kínálat
Pinto; Montoya, Mascherano, Busquets, Adriano; Song, Cesc, Iniesta; Pedro, Messi, Neymar.
Pinto; Montoya, Mascherano, Busquets, Adriano; Song, Cesc, Iniesta; Pedro, Messi, Neymar.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3892
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Sokat fejlődhetnénk, de itt alapos változtatásokkal is nagyon nehéz lenne a Bayern szintjére eljutni, anélkül meg végképp. Az egy dolog, hogy Messi nem megy úgy, mint korábban, meg a védelem olyan amilyen, de a játékunk motorja, a középpálya nem lesz már olyan, mint a Bayernnél. Ők most vannak a csúcson, a mieink már túl vannak a zeniten. Oda pedig nem fogunk 2-3 embert hozni.Chino írta:De a legtökéletesebben két igazolással tudnánk megoldani a problémákat, amivel akár egy Bayern szintet is megüthetnénk. Az első egy formában lévő Messi, ami nem elképzelhetetlen. A másik pedig egy olyan 4 évvel fiatalabb Puyol. Sajnos ez utóbbi megoldhatatlan, ezért kell valami olyan alternatívát keresni, amihez ez áll a legközelebb.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8609
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Vakmacska írta: A védelembe vásárolnék tapasztalt védőket. Nem kell feltétlenül, hogy egy klasszis legyen. Nekünk már az is jó lenne, ha megfelelően helyezkedik, és kivágja a labdákat.
Na itt a baj. Azzal nem vagyunk beljebb, ha igazolunk két olyan védőt, amit Te leírtál. Egy is elég, ha az megfelelő. Itt van Piqué, aki világklasszis szintet tud produkálni , és mostanában jófelé is indult el, akivel egy rutinos, ugyanakkor nagyon jó képességű védő tökéletes párt alkothat. És a rutinon nem feltétlenül azt értem, hogy egy középcsapatban lehúzott kétezer meccset.
Én továbbra is egy Hummelsben vagy Vertonghengben, de legalábbis hasonló kaliberben, látom a megoldást. Ha csak egy jönne, de az megfelelő nem lenne gond.
De a legtökéletesebben két igazolással tudnánk megoldani a problémákat, amivel akár egy Bayern szintet is megüthetnénk. Az első egy formában lévő Messi, ami nem elképzelhetetlen. A másik pedig egy olyan 4 évvel fiatalabb Puyol. Sajnos ez utóbbi megoldhatatlan, ezért kell valami olyan alternatívát keresni, amihez ez áll a legközelebb.
Forca Barca!!!!
Emberek, úgyis igazolhatunk majd, nem kell parázni. Van 90 nap tisztázni, nem kell aggódni, szerintem. Bár lehet csak én veszem lazán.

- albicelesteX
- A Vadász
- Hozzászólások: 3450
- Csatlakozott: 2007.06.25. 12:18:01
- Tartózkodási hely: Erdők,mezők,vadligetek...
Mivel idén úgysem igazolhatunk...így az idei átigazolásokra szánt pénzt el kell tenni és jövőre dupla pénzünk lesz vagy akár le is lehetne kötni egész jó kamatok vannak a tak.szövbe.
Ez a vezetés megbukott...Zubistól Bartomeustó Rossellestől...Már azt várom, hogy elhúzzon az összes a búsba.
Nem véletlen, hogy a kinti szurkolók véleménye micsoda...
Ez a vezetés megbukott...Zubistól Bartomeustó Rossellestől...Már azt várom, hogy elhúzzon az összes a búsba.
Nem véletlen, hogy a kinti szurkolók véleménye micsoda...

Azt tudni lehetett, hogy Puyol abba fogja hagyni, két éve nemhogy nem alapember, de még cserepadra sem kerül. Két éve sz@rik a vezetőség a védő-problémára, azt hitték azzal, hogy Thiago után futkosnak, az bőven elég lesz. Én a vezetőség helyében hoznék két KH-t, egy kapust, az mindenképpen kell. A kölcsönjátékosok meg hazatérhetnek, ha akarnak.
A védelembe vásárolnék tapasztalt védőket. Nem kell feltétlenül, hogy egy klasszis legyen. Nekünk már az is jó lenne, ha megfelelően helyezkedik, és kivágja a labdákat. Engem megvallom sokszor kiidegel, mikor a tizin nekiállnak 3-4 játékos között passzolgatni. És bizony sokszor sikerül el is adni a lasztit. Erre készülnek már az ellenfelek.
A védelembe vásárolnék tapasztalt védőket. Nem kell feltétlenül, hogy egy klasszis legyen. Nekünk már az is jó lenne, ha megfelelően helyezkedik, és kivágja a labdákat. Engem megvallom sokszor kiidegel, mikor a tizin nekiállnak 3-4 játékos között passzolgatni. És bizony sokszor sikerül el is adni a lasztit. Erre készülnek már az ellenfelek.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8609
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Bartra kiesése nem feltétlenül önmagában okoz gondot, hanem hogy mellette még két középső védő is kiesett. Amúgy ahányszor játszott Masch-nál szinte mindig jobb volt, az pedig hogy 0 km-esen berakták a Bayern ellen egy BL-elődöntőben nem mérvadó, ráadásul a körülmények ellenére jól hozta le a meccset, nem rajta múlt a meccs.Yokozuna írta:Ha már egy Bartra kiesése is gondot okoz, akkor tényleg nagy bajban vagyunk. A B csapatot meg felejtsük el, mire való az első keret, ha ezt nem lehet abból megoldani. A vezetőségen kívül Puyol felelőssége is, hogy nem jött középső védő, már tavaly el kellett volna köszönnie. Bartra képességeiről már a Bayern ellen meggyőződhettünk, őt kölcsön kellett volna adni, egyelőre még tartaléknak se megfelelő a Barca szintjén.
Puyol felelőssége? Ez nagyon új.

Ha ő visszavonul vagy elmegy még eggyel kevesebb védőnk lett volna, mert anyagilag nem fért be egy másik védő. Azt nem lehetett előre tudni, hogy ennyi sérüléssel fog küszködni. Ha pedig hoztunk volna 10-20 millióért egy közepes szintet alig ütő meg játékost, akkor az menne, hogy csak pénzkidobás, azt Bagnack is lehozza.
Ami pedig őt illeti még a B csapatban sem stabil kezdő. Nehogy már ő oldja meg a problémát. Én nagyon elfogult vagyok a fiatalokkal kapcsolatban, de ugyanakkor nyitott szemmel nézem a dolgokat és egy 18 éves védőt betenni 0 rutinnal öngyilkosság. Az előszezon nem mérvadó. Ott SR is kiemelkedett a csapatból meccsről-meccsre, de voltak még egy páran, arra nem lehet alapozni ilyen szempontból.
A legnagyobb "tapasztalata" vészmegoldásnak kh poszton talán Adrianonak van, ugyanakkor Busival valamivel stabilabb lehetne és levegőben is erősebbek lennénk, ráadásul Alba is pihenhetne. De Songot is el tudom képzelni. Kíváncsi leszek hogyan oldja meg Tata, de akárhogy is lesz előre látom, hogy it pozitív visszhangja nem lesz.
Forca Barca!!!!
Ha már egy Bartra kiesése is gondot okoz, akkor tényleg nagy bajban vagyunk. A B csapatot meg felejtsük el, mire való az első keret, ha ezt nem lehet abból megoldani. A vezetőségen kívül Puyol felelőssége is, hogy nem jött középső védő, már tavaly el kellett volna köszönnie. Bartra képességeiről már a Bayern ellen meggyőződhettünk, őt kölcsön kellett volna adni, egyelőre még tartaléknak se megfelelő a Barca szintjén.
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3892
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Én jobban örülnék neki, ha pl. a Real ellen Adriano játszana középen. Sergioval is elégedett lennénk... Ugyanez vonatkozik a hétvégére is.BarcafanTomee írta:nem hiszem el, hogy Bartra is kiesett, ebben a szezonban tényleg minden de miiiiinden ellenünk dolgozik..
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
Végülis veszteni valónk nincs.Gareth Tello írta:Szerintem Busquets pihenjen, kezdjen Song és Adriano középen, Mascheranót pedig próbáljuk ki ismét szűrőként.visca el barca írta:érdekes h ki játszhat helyette, song semmiképp, inkább busira tippelnék és song mehetne kp-ra. bár ha emlékeim nem csalnak, 1x-2x adriano is tolta középen.
De tényleg nem értem, hogy miért nem nyúl Tata a B-csapathoz. Én megpróbálnám.
Ha úgysem hosszabítok, akkor nem tök mindegy hogy mit csinálok? Legalább megpróbáltam valamit.
-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Szerintem Busquets pihenjen, kezdjen Song és Adriano középen, Mascheranót pedig próbáljuk ki ismét szűrőként.visca el barca írta:érdekes h ki játszhat helyette, song semmiképp, inkább busira tippelnék és song mehetne kp-ra. bár ha emlékeim nem csalnak, 1x-2x adriano is tolta középen.

Védelem ide vagy oda holnap kötelezőnek kell lennie a győzelemnek. Lehet rossz a védelmünk, kaphatunk 1-2 gólt, de ennek a csatársornak NORMÁLIS esetben legalább 3 gólt rúgnia kellene egy ilyen gyenge csapat ellen. Persze ha Messike megint csak a mezét és a nagy arcát viszi ki a pályára akkor szinte vert helyzetből indulunk. Én már csak nevelő célzattal is simán a padra ültetném az argentint. Kezdjen csak egy Pedro-Neymar-Sánchez hármas, Neymarral középen. Messi meg üljön oda, ahova az elmúlt 2 meccsen mutatott teljesítménye alapján való. Ha pedig csereként pályára lép és hajt, akkor újra el lehet gondolkodni hogy kezdjen.
Hívhatnak valakit Ronaldinho-nak vagy Messi-nek teljesen mindegy, ha teljesen érdektelen számára egy meccs, akkor csak hátra húzza a csapatot. Ennél pedig egy szerényebb képességű, de motiváltabb játékos is többet ér. Más kérdés, hogy Martino soha az életben nem ültetné a padra a honfitársát, barátját... itt kezdődik a probléma.
Hívhatnak valakit Ronaldinho-nak vagy Messi-nek teljesen mindegy, ha teljesen érdektelen számára egy meccs, akkor csak hátra húzza a csapatot. Ennél pedig egy szerényebb képességű, de motiváltabb játékos is többet ér. Más kérdés, hogy Martino soha az életben nem ültetné a padra a honfitársát, barátját... itt kezdődik a probléma.
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
érdekes h ki játszhat helyette, song semmiképp, inkább busira tippelnék és song mehetne kp-ra. bár ha emlékeim nem csalnak, 1x-2x adriano is tolta középen.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
nem hiszem el, hogy Bartra is kiesett, ebben a szezonban tényleg minden de miiiiinden ellenünk dolgozik..
A védelemmel kapcsolatosan egy szinte törvényszerű hír holnapra:
http://barcanoticias.blog.hu/2014/04/11 ... a_barcanal" target="_blank
http://barcanoticias.blog.hu/2014/04/11 ... a_barcanal" target="_blank
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
remélem az atleti vhol botlani fog (talán valenciaban, bár elég nulla az a csapat) mert ha az utolsó meccsen headsup lesz, úgy elpicsáznak minket h öröm lesz nézni. mind a két kupától ők fosztanak meg, vicces lesz.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Innentől kezdve el kell felejteni a lazsálást, mert egyetlen pontvesztés is a bajnoki címbe kerülhet. Jelen pillanatban ugyanis az a helyzet, hogy 18 pontból 18 pontot kell gyűjtenünk a bajnoki címhez, mert a többiek sem valószínű, hogy bukni fognak. Bizonyos szempontból jobb is lenne, ha kiesnénk a BL-ből, mert akkor 100%-ig lehetne a bajnokságra és a kupadöntőre koncentrálni.
Jelenleg ugyanis úgy áll a helyzet, hogy szerdán BL az Atletico otthonában, szombaton megyünk Granada-ba, utána szerdán kupadöntő a Real ellen, majd válogatott szünet. A szünetet követően hét közben BL, vasárnap pedig a Villareal elleni idegenbeli meccs, majd rögtön BL visszavágó. Ebben a hónapban tehát az összes sorozatban pont kerülhet a történet végére, ha lusta lesz a banda, ugyanis több "könnyű meccsünk" már nem lesz idén. Innentől kezdve minden meccs döntő. Az már az én szubjektív véleményem, hogy ez az idei csapat akkor fog tudni mindent beleadni a bajnokságban, ha még most kiesik a BL-ből.

- Barcaman14
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4373
- Csatlakozott: 2008.04.15. 16:40:28
- Tartózkodási hely: Debrecen
Én sem verem a falba fejem a gyengébb játék miatt, de azért legalább egy fokkal komolyabban vehettük volna ezt a meccset. Így utólag jól sült el a dolog, viszont volt nem egy meredek helyzet a kapunk előtt. Nem azt vártam, hogy megfogunk szakadni a szerdai visszavágó előtt, de azért jó pár pontvesztésünkből megtanulhattuk volna már idén, hogy nem elég kivinni a mezt a pályára és nagyon sokba kerülhet a lazsálás. Tegnap szerencsénk volt, ennyi történt. Bízom benne, hogy idén ez volt az utolsó ilyen jellegű meccsünk.
Azt még azért hozzátenném, hogy tegnap tudatosult bennem igazán, hogy mennyire is fog hiányozna Puyol.
Lehet, hogy mindenki érezte a pályán, hogy akár rá is fázhatunk, ha nem vesszük komolyabban, de senki nem tudta vagy nem akarta kizökkenteni a csapatot a kényelméből.
Azt még azért hozzátenném, hogy tegnap tudatosult bennem igazán, hogy mennyire is fog hiányozna Puyol.

„Ez a Barça ezzel a generációval értékesebbé teszi a labdarúgást, egyedülállóbb rangot ad neki." Josep Guardiola-GRÁCIES PEP!
Fc Barcelona ***-Més Que un Club-***
-
- Barça B
- Hozzászólások: 27
- Csatlakozott: 2009.05.09. 13:43:17
- Tartózkodási hely: Bonyhád
Igazat adok Deptusec-nek, olyan nincs, hogy egy topcsapat ilyen hullámzó formát mutat ebben a végsőkig kiélezett, sok mindent eldöntő helyzetben! A Real megy, hajt, akar, van dinamizmus.
Nálunk Messi, ha úgy dönt, akkor meccs közben nyaral...Hiába dönt el sokszor meccseket, a hozzáállása hagy bőven kívánnivalót!
Tata vsz. valóban hibázott, amikor Pedro-t fönn hagyta, láttuk, Neymar mit csinált helyette!
De még egyszer: Amikor ekkora a tét ezekben a hetekben, egy Messi sem engedheti meg magának, hogy füvet szedjen magának a pályán Húsvétra!
)
Hiába, ha esetleg szerdán kijön a lépés, túl sokat kockáztatnak a fiúk! Nagyon remélem, hogy ezeknek a "lazázásoknak" nem isszuk meg a levét!!
Még valami: Azt kell leginkább kritizálnunk, akit szeretünk, láttuk már, hogy a szinte "vallásos imádat" hova vezet!
((

A Barca a Fradi!
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
sztem egyáltalán nem volt probléma azzal, h tegnap nem gálázott a brigád. amikor minden fronton ilyen kiélezett a szitu, maximálisan csak az számít, h hozzuk a meccseket.
ez megtörtént, ennyi.
ez megtörtént, ennyi.
PUYOL-XAVI-INIESTA
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
La Masia no es toca volt a felirat.Aki latta elobb az elokepes zaszlot, az mondja mar el h mit jelentett
Gondolom h a FIFAnak uzentek
A Masiához ne nyúljatok, szabad fordításban.