Raphinha is ott van az Aranylabda megnyerésére esélyes 30 játékos közöttt

Nem hiszem el, hogy nem jutnak el az emberek tudatáig, hogy ezek az interjúk csak kötelező körök a sajtó felé. Az hogy mi folyik a háttérben köszönőviszonyban sincs azzal, hogy mi hangzik el egy-egy ilyen rendezvényen.Kovbal88 írta:Vagy magyarázkodik vagy ígérget, dehogy nem csinál semmit az biztos...
Jön itt olyannal, hogy a következő meccsen megmutatjuk élet-halál mérkőzés, aztán olyan simán vernek meg minket hogy csak na...
Elment a BL el van felejtve. lehet a bajnokságra koncentrálni, aztán az utóbbi meccseken már csak emberelőnyben meg tizenegyesekkel vagyunk képesek nyerni. Lehet, hogy jogosak, de akkor is.
Engem nem zavar, de ezért a produkciókért, már nem igazán vennék jegyet a mérkőzésekre.
Én is pontosan ezt szűrtem le az eddigi ténykedésével kapcsolatban, nem tudja őket fegyelmezni illtv. tekintélyt parancsolóan megmutatkozni.Martino amolyan Rijkaard-féle edző, aki inkább haverkodik a játékosokkal és nem akar nagyfőnök lenni. Ami számomra óriási gondot testesít meg, mert egy olyan brigádot, amelynek egy Bl-negyeddöntő nem ad már önmagában is okot a motivált, agresszív játékra, nem lehet máshogy motiválni, csak úgy, ha a FŐNÖK az asztalra csap, hogy "igenis tessék futni, labdát szerezni már az ellenfél térfelén és kihajtani a beledet is..." És nem elég, ha ezt burkoltan mint lehetőséget vagy taktikát közli, mert akkor nem fogja a játékosokat érdekelni. Igenis ebben a csapatban elvárások vannak és ha azokat valaki nem teljesíti, akkor hívják akárhogy, repül. Nem egy meccs után, de ha ez a tendencia, akkor igenis jobb a csapatnak nélküle, nélkülük. Mivel Martino nem képes ilyen hozzáállásra, így én csak félmegoldást látok benne.
Adrianoval nem lett volna olyan törpe a védelem? Megsúgom alig magasabb Alba-nál, Mascheranonál pedig még alacsonyabb is. Ha pedig arra gondolsz, hogy hogy Jordi helyett ő kellett volna a balosra indokold már meg, mert Alba mellett nem nagyon mentek el és mindig visszaért, sokszor még középen is besegített. Puyol bevethetetlen. Még egy kis csapat ellen sem nagyon, nemhogy egy Atma ellen egy ilyen kilezett meccsen. Ha pedig Busi megy hátra akkor jött volna az igazi forradalom.Yaya(07-10) írta:Látom az nem tűnt fel, hogy mascherano egész évben alapember volt Bartra kárára...az összes meccsen ezt a 3 törpés felállást választotta, ami kis csapatok ellen rendben van, de a rangadókon is így játszottunk. Rea madrid ellen két hete? rémlik valami? ott volt Bartra a padon, akihez nyugodtan nyúlhatott volna, de nem tette, ahogy egész tavasszal nem teszi.
Adriano? Sergio? állítólag Puyol is ott volt a többiekkel, bár nem tudom milyen állapotban volt.
Az sem ártott volna ha Montoya esetleg kap némi szerepet év közben...Alba bár sokat ad támadásban, védekezésben legalább akkora hátrány, az első gól kérem szépen. a madrid ellen benzema hányszor került ziccerbe beadások után? kompromisszumokat kell kötni főleg ilyen játékerővel bíró csapatok ellen, mint az atleti. nem tudott alkalmazkodni az ellnfélhez, pedig 2 éve már nekünk sem ártana, mert hasonló szinten vagyunk a legjobbakkal.
Van a barcának egy elég mély kerete, benne rengeteg variációs lehetőséggel. ősszel még elég jól forgatta a csapatot, viszont tavasszal valahogy megfeledkezett az addig jól teljesítő játékosokról...
Hummels,Kompany,Thiago Silva,Lahm, ott ültek a kispadon,nem láttad?Chino írta:Yaya(07-10) írta:
aki 3 ilyen törpe védővel áll fel egy atletico szintű csapat ellen az nem edző...
Akkor meséld el hogyan kellett volna a védelemnek felállnia, hogy ne ilyen törpék legyenek! Kíváncsian várom.
Yaya(07-10) írta:
aki 3 ilyen törpe védővel áll fel egy atletico szintű csapat ellen az nem edző...
Néha már fájdalmas ami itt megy. A közvélemény olyan hullámzó mint a védelem teljesítménye.Yaya(07-10) írta:nem az edző hibája? akkor mascherano magát rakta be kezdőcsapatba? ÉS erre nem mentség, hogy nincs más. akkor rakjon be még egy védekező középpályást, vagy tegye be adrianot a csapatba. húzza vissza sergiot, és álljon fel song-cesc-mascherano középpályával. ez a nyomorult martino bartra helyett egész szezonban első számú(!) hátvédként számol vele, holott állandóan hibázik. fingja nincs, hova kell helyezkednie, emrt nem mondja meg neki senki. ott van puyol a kispadon, ott van song, és adriano. fizikálisan erős, jó felépítésű játékosok. erre azt kell nézni, hogy mascherano szerencsétlenkedik középen. miért adtuk el muniesat és Fontást ha nem tudunk igazolni középső védőt?
Guardiola távozása óta szakmai nihil van jelen az együttesnél, és ez a vezetőség hibája elsősorban. lehet, hogy jó közgazdászok, de fogalmuk sincs mi kell a csapat sikerességéhez. mit is nyilatkozott vilanova? ő azzal dolgozik, amit a vezetőség ad neki. b+...2 éve várjuk, hogy igazoljanak a védelembe, de csak távozók vannak...vicc...
az öreget azért hozták ide, h ő feleljen a szakmai munkáért. ő az, akit körbeszaladgálnak, ha megy a bugi, és ő az, akit elővesznek, ha ciki van. most ciki van, ezért lett ő IS megtalálva, azzal együtt, h hellyel-közzel MINDENKI sáros abban, h jelen állás szerint egy olyan útra került a brigád, ami lefelé visz.Leon írta:Gondoltam,hogy megint szerencsétlen Martino lesz elővéve.![]()
Tudom a vereségek után kötelező mindenkit elzavarni a csapattól és az idei nagy diadalok (2x City,2x Real) azonnal el van felejtve meg az se számít,hogy állunk még a bajnokságban meg a kupában döntőzünk.Persze az is Martino hibája,hogy utoljára a 10-11 es csapat volt igazán sikeréhes,meg az is az ő sara,hogy egy tartalékos hátsó alakzattal kell lehoznia a szezont.
Ha megnyerjük a Kupát akkor jön az azonnali "maradjon jövőre is Tata" meg hasonló skandálások,ha esetleg a bajnokságot is behúzzuk akkor meg adjunk neki 5 éves szerződést,nem?
Használjátok ki Tata szidását mert lehet csak jövő szerda estig lesz időtök!
Tudom, csak kritikusan próbáltam célozni a Messi féle 5 km futunk egy meccsen dologra... Sajnos ez a szomorú, h Martino nem bírja hajtani a játékosait. Lehet, hogy jó ember Martino, de erőtlen. Legalábbis ehez a kerethez... Anno az istenített Ronaldinhot Rijkard le merte ültetni a padra.... Tata Messit soha nem fogja.csababarca írta:Nem tudhatjuk,én csak az eddig megismert jelleméből szűrtem ezt le,amit eddig láttam tőle, abból ezt gondolom,hogy nyáron ez történt.
Majd kiderül valószínűleg, ez a nyár jó lett volna,mert végig itt van, igazolásokban is látszódhattak volna az elképzelései, aztán jött a fifa, és mivel 1-2 gyerek sima sós Lays csipszet kapott desszertnek,nem himalája sósat, elmeszeltek.
Subinho, 10km közte 15 perc pihenővel egy mezei ember is lefut. Messi pókjárásban is megcsinálná, itt nem ezzel van a gond,hanem az akarattal.