2014.04.09. 23:16:51
A Mai meccsről mindent elmond az a tény, hogy a 78 percben lekapcsoltam a streamet úgy, hogy életem első 33 évében ha elkezdtem egy Barca meccset nézni, azt mindig befejeztem. Annyira látszódott a két csapat közti különbség, és annyira érződött az ötlettelenségünk, hogy tudtam, nem hogy gól, de helyzetkezdemény sem lesz már.
Tatát a mai napig mindig védtem, talán mert szerettem volna belelátni olyan elemeket a munkásságába, amik viszont nincsenek is ott.
Messi nekem mindig, valószínűleg életem végéig a világ legzseniálisabb labdarúgója marad, de sajnos egyre inkább érlelődik bennem az néhány hónappal ezelőttig még elképzelhetetlen, azóta viszont egyre erősödő gondolatfoszlány, hogy nem marad (hasznos) pályafutása végéig a Barcelona játékosa... Nagyon aggasztó, hogy sajnos "Ronaldinhos" jeleket kezd el mutatni, ne legyen igazam, ám az is így kezdődött...
Neymar jó lesz, csak kell legalább 3-4 új, SIKERÉHES arc mellé/mögé, akik kirángatják a tespedtségből az ingadozókat. Ha kell, vezéráldozatokkal.
Xavi-Iniesta-Busquets középpálya: egyesével mindegyik a legjobbak között van a posztján, de együtt ez a középpálya már nem működik azzal az intenzitással, ami a csúcs csapatok ellen elvárható lenne. És ebben egy Fabre-Xavi lecserélés sem hozna sajnos újat. Nem lennék a vezetőség helyében, amikor majd meg kell hozni azt a döntést, hogy egy amúgy hatalmas játékost cserélnünk kell, mert szerkezetileg másra lesz szükség. Ha nem tesszük meg, bajnokságokat még csak-csak behúzunk, de a európai Top8-as szinten ez már kevés lesz.
Védelmet már sokszor kibeszéltük, de az azért vicc, hogy a lejtmenetünkkel párhuzamosan Almeria szintűvé degradálódott a kapus-középső védők háromszöge, ezért igenis a mindenkori igazolásokért felelős elöljáró (Zubizareta) a felelős, Mindamellett, hogy ma nem ezért jutott tovább az Atletico.
Bocsi a terjedelem miatt.
„Nagyon tetszik és csodálom azt a játékbeli dominanciát, amit a Barcelona fel tud építeni. A játékuk nem is a szemnek, hanem a léleknek kedves. A labdát tisztelettel, imádattal kezelik, szinte simogatják. Ezt a csapatot mindenki számára élvezet nézni.”
Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid tiszteletbeli elnöke - 2011.04.17