Chino írta:
Hát amiket kapott megtorlatlanul, azért járhatott is a szája. Magasan a legveszélyesebb támadónk volt, Messit is beleértve. Melózott rendesen, a helyzetek szinte mindegyikében benne volt és etette is az embereket. Nagyon egyoldalas volt a támadójátékunk,
A bíró jobban is szankcionálhatta volna azokat a belépőket amiket kapott, mert a többségük nem egy vétlen fault volt.
Egyetértek vele. Az első fault ellene 10 percen belül volt, ha jól emlékszem Stuani csinálta, az látszódott, hogy teljesen a megfélemlítés miatt lépett oda, labdához nem is akart érni. Ott rögtön sárgával kellett volna kezdeni. Eltelt 20 perc mire megkapta az előtte már jogosan járó sárgát egy hasonlóért. Utána visszavett, átadta a hentesmunkát másnak. Tisztán látszódott, hogy csak erre mennek, "tüskéztek". Nehéz így játszani, ki lehet billenteni egy játékost a ritmusából.
A ziccer miatt mentségére legyen mondva felpattant a labda és nem tudta irányítani már, ő is csak nyúlt utána, hiába ordító helyzet, aki focizott tudja milyen egy ilyen szituáció. Fotelból nézve tűnik inkább könnyűnek.
A tizi kiharcolása viszont annyira tényleg nem nagy érdem, de ő volt ott megint, a védője követte el és teljesen mindegy mennyire az ő érdeme vagy nem, 3 pontot hozott nekünk.