Azért a Knicks még így is 3 meccsre van a PO-tól, szóval örömködni még rohadt korai.
Tegnap néztem félideig a meccset, de már akkor sejteni lehetett, hogy mókás csörte lesz mikor úgy kezdődött az egész Anthony felkocog majd 10 méterről ráemel egy triplát 3-0 a NY-nak..És ez ment végig, bejöttek Hardaway-ék és csak rosszabb lett.

Gyakorlatilag az egész meccsen kedvérre dobálhatta a NY a triplákat, s esett minden. Reménykedtem benne, hogy a magas embereink Chandler-STAT hiányában azért szoros meccset hoznak ki, de ez sajna nem jött össze. Hiába volt az Indiana ellen is hatékony a pattanózás, korán nagy hátrányba kerültünk, s szépen maradt is az eredmény. De ez van, nem a NY az ellenfelünk idén, én abszolút megvagyok elégedve a csapattal, nagyjából mindenki ellen partiban vagyunk, de azért nyerni ritkán nyerünk.

Viccet félre téve, persze egy szurkoló nem tud úgy leülni meccset nézni, hogy kapjunk ki, játékosok meg pláne, de ilyen cserepaddal, hogy Babb-Johnson-Pressey ez azért borítékolható. Mondjuk utóbbiban én látok fantáziát.
Rondo kérdésre meg a szívem azt mondja nem cserélném el, az eszem meg azt hogy igen. A franchise-t jellemzi, hogy a meghatározó játékosok saját draftoltak, akár Bird, McHale, Ainge, PP, Walker, de ha az "őskort" nézzük ott is, Heinshon, Russell, Havlicek, Jo Jo White stb. És Rondo is a mi kutyánk kölke, nagyon örülnék ha maradna, s ő is Celtics akar maradni ezt többször elmondta, ezért is "kosarazta" ki a Raptors meg a Kingset is azzal, hogy nem fog náluk hosszabbítani. Viszont félek attól, hogy belesünk a Rose effektusba. Egy ACL sérülés után félő, hogy ha nem is a műtött térde hanem a másik megy tönkre. És Rondo 30 éves lesz, mire lesz nálunk normális csapat. Nagyon örömteli, hogy nyomott egy fityiszt a kétkedőknek, s nem üres beszéd volt tőle, hogy ráfekszik a dobásra. Nagyon komoly rehabon ment ő is végig, a klub végig mellette volt, ezért is fájó lenne ha elcserélnénk. Viszont sajnos PG-t könnyebb találni, mint egy jó magast, Sully mellé egy Noel típusú "rim protector" nagyon kéne. Rondo szerződése hamarosan lejár, a megfelelő puzzle darabkákkal körülötte, nagyon jó lenne a jövőben, s fájna ha elcserélnénk. De ahogy mondani szokták nem zörög a haraszt...És most már folyamat az ő elcserélését lehet hallani így kezd az ember beletörődni. Gyenge csomagért nem cserélném el, de tudva, hogy súlyos sérülése volt, lassan 30, meg az említett PG-t könnyebb találni okok miatt, egy jó ajánlat esetén cserélném. A Kings féle csomag McLemore-ral meg első körös draftjogokkal jó csomagnak számít már nálam. De nagyon bízom benne, hogy az az akarat, ami Rondot jellemzi megmarad, s befogja bizonyítani akár nekem, akár Aingenek, hogy nem szabad elcserélni. Mert erre is megvan az esély, egy jó drafttal meg a cserepad megerősítésével jövőre PO-ért kéne harcoljon a csapat és ehhez Rondo nem lenne rossz.
Amúgy cserepadról jut eszembe, Clipps-Warriors végét elkaptam, hát úristen, hogy a Clippersnek milyen csapata van, gyakorlatilag a cserpadjukon lévő emberek máshol kezdők voltak.

Collison-Dudley-Granger-Big Baby, élőben még brutálisabb nézni, hogy olyan mély a padjuk, hogy Doc gyakorlatilag minden meccsre belenyúl valakibe aki beszór ripsz-ropsz 15-20 pontot. Reddick-Crawford meg még sérült is, brutális a csapatuk.
Tegnap Griffin:
Blake Griffin Defies Gravity for the SPECTACULAR Putback Jam
https://www.youtube.com/watch?v=7n1Vv1u7ZJk" target="_blank
MVP-től messze van így hogy Durant-James pattogtat, de nagyot lépett idén előre, örülök hogy nálam van fantasyban.
LMA megsérült egyébként, de nem súlyos. Ez a Kelet-Nyugat összehasonlítás meg részemről egy kibúvó kereső kiskapu. Igen erősebb Nyugat, de ahogy lejjebb is írta valaki a győztes mégis nagy valószínűséggel keleti lesz, ráadásul volt idő, mikor Kelet sokkal erősebb volt mint Nyugat. Ez most ilyen, meg hozzátartozik, hogy Nyugaton sokkal inkább a támadógépezetek működnek Houston-GSW-Portland stb, míg Keleten a védekező csapatok vannak, Indiana-Heat-Bulls-Raptors-Bobcats.
Amúgy én a Raptorstól jobban félnék mint a Bullstól, a Toronto mélyebb érzésem szerint, ráadásul Gay csere óta tényleg szárnyalnak, s nem csak Lowry, de Johnson is, padról Patman, Vaskéz stb. Bulls védelme továbbra is ligaelit, nagyon nagy szenvedés lenne a Brooklynnak a Bulls is, tavaly is láthattuk, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hogyan bírná pl Butler azt hogy 48 perceket kell játszani, Noahban mindig benne van a sérülés, Boozer a láthatatlan PO ember. Tavaly Robinson volt a semmiből megjelenő emberük, idénre is kellene valaki. Mert kb olyanok mint mi tavaly, jó védekezés de nincs puska elől, talán Augustin, aki betud rámolni egy húszast. Én szurkolok nekik, mert nagyon szimpatikus amit a Bulls művel, de abban a kérdésben, hogy ki lenne rosszabb a Netsnek én a Raptorst mondanám. Egyébként a lesajnált keleti konferencia 8 PO csapata azért nem lesz rossz kis brigád. Ha becsúszna a NY, akkor azért Indiana-Heat-Raptors-Bulls-Nets-Wizards-Bobcats-Knicks nyolcas jó kis PO-ot tudna összerántani.
PP-ék meg már harmadszorra verik a Heatet, persze ez az alapszakasz, de ott is azért mindig valaki megjelenik és berámol egy 20-30 pontot. Én még bízok bennük, hogy tudnak meglepetéseket okozni majd a PO-ban.
-I want the truth
-You can't handle the truth
2014.03.12 - Paul Pierce The Truth Full Highlights at Heat
https://www.youtube.com/watch?v=ggKmybSrUxE" target="_blank
Van még a tankban.
Egyébként mikor visszatértek az öregek Bostonba egy másik aspektusból is van videó:
https://www.youtube.com/watch?v=Pz6FgbumXv0" target="_blank
Életerős férfiak sírnak.....
Nagyon nehéz megszokni, hogy nincs nálunk....Jövőre meg Puyol lesz ilyen, de rohadt rossz az, hogy öregszik az ember...Akiken felnő, visszavonulnak elmennek.
