Fogjuk mi még szeretni a katalán Kahn-t

Mascherano-t azért tenném ki, mert jelenleg kaphatnánk érte egy nagyobbnak mondható (nem pitiáner 2-3 milliót) összeget, amit 1-2 év múlva már nem. Másrészt olyan teljesítményt nem nyújt ami miatt marasztalni lehetne. Jelenleg egyértelműen neki kellene irányítani hátul, amit nem tud megfelelően megoldani. Nyilván nem csak rajta múlik a rossz védekezésünk, de azért ez is bőven közrejátszik. Emellett gyakoriak az egyéni hibái is. Helyette érkezhetne mondjuk Musacchio és akkor két középhátvédet "cserélnénk le" a nyáron.diagonal írta: Mascheranót miért kellene elküldeni? Hacsak nem azért mert részben az érte kapott pénzből tudnánk csak igazolni egy új klasszis középső védőt. Ezzel együtt én nem adnám el, hasznos játékosnak tartom több poszton is és vele hozzáállásbeli, motivációs problémák sincsenek. Rafinha, Denis Suarez és Halilovic közül én a horvátot ismerem legjobban igazából, őt nem tudod a kezdőbe tenni jelenleg, főleg nem egy Real ellen mondjuk, de egy BL selejtezőn sem még ( legalábbis ha jövő héten kellene játszani neki ), nem a képességei hanem a kora és fizikai állapota miatt. De az biztos hogy nagyon illene a Barca játékába és hosszú távon kiválthatja Xavit vagy Iniestát. Rafinha nem rossz, de nem biztos hogy kiegészítő embernél több tud lenni majd, ezzel együtt szükség van rá.
Müller én nem tudom mennyire reális hogy a Barcához jönne, meg azt sem hogy mennyiért, én őszintén most hallok erről először, gondolom azért merült fel mert Lewandowski érkezésével nehéz helyzetbe kerülne a Bayernnél, de a németek jó nagy hülyék lennének ha elengednék, mi meg jól járnánk vele. Na nála nem lenne motivációs gond az biztos, kifejezetten örülnék neki ha jönne mert pont ilyen szemléletű játékosokra lesz szükség az újraformált Barcában majd. Ezzel együtt a csatárposzt az ahol a legkisebb gond van, ennél jóval fontosabb a védelem és a középpálya gondjainak megoldása.
Én is érdeklődve várom kit fogunk igazolni a védelembe.
Fantasztikus lenne, ha a klubnak lenne kidobásra szánt 200 milliója, akkor talán még bele is férne, hogy Agüero-t is idehozzuk. De fölösleges köröket futnak itt sokan újra és újra. Pár pletyka lap mindig bedob pár nagyobb nevet a vakvilágba minden féle racionalitás nélkül. Világos, hogy sem Müller, sem Agüero nem fog jönni, főleg azután nem, hogy a múlt nyáron egy vagyont költöttünk Neymarra. Nem a támadószekciónk az elsődleges, amit meg kell erősíteni.bennike123 írta:Egyrészt Reus nagyon drága ahhoz képes hogy a dortmundi játékosok nem villognak más csapatokban...És Neymar posztjára? Minek? Elismerem tehetségét de itt nem lenne jó...Úgy vélem Agüero-ra lenne szükségünk elől és gondoljatok bele: Neymar-Aguero-Messi. A csapatban ott is nagy probléma van hogy nem tud befejezni Messin kívül
senki úgy igazán. De egy Agueroval a támadó szekció fantasztikus lenne.
Egyrészt Reus nagyon drága ahhoz képes hogy a dortmundi játékosok nem villognak más csapatokban...És Neymar posztjára? Minek? Elismerem tehetségét de itt nem lenne jó...Úgy vélem Agüero-ra lenne szükségünk elől és gondoljatok bele: Neymar-Aguero-Messi. A csapatban ott is nagy probléma van hogy nem tud befejezni Messin kívülRivaldo11 írta:Nagy zsugásnak tűnik a srác, örülök hogy hozzánk jön, Ter Stegen pedig a jövő egyik legjobb kapusa. De azt gondolom, hogy nyáron így is ki kell nyitni a tárcánkat. Személy szerint a támadószekcióval sem vagyok elégedett, mindenképp hoznám az itt sokak által poszt nélkülinak tartott Reust-Tello kárára mondjuk, mégpedig azért, hogy igenis Messit is le lehessen hozni a 25. percben, ha olyan arcpirítóan nem mozog, mint tette azt a sociedad ellen is. Középre egy, és hátra két új arc kellene még, bár tudom, erre így nem lesz pénz...
Ja, és még annyi: ez itt off ugyan, de Bartrában a jövőt illetően továbbra sem gondolkodnék...nem elég ide a gyerek.
Mascheranót miért kellene elküldeni? Hacsak nem azért mert részben az érte kapott pénzből tudnánk csak igazolni egy új klasszis középső védőt. Ezzel együtt én nem adnám el, hasznos játékosnak tartom több poszton is és vele hozzáállásbeli, motivációs problémák sincsenek. Rafinha, Denis Suarez és Halilovic közül én a horvátot ismerem legjobban igazából, őt nem tudod a kezdőbe tenni jelenleg, főleg nem egy Real ellen mondjuk, de egy BL selejtezőn sem még ( legalábbis ha jövő héten kellene játszani neki ), nem a képességei hanem a kora és fizikai állapota miatt. De az biztos hogy nagyon illene a Barca játékába és hosszú távon kiválthatja Xavit vagy Iniestát. Rafinha nem rossz, de nem biztos hogy kiegészítő embernél több tud lenni majd, ezzel együtt szükség van rá.connor írta:A védelemből más valószínűleg nem fog távozni. Itt meg kell bontani a Piqué - Macherano kettőst, Piqué mellé kell valaki aki tudja irányatani, egy kezdőember. Én szívem szerint elküldeném Mascherano-t is, ameddig a Napoli vagy más (pl. Monaco) adna érte eg nagyobbnak mondható összeget, de ez egyelőre valószínűtlennek tűnik.
A középpályáról Dos Santos-t mindenképp el kell adni, már a nyáron el kellett volna. Nálam pedig Sergi Roberto-nak sincs helye. Össze kell rakni fixen Fabregást és Iniesta-t a kezdőcsapatba, Xavi-nak és Rafinha-nak pedig rotációs szerepe lenne, Rafinha-ból pedig lehet több is idővel. Én nem tartom fontosnak egy középpályás igazolását, mert Rafinha, Denis Suarez és Halilovic személyében három igen tehetséges fiatalunk van, akiknek jó lenne megadni az esélyt. Song-ot pedig én eladnám. Ide túl darabos és lassú. Nem mondom, hogy kevés, mert ha többet játszana, lehet belejönne, de Busquets mögött nem fog ennyi időt kapni. Busi mögé pedig az egyik fiatalunkat felhozhatnánk a B-ből. Ilie Sánchez vagy Sergi Samper nem rosszak. És van még kölcsönben egy portugál tehetségünk is Cá néven erre a posztra. Ha pedig Mascherano-t ennyire marasztalják, akkor adott esetben ő is tudna itt játszani.
Nekem is nagyon tetszik a játéka, meg már évek óta reméltem, hogy idejön, de kb. annyit sérült mint Puyolbence-barca írta:Neki örülnék a legjobban védők közül.Petr írta:Barcelona are again following Dortmund centre back Mats Hummels (25). In the past two summers he was also an option at some point. [md]
két kép egymás mellé van téve és annyi, felesleges ezen lovagolnidivadka írta:itt a forrás : http://ultrasliberi.hu/halilovicot-megv" target="_blank ... barcelona/
nem, sztem e mögött is neymar apja áll. esetleg thiagóéké.Varatrix írta:forrás városilegenda.org ?divadka írta:Ennek a horvát gyereknek állítólag az most a legnagyobb feladata, hogy leszedesse a "hal a madrid" tetkóját...
forrás városilegenda.org ?divadka írta:Ennek a horvát gyereknek állítólag az most a legnagyobb feladata, hogy leszedesse a "hal a madrid" tetkóját...