
Daniel Alvés
-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Lehet szidni Alvest és a távozását követelni, bizonyos értelemben jogosan is, mert már egyértelműen nem tud olyan színvonalon játszani, mint a Guardiola-érában, de az a helyzet, hogy még így is elég simán benne van a legszűkebb elitben, ami a jobbhátvédeket illeti. Védekezésben sajnos bőven hagy maga után kívánnivalót, ezt nem tagadom, de a támadásban betöltött szerepénél fogva baromi nehéz lenne pótolni őt, nagyon kevés olyan jobb-bekk van a világon, aki ennyire érti és érzi a kis területen történő gyorspasszos játékot, a kényszerítőket, amivel meg lehet bontani az ellenfél védelmét. Illetve az sem elhanyagolható, hogy Messivel elképesztően jól megértik egymást.
Természetesen elhozhatnánk Marquinhost, Sagnát, Walkert vagy éppen Zabaletát, és valószínűleg ezzel nyerne is a csapat a védekezés és a védelem hatékonyságát tekintve, de szerintem kevesebbet, mint amennyit veszítenénk elöl (igen, még úgy is, hogy Alves beadásai nagyobb arányban közelítik meg az Androméda-galaxist, mint valamelyik támadónk fejét).
Montoya tehetséges gyerek, jó srác meg minden, de benne nem látom a jövő Barçájának alappillérét, ahogy konkrétan egyik másik jobbhátvédben sem, aki elérhető és viszonylag normális áron megszerezhető lenne.
Szóval én még nem válnék meg Alvestől - hacsak nem érkezik be érte egy olyan nagylelkű ajánlat, amelyre nem lehet nemet mondani.
Ez esetben pedig nem lenne rossz opció a veb által felvázolt: Manquillo vs Montoya, aztán hadd szóljon.
Természetesen elhozhatnánk Marquinhost, Sagnát, Walkert vagy éppen Zabaletát, és valószínűleg ezzel nyerne is a csapat a védekezés és a védelem hatékonyságát tekintve, de szerintem kevesebbet, mint amennyit veszítenénk elöl (igen, még úgy is, hogy Alves beadásai nagyobb arányban közelítik meg az Androméda-galaxist, mint valamelyik támadónk fejét).
Montoya tehetséges gyerek, jó srác meg minden, de benne nem látom a jövő Barçájának alappillérét, ahogy konkrétan egyik másik jobbhátvédben sem, aki elérhető és viszonylag normális áron megszerezhető lenne.
Szóval én még nem válnék meg Alvestől - hacsak nem érkezik be érte egy olyan nagylelkű ajánlat, amelyre nem lehet nemet mondani.
Ez esetben pedig nem lenne rossz opció a veb által felvázolt: Manquillo vs Montoya, aztán hadd szóljon.
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
És te tudsz ilyet mondani a jelenlegi piacon, akire reális esélyünk is van megszerezni? Aki amellett hogy stabilan védekezik, képes olyan kényszerítőkre, mint amilyeneket Alves szokott csinálni nehéz helyzetekben sokszor? Mert azzal nem mennénk sokkal többre, ha hozunk egy jobbhátvédet, aki stabilan védekezik, de összjátékban 0 és így totál elvesztenénk a jobboldalt. Montoya esetében is az sokaknak a legnagyobb gondja - vagy legalábbis az volt, amíg védekezésben még többet mutatott, egy ideje valamiért all in visszaesett -, hogy támadásban sokkal gyengébb mint Alves, és nagyon érződött a Brazil hiánya, pedig a srác még ebben a stílusban is nevelkedett, úgyhogy érti ezt a játékot.. Amúgy lehet tényleg ilyen jobbhátvéd kéne mint amilyet írsz, de én nem tudnék olyan nevet mondani a jelenlegi piacról, aki jó korba van, jól védekezik, képes lenne itt jól játszani, és megszerezhető kategória.. Piszczeket bevallom nem ismerem, lehet pont ő lenne a megoldás, de még szóba se került a neve a csapattal pletyka szinten se ha jól emlékszem.Lionel85 írta: Lehet, hogy nagyobb szintet nem ütne meg egy játékos, viszont stabilabb teljesítményt nyújt. Korábban is kiemeltem, hogy olyan játékos kell, aki elsősorban a védelemben nyújt kiemelkedőt és utána foglalkozik a támadásokkal. Végtére is ezért jobbhátvéd. Megértem én azt, hogy nagy hagyománya van annak a Barcelona játékában, hogy a szélső hátvédek rendszeresen segítik a támadásokat, de ezzel nagy lehetőséget is kínálnak egyben az ellenfélnek, ha kontráznak. Az elmúlt két évben könnyen sebezhető a védelmünk, ezért fontos feladat lenne stabilizálni azt. Ez valamilyen szinten a támadójáték rovására menne, de talán kevesebb gólt is kapnánk. A támadószekció szerintem van annyira kreatív, hogy a középpályával kiegészülve eredményes támadójátékot tud játszani. Hátul viszont elengedhetetlen a stabilitás, ezért olyan játékos kell, aki megbízható. Tehát nem feltétlenül Alvés-szintű sztár kell, elég lenne egy kevésbé fényezett játékos, de az legyen korrekt védő.
Piszczek a Dortmundból!Lionel85 írta:Lehet, hogy nagyobb szintet nem ütne meg egy játékos, viszont stabilabb teljesítményt nyújt. Korábban is kiemeltem, hogy olyan játékos kell, aki elsősorban a védelemben nyújt kiemelkedőt és utána foglalkozik a támadásokkal. Végtére is ezért jobbhátvéd. Megértem én azt, hogy nagy hagyománya van annak a Barcelona játékában, hogy a szélső hátvédek rendszeresen segítik a támadásokat, de ezzel nagy lehetőséget is kínálnak egyben az ellenfélnek, ha kontráznak. Az elmúlt két évben könnyen sebezhető a védelmünk, ezért fontos feladat lenne stabilizálni azt. Ez valamilyen szinten a támadójáték rovására menne, de talán kevesebb gólt is kapnánk. A támadószekció szerintem van annyira kreatív, hogy a középpályával kiegészülve eredményes támadójátékot tud játszani. Hátul viszont elengedhetetlen a stabilitás, ezért olyan játékos kell, aki megbízható. Tehát nem feltétlenül Alvés-szintű sztár kell, elég lenne egy kevésbé fényezett játékos, de az legyen korrekt védő.Chino írta:És ki az aki jönne helyette és nagyobb szintet üt meg?Lionel85 írta: Nyáron pedig az elsők között legyen, akiket elad a vezetőség!
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Lehet, hogy nagyobb szintet nem ütne meg egy játékos, viszont stabilabb teljesítményt nyújt. Korábban is kiemeltem, hogy olyan játékos kell, aki elsősorban a védelemben nyújt kiemelkedőt és utána foglalkozik a támadásokkal. Végtére is ezért jobbhátvéd. Megértem én azt, hogy nagy hagyománya van annak a Barcelona játékában, hogy a szélső hátvédek rendszeresen segítik a támadásokat, de ezzel nagy lehetőséget is kínálnak egyben az ellenfélnek, ha kontráznak. Az elmúlt két évben könnyen sebezhető a védelmünk, ezért fontos feladat lenne stabilizálni azt. Ez valamilyen szinten a támadójáték rovására menne, de talán kevesebb gólt is kapnánk. A támadószekció szerintem van annyira kreatív, hogy a középpályával kiegészülve eredményes támadójátékot tud játszani. Hátul viszont elengedhetetlen a stabilitás, ezért olyan játékos kell, aki megbízható. Tehát nem feltétlenül Alvés-szintű sztár kell, elég lenne egy kevésbé fényezett játékos, de az legyen korrekt védő.Chino írta:És ki az aki jönne helyette és nagyobb szintet üt meg?Lionel85 írta: Nyáron pedig az elsők között legyen, akiket elad a vezetőség!



- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Lehet itt vesézgetni, hogy mennyire jó a brazil. Tényleg nagyon tehetséges játékos és nagy jövő előtt áll, de a lehetetlen kategória. És egy jó ideig az is lesz. Tavaly sem nagyon tudtuk volna megszerezni, a Roma 30+ -ért adta volna. Kb. nehezebb lenne megszerezni Silvat a párizsiaktól, mint őt.
A realitás talaján kell mozogni. Az pedig nagyon nehéz. A jobbhátvéd pozícióban a legszegényebb a piac már régóta.
A realitás talaján kell mozogni. Az pedig nagyon nehéz. A jobbhátvéd pozícióban a legszegényebb a piac már régóta.
Forca Barca!!!!
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Marquinhost nem írnám le egyáltalán. Nagyon nagy penge már most 19 évesen. Akárhányszor látom, csak nézem, hogy mit tud ez a gyerek. A védekezés terén mind középen, mind a jobboson előrelépést jelentene. Sagna nem feltétlenül, de a nyáron ingyen igazolható lesz, már pedig ha Alves, vagy Montoya megy, akkor mindenképpen megérné őt idehozni.Chino írta:A 31 éves Sagnat tényleg megérné leigazolni, ráadásul ő jobb lenne mint Alves? Vicc. Marquinhos maradjunk annyiban hogy középhátvéd, de ettől eltekintve is reálisan nézzük a dolgokat. Szinte minden posztra lehetne mondani, hogy ki jöjjön, de olyanban gondolkodjunk akit meg is lehetne szerezni. Mert a brazil nem az a kategória.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
A 31 éves Sagnat tényleg megérné leigazolni, ráadásul ő jobb lenne mint Alves? Vicc. Marquinhos maradjunk annyiban hogy középhátvéd, de ettől eltekintve is reálisan nézzük a dolgokat. Szinte minden posztra lehetne mondani, hogy ki jöjjön, de olyanban gondolkodjunk akit meg is lehetne szerezni. Mert a brazil nem az a kategória.Barcaman1993 írta:Piszczek, Sagna vagy Marquinhos a PSG-ből. Nálam utóbbi simán favorit lenne, de sajnos ez a hajó már elment.Chino írta:Akkor átfogalmazom. Ki az a játékos, akivel erősebb lenne a csapat, akivel előrébb lennénk?
Mondjuk az se mindegy, hogy kinek mi az előrelépés? Mostanában támadásban is gyenge, a védekezését már nem is mondom. Előbbiben nehezebb, utóbbiban könnyen felül tudnák múlni.
Forca Barca!!!!
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Ez igaz is. Csak mivel elég erős középen a PSG, ezért gyakran a jobboson játszik, ahol szintén nagyon magas szintet hoz le.csababarca írta:Marquinhos középhátvéd.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
tavaly előszerződést kötöttünk az atletico u21es válogatott jobbhátvédjére, allitolag az egyik legnagyobb spanyol ígéret azon a poszton.Chino írta:És ki az aki jönne helyette és nagyobb szintet üt meg?Lionel85 írta: Nyáron pedig az elsők között legyen, akiket elad a vezetőség!
megvenném fillérekért, aztán lenne egy egészséges versenyhelyzet montoyával. két fiatal tehetség, űzné hajtaná egymást.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...


- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15883
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Barcaman1993 írta:Piszczek, Sagna vagy Marquinhos a PSG-ből.Chino írta:Akkor átfogalmazom. Ki az a játékos, akivel erősebb lenne a csapat, akivel előrébb lennénk?
Marquinhos középhátvéd.
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Piszczek, Sagna vagy Marquinhos a PSG-ből. Nálam utóbbi simán favorit lenne, de sajnos ez a hajó már elment.Chino írta:Akkor átfogalmazom. Ki az a játékos, akivel erősebb lenne a csapat, akivel előrébb lennénk?
Mondjuk az se mindegy, hogy kinek mi az előrelépés? Mostanában támadásban is gyenge, a védekezését már nem is mondom. Előbbiben nehezebb, utóbbiban könnyen felül tudnák múlni.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 244
- Csatlakozott: 2009.06.02. 14:03:45
Attól függ, mire gondolsz a "szint" kifejezéssel? A képességeire, arra hogy mire lenne képes, ha mondjuk motivált, sikeréhes és koncentrált lenne újra, vagy arra a semmire, amit már hosszú ideje lerak az asztalra? Ugyanis ha az utóbbira, azt bizony sokan le tudják hozni. Lassan 30 éves, hülyére nyerte már magát, és idén nyáron még értelmes pénzt lehet érte kapni...szerintem nem kérdéses, hogy a távozók közt kell lennie.Chino írta:És ki az aki jönne helyette és nagyobb szintet üt meg?Lionel85 írta: Nyáron pedig az elsők között legyen, akiket elad a vezetőség!
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Pont neki nem kéne dumálnia, az egyik azok közül, akiket sürgősen el kell adni!!! Már megszokhattuk, ha rosszul megy a csapatnak, és ő megszólal, akkor rögtön el akarja küldeni a kritikus hangot megütő embereket melegebb éghajlatra. Az olyan konstans gyalázatosan rossz játék, amit ő nyújt régóta, nem jogosítja fel arra, hogy így beszéljen. Ne fogadkozzon, maradjon csendben, eddzen és a pályán mutassa meg mekkora ász. Mert a régi Dani Alvés már fényévekre van ettől az embertől. Nyáron pedig az elsők között legyen, akiket elad a vezetőség!



Semmi baj, majd kitweetteli vagy kik*rja Instagrammra, ahogy táncol, és máris semmi baj nem lesz...
Egy időben csíptem a hozzászólásait, az utóbbi időben kevésbé, mert s.gget csinál a szájából. Pont nem azt mondja, amiért megkedveltem annak idején. Úgy nem tudom, hogy mire várja el azt a rohadt nagy bizalmat. Biztos az ilyen lélektelen vödörnyi hányás meccsekért, mint a mai... Meg ez az okfejtés a kiesésről. Hofi jut eszembe: "Ha gazdag lennék, egyből bölcs lennék." Alves az élő bizonyíték rá.Nervo írta:"Addig fogunk küzdeni, amíg van esélyünk a bajnoki címre - mondta a brazil hátvéd. - Akik nem bíznak bennünk, leléphetnek, negatív hatással vannak ránk. A Valladolid kihasználta az adódó alkalmat, nekünk pedig nem volt szerencsénk. Nincs időnk bánkódni, szerdán rendkívül fontos meccs vár ránk a Bajnokok Ligájában a Manchester City ellen. Ha az angolok ellen nem játszunk jól, akkor kiesünk."
http://www.hatharom.com/2014/03/08/tavo" target="_blank ... niel-alves
Dani keményen odaszól mint mindig.


Nyilván nem várhatom el tőle, hogy beismerje, hogy úgy sz.rik az egész csapat a játékba, ahogy azt csak a vak nem látja, de legalább pont ő, a megmondóember ne beszélne hülyeségeket.
Football, bloody hell. /SAF/
DUMASZÍNHÁZNervo írta:"Addig fogunk küzdeni, amíg van esélyünk a bajnoki címre - mondta a brazil hátvéd. - Akik nem bíznak bennünk, leléphetnek, negatív hatással vannak ránk. A Valladolid kihasználta az adódó alkalmat, nekünk pedig nem volt szerencsénk. Nincs időnk bánkódni, szerdán rendkívül fontos meccs vár ránk a Bajnokok Ligájában a Manchester City ellen. Ha az angolok ellen nem játszunk jól, akkor kiesünk."
http://www.hatharom.com/2014/03/08/tavo" target="_blank ... niel-alves
Dani keményen odaszól mint mindig.
A ligának annyi, a bl meg se lesz, kupa meg nem számít nem veszi senki komolyan legyen a reálé!
- Nervo
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 536
- Csatlakozott: 2014.03.07. 14:50:11
- Tartózkodási hely: Home, Workplace.
"Addig fogunk küzdeni, amíg van esélyünk a bajnoki címre - mondta a brazil hátvéd. - Akik nem bíznak bennünk, leléphetnek, negatív hatással vannak ránk. A Valladolid kihasználta az adódó alkalmat, nekünk pedig nem volt szerencsénk. Nincs időnk bánkódni, szerdán rendkívül fontos meccs vár ránk a Bajnokok Ligájában a Manchester City ellen. Ha az angolok ellen nem játszunk jól, akkor kiesünk."
http://www.hatharom.com/2014/03/08/tavo ... niel-alves" target="_blank
Dani keményen odaszól mint mindig.
http://www.hatharom.com/2014/03/08/tavo ... niel-alves" target="_blank
Dani keményen odaszól mint mindig.

FCB: Stegen, Semedo, Piqué, Eric Garcia, Gaya, Riqui Puig, De Jong, Coutinho, Messi, Depay, Fati.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.
Oranje: Cillessen, Dumfries, De Ligt, Dijk, Aké, Van de Beek, De Jong, Wijnaldum, Depay, Malen, Bergwijn.

- MQuCsabi
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 6344
- Csatlakozott: 2007.07.12. 14:50:03
- Tartózkodási hely: Budapest
Lehetett valami tényleg ebben a formaidőzítéses szóbeszédben. PErsze várjuk ki a hátralevő meccseket.
DAni jól játszott, már az első próbálkozása is gólt ért volna, csak nem rakott bele külit
DAni jól játszott, már az első próbálkozása is gólt ért volna, csak nem rakott bele külit


- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
fogtam a fejem, mikor kompany és demichelis féle tornyok között kereste a beadásaival messi fejét.
sőt, így, hogy már az elején kisárgult, para volt az emberünk.
viszont szokás szerint hatalmasat melózott, a gól meg mondani sem kell, mennyire megnyugtató a visszavágó előtt.

sőt, így, hogy már az elején kisárgult, para volt az emberünk.
viszont szokás szerint hatalmasat melózott, a gól meg mondani sem kell, mennyire megnyugtató a visszavágó előtt.
róla se feledkezzünk meg azért:D
Dani, nagy voltál!
ma remekül játszott, tamádásban is nagyon hasznos volt, és a védekezésben is jól megállta a helyét, talán 1-2x késett el ill. 1-2 eladott labdája volt.
Mindent összevetve jár a taps neki!
Dani, nagy voltál!
ma remekül játszott, tamádásban is nagyon hasznos volt, és a védekezésben is jól megállta a helyét, talán 1-2x késett el ill. 1-2 eladott labdája volt.
Mindent összevetve jár a taps neki!

”A bajnokságban nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Madrid nagyon jó állapotban van. De nyerjék meg ők maguknak, mi nem fogjuk még meg is lökni őket a cél felé.”
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.