Kissé csillapodtak az indulatok, már nem ég a fórum csakis a meccsről, a saját véleményemet is megosztanám a meccsről.
Nyilván örültem nagyon a győzelemnek, Neymarnak na meg Sánchez góljának, amiből reméljük még több önbizalmat merít. Neymar adott egyfajta választ az őt szidalmazóknak. Gól és gólpassz, de aminek örültem, h nagyrészt mindig megverte és eltudott menni a Real védői mellett (ha nem is mindig jutottunk vele előrébb), ami talán még jobban mutatja, h nem elveszett. Hisz ha akadékoskodni akar az ember mondhatjuk, h a gólnál szerencséje vt, a gólpassz meg csak Sánchez zsenialitásán múlott. De ennek ellenére sem mondom azt, h nagyon élt a meccsen, szerintem ennél jóval, de jóval többet tud majd mutatni. Messi szélen játszatása egyrészről jó, másrészről rossz volt. Jó, hisz láttuk az ő kevesebb közszereplésével is tud nyerni a csapat, nem arról szól, h középen megkapja, majd felviszi. De pont ez hiányzott is a csapatból, h sokkal kevesebb Messit kaptunk, Cescet meg hagyom most itt, mert az nem befolyásolja a véleményem, h ő (sem)mit csinált ma. Legközelebb remélem újra középen kap helyet, most viszont nem vt egy rossz ötlet azért, hisz utóbbi meccseken már neki is meggyűlt a baja ott középen RM ellen.
Ami viszont elszomorított másnap reggel, h ezzel a játékkal sokra nem fogunk menni. Messi szélen játszatásából sem lehet emiatt sokat leszűrni, mert egy gyenge RM asszisztált hozzá. Vagy mondhatom úgy, a gyengébb RM, mint a gyenge Barca. Mert következő meccsen már ez a játék holtbiztos, h nem lesz elég, mert az, h VV 2 olyan ziccereket megfog mint ami CRé vagy Khediráé vt az csak klasszikuson egyszer történt meg, most. Na meg ehhez kellett, h nekünk ahhoz a kevés helyzetünkhöz jó kihasználás párosult. Nem normális, h 4-5 helyzetünk vt csak egész meccsen. Ilyen játékkal semmire nem fogunk menni a BLben, az biztos. Abban lehet reménykedni, h még kiépülőben van a játék. Szerencse jobb alapjai vtak Tatanak, úgyhogy a 2 épülő csapat játéka most a Barca felé billent, de ne feledjük ennél valószínűleg jobban fog játszani a Real tavasszal. Persze mi is remélhetőleg. Védelmünk viszont jó vt, és hiszem, h a gyors kontráikat hiúsítottuk meg azzal, h a szélső védőink nem kolbászoltak annyit elől és maradtak hátul, ez viszont nagyon nagy húzás vt Tatatól! Persze azért az egyensúlyt még meg kell találni, hisz a vérszegény támadásoknál látszott, miért is gond, ha meg nem jönnek előre. Vt, h Neymar ott cselezgetett elől, de egyszerűen nem vt kinek passzolnia, mert csak Messi vt bent a 170cmével a magas Real védők között. No, ez nem a szélső védőket érinti, inkább a támadásokhoz szól, h többi játékos miért nem jött fel. Szóval ami a védekezésnél óriási pacsi Tatanak, az a támadásnál egy kis enyje-benyje, de persze örültem, h ink így lett megoldva, minthogy előre jöjjenek, hisz elég vt ez a győzelemhez. Röviden összefoglalva nagy az örömöm a győzelem miatt, de ilyen játékkal csak egyszer győzhettük le a Realt, legközelebb már nem játszhatunk így.
Na, és akkor mindenki kedvenc témája a Clássico után a bíró ténykedése.
Adriano eset: tizenegyes, korábban már kifejtettem sjd hszére válaszolva, h miért is az. Nincs olyan, h csak kicsit változtatott, meg amúgy sem vt közelben Real játékos. A kezezés az kezezés, tizenegyesnek kellett vna jönnie. [aztán nemrég itt VEB pajtás mutatott egy idézetet, miszerint csak a szándékos kezezés a tizi, de akkor meg elfogult ____nak lennék kikiáltva, ha erre is azt mondanám ,h nem tizi . Meg igazából szabálykönyvtől eltekintve manapság már befújják ezt.) Azért is mondom, mert tudom ha ellenünk történik én is számon kérném.
CR eset: szerintem meg ez nem vt tizi, váll a váll ellen, ez mindig is szabályos vt, mezőnyben sem fújják be, nemhogy a 16on belül egy ilyen súlyő meccsen. PL játékosok csak röhögnek ezen. Mielőtt megtalálnának, h csak azért mondom, mert nem mi kaptuk elmondanám, emlékszem ilyen esetre amikor a Barca nem kapta meg és akkor sem reklamáltam, ugyanez vt a véleményem.
De, amellett érdekes, mindenki elmegy, h Cescet meg egyszer Pepe buktatta teljesen egyértelműen. Az is tiszta tizi.
Itt írtatok páran Ramos esetről, h nem kapott pirosat erről nem tudok nyilatkozni, mert egyszerűen nem emlékszem ilyen esetre.
Viszon! A legnagyobb pozitívum a Clássico utáni helyzetről egyártelműen az, h mint előző években ilyenkor nem az irdatlan számú mocskolódás megy. Túloldalt is olvasom, és korrekt hszek születnek. Persze van bírózás (mikor nem lesz?), de nem ez uralja a fórumot, sokan a csapat játékát veszik elő és Ancelottit. Ez örömmel tölt el, h nem megy a sárdobálás. Egyértelműen annak tudom be, h nincs itt Mourinho, aki annyi feszültséget keltett. Bízom benne idővel még jobb lesz.
Aki elolvasta annak köszönöm.
Ui:
1. Még tudtam vna írni, meg pár dolgot jobban kifejteni, de azért már ez is nagyon hosszú.
2. Kifogásokat a vesztes oldal mindig találhat. Mi is bíróztunk már, ők is nincs ebben semmi nagy kunszt. De ezek csak kifogások, ha egy csapat igazán jó, akkor nem kéne kifogásokat keresnie sem neki, sem a szurkolóinak. Egy-két esetet kivéve. (amikor mi veszítünk

)