2013.09.19. 11:47:54
Örülök, hogy így, fél (vagy negyed) gőzzel is simán győztünk. Persze nem ez volt az a meccs, ahol hajtani kellett, azok majd később jönnek.
Tetszik Tata hozzáállása. Igaza van. Nem az volt a baj számomra, hogy pilinckáztak, hanem az, hogy sokszor bebambulták a dolgokat.
Fabregas megint eltűnt, akkor hallottam a második félidőben a nevét, mikor lecserélték. Busi ad gólpasszt Messinek, mikor az Fabre dolga lenne elvileg.... Remélem Fabre jó formája nem tiszavirág életű volt.
Iniesta sem volt a legjobb, ezt Tata is szóvá tette. Azért néha megrázta magát, és sikerült villognia.
Neymar szerintem picit rágörcsölt a meccsre, csak emiatt nem talált be. De nagyon akart.
Szomorú, hogy csak Messi és ő volt az, aki pörgött rendesen, a többiek csak ellébecoltak a pályán, nem figyeltek, stb.
Nem tudom, hogy ennek mi az oka, hogy ennyire kakukkok tudnak lenni.
Néha Pep idejében is voltak ilyen meccsek, és ott is a szünet hozott jelentős javulást, mintha vért ittak volna. Úgy tűnik, hogy ez a betegségük.
Nekem az volt az érzésem, hogy többször direkt magukra húzták az Ajaxot, hogy aztán lekontrázzák őket. Ez sokszor nagy helyzetekben, sőt gólban is megmutatkozott. Ki lehetett használni Neymar és Messi gyorsaságát. Ahogy Tata is említette, régebben ez is a repertoár része volt, lásd a Madrid elleni 5-0-át, ott is több ilyen gól esett.
Tetszett, hogy így letámadták az ellenfelet, visszatért a régi játék újra. Sokszor el is adták a labdát, meg volt az eredménye.
Ami a legfontosabb: a fejekben nagyon rendet kell rakni.