Brad Pitt most tudta meg, hogy idén sem lesz eurobarçás találkozó:
sjd írta:Igazából teljesen felesleges ezekbe a feltételezésekbe belemenni, megmondták páran előre, hogy aug. 10 ne legyen sziget miatt, aug. 31 gólyatáborok meg kolis jelentkezés miatt, aztán most, hogy semmi halaszthatatlan fesztivál stb. nincs, még kisebb az érdeklődés. És lehet, hogy augusztus 10-én simán meglettünk volna 15-en. Szóval ne menjünk bele ezekbe, úgysem fogsz tudni 1 okot mondani, amiért legalább 3 ember marad távol, és még a végén megint kiderül, hogy pont akkor nem ér rá mindenki, amikor szerinted rá kéne, hogy érjenek.
Igazából lényegtelen, mikor, csak valamikor legyen már valami, én amióta itt vagyok (nincs sok ideje) és megismertem a társaságot, arra várok, hogy pár embert megismerjek élőben is. (Jó, nyilván nem ez álmaim netovábbja, de azért jó lenne.)
sjd írta:Pl. az a nevetséges/szánalmas (megfelelő aláhúzandó), hogy kb. többen mondták el 2-3 hete, hogy tartsuk szeptemberben, mert akkor többen rá fognak érni, mint ahányan egyáltalán feliratkoztak most.
Mondjuk közülük jó páran nem is (vagy csak elvétve) voltak jelen a fórumon az utóbb napokban, nem akarok védeni senkit, de gondolom, sokaknak beindult a suli, megy a munka, satöbbi. Mindegy.
Ennek ellenére abban egyetértek veled, hogy
sjd írta:ha valaki el akar jönni, annak nem lesz halaszthatatlan programja.
sjd írta:(Egyébként asszem azért volt mindig augusztus, mert akkor már lehet meccset nézni, de még nyár van. Júliusban nehezen hozol össze egy közös Barca-meccsnézést. Bár ugye pl. jövő nyáron a vb-n simán meg lehetne szervezni a spanyol meccsekre.)
Ugyan már, egy jó kis Valerenga-Barça mindig belefér.
A vébé nem rossz ötlet, csak jó későn lesznek a meccsek, azt hiszem, nem mintha ez bármiféle akadályt jelentene, kivéve azt, hogy Matyika olyankor már alszik.

Meg, gondolom, sokan haverokkal akarják nézni a mérkőzéseket. Mindegy is, most kár erről beszélni, majd jövő nyáron térjünk vissza a dologra.
Viszont azt nagyon sajnálom, hogy nem találkozhattam Timmel és nem kóstolhattam meg a pálinkáját.
