Egész jó kis meccs volt, MB1-hez képest pláne, a remek hangulat még innen, a képernyő elől is érezhető volt.
Holman most remekül játszott, egyébként nekem felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban, tehetséges játékos, ez biztos, de igencsak hullámzó a teljesítménye, a Vidi elleni idénynyitón speciel ő is pocsék volt, aztán az MTK ellen parádézott. Talán nem fog elkallódni.
Ez a trinidadi gyerek nem tűnik rossznak így elsőre, szerintem Besiccsel jó kis párost alkothatnak majd, talán megoldódik a védelmi problémák egyik része.
Tuijp ismételten borzasztóan gyenge volt, az első félidőben csak akkor hallottam a nevét, amikor Gundel arról beszélt, hogy nem csinál semmit.

Böde már jobban tetszett.
Az MTK-n viszont nagyon meglátszott, hogy kulcsemberek távoztak a nyáron (Tischler, Nikházi, Zsidai, ha jól tudom), nem is igazán volt épkézláb támadásuk, folyamatosan faragták Holmanékat, pár villanástól eltekintve szerintem meglehetősen harmatos teljesítményt nyújtott a gárda.
Viszont lehetett hallani Garami mester egyik taktikai utasítását: "Kanta! Szólj rá a Besére!"
Visszatérve a Fradira: Valpoort egy nagy rakás trágya egyelőre, kíváncsi leszek, tud-e majd fejlődni vagy marad ezen a korántsem egetrengető színvonalon.
Ma pedig Vidi-Paks, szorítok a vendégeknek.