Barcaádám írta:Üdv mindenkinek!
Kis tanácsadásra lenne szükségem, pályaválasztás küszöbén állok, sőt le is érettségiztem már, csak a szóbelik vannak hátra.
Csak kissé elbizonytalanodtam az intézmények sorrendjét illetően. Alapvető célkitűzésem az SZTE-n a földrajz szak volt, ami meg is maradt célnak, csak mellette ott van még a töri is, amit jobban szeretek, és jobban is tudok, jobban is érdekel. A földrajzzal az a gondom hogy 1. szemeszterben van matek+kémia, és mindkettő tök homály...
A töri szakon ugyebár ilyen nincsen. De itt meg az a gondom hogy egyrészt vészesebb a bekerülés (tavaly 391 pont volt a határ) , másrészt erősen kétséges hogy az itt szerzett diplomával tudok-e mit kezdeni( történész, régész, levéltáros, muzeológus illetve tanár szakirányok vannak).
Szerintetek hagyjam elsőként a földrajzot? Ahova egyszerűbb a bekerülés, de van matek +kémia. Ha tudtok mondani valamit ezek nehézségéről ,(átvészelhetőségéről

) illetve egyéb infókat a szakról azt nagyon megköszönném!! Vagy próbáljam be elsőnek a törit amit jobban szeretek , ezzel rontva az első helyes bekerülés esélyét föcire,illetve vállaljam-e az esetleg jövőbeni elhelyezkedési kockázatot?
(légyszi kíméljetek meg az olyan válaszoktól hogy " menjél mérnöknek, informatikusnak vagy orvosnak ezzel érsz el valamit" ,mert más beállítottságú vagyok, az a helyzet.. )
Előre is köszi a választ!!
SZTE-n végeztem, geográfus szakon. Gyakorlatilag földrajz (nem tanári), némi specializációval a végén. Az én végzettségem terület- és településfejlesztő, valamint idegenforgalmi szakgeográfus, utána beszámítással megcsinálhattam a közgázt, így lettem geográfus-közgazdász. Annyit ér, mint más szak gyakorlati tudás és angol nélkül. Semmit. (Nem azt mondtam, h nincs melóm, csak épp köz nincs hozzá...na jó van, de nem kell hozzá a végzettségem.)
Hosszú lesz és őszinte. Munka, karrier szempontjából teljesen mindegy, h melyiket választod, egyik esetében sem lesz. A földrajz talán jobb, azzal lehet keresni 80-90 ezret (jobban is, javaslom a pályázatíró cégeket), a törivel állást sem kapsz. Plusz a földrajz irdatlan buli szak, terepgyakorlatok, kirándulások tömkelege, tanulni is csak a vizsgaidőszakban kell, mondjuk akkor eléggé, bár én semmit, de tényleg semmit nem tanultam a szorgalmi időszakban. Törin többet kell tanulni, ez biztos, történésszel laktam együtt. Matek, kémia, fizika van, nem kevés és nagyon nehéz, ellenben az elvárás és a követelési rendszer finoman szólva a béka segge alatt van. Ill. szép, nem szép, sokat lehet csalni...pffejjj.
Ha földrajz, akkor PÉCS. Egyszer lejött órát tartani egy pécsi fickó, kerekedtek a szemeim, mert sokkal előrébb tart Pécsen a földrajz oktatása. Szeged viszont ba.ott jó hangulatú város, mindenki egy helyen, nagyon jó csajok.
Én a föcit választanám, mondjuk nem rajongtam a töriért, szerettem, de nem érdekelt. Ugyanúgy voltam, mint Te, matekból sötét, mint a belső zseb, azzal ki is lőttem azokat a szakokat, amikkel később el lehet helyezkedni, de legalább nem éhen halni. Sok-sok angolt tanulnék a helyedben az egyetemen, meg oroszt vagy kínait. A két nyelvből már meg tudsz élni, ragyogóan. Ezzel a fejjel most ezt csinálnám, de akkor lusta voltam, nem érdekelt, majd lesz valahogy. És azonnal keresnék gyakorlatot, akár ingyen, másképp nem is lehet, ill. elmennék a vendéglátásba dolgozni. Ha ugyanis nem jön be semmi az egyetem után, egy nyelvvel meg vendéglátós tapasztalattal lehet menni külföldre és nem csirkenyakat vágni a szalag mellé, vagy a moslékot pucolni.
Hajrá, földrajz (NEM TANÁRI!!!) Pécs a javaslatom, meg a többi leírt dolog. És onnan térinformatika (ez mondjuk versenyképes, matek ajjaj) vagy geológia szakirány (mol, omw, schell, olajos cégek, autóipar jöhet), itt meg a különösen érdekes ásvány-, és kőzettan a finom.
Bármi kérdés...majd üdvözöld Kovács Csabit Szegeden, nagy bortúrákat szervezett.
