Taibi írta:
Levy bácsi helyében én Bentekét próbálnám átigazolni a Villától. A szezon egyik nagy felfedezettje.
(Egyébként a belga fociban egy aranygeneráció van születőben, lassan már erősebb lesz a válogatottjuk mint a hollandoké...)
Benteke-t én is bírom, az Arsenal-ban is szívesen elnézném őt.
Belga bandwagon-ra már felpattantam egy ideje, akár már 2014-ben is alkothatnak valamit egy ilyen csapattal: Courtois - Alderweireld, Kompany, Vermaelen, Vertonghen - Fellaini, Dembele, Witsel - Hazard, Benteke, de Bruyne. Plusz akkor még ott van Defour, Mirallas, Lukaku...
És akkor GT, ahogy ígértem, most már tényleg itt van egy szezonértékelő
Ugye nyáron elment a két legfontosabb játékosunk, van Persie és Song, RvP pótlása azért többé-kevésbé (de inkább utóbbi) megoldódott, viszont Song helyére nem igazoltunk senkit, Wenger úgy gondolta, hogy majd Diaby és Ramsey megoldja a dolgokat. Hát, ez sem jött össze 100%-osan.
PL: annak ellenére, hogy megint egy új csapatot kellett építenünk ill. akiket igazoltunk, mindegyik PL-szűz volt, szerintem nem kezdtük rosszul a bajnokságot, az első 5 fordulóban veretlenek voltunk (2W - 3D), majd egy kis hullámvölgy, viszont a Spurs-t 5-2-re legyaláztuk. Majd utána így néztünk ki, csak kicsit hullámvasút az egész: 2D, 1L, 4W, 1D, 2L, 1W, 1D, 3W, 1L. Azt hiszem, ekkor 9 pontos hátrányban voltunk a Tottenham-mel szemben. A Spurs elleni vereség után viszont megváltozott minden, a lehetséges 30 pontból 26-ot behúztunk, csak az Everton-nal és a ManUnited-del játszottunk döntetlen, a kötelező meccseket (még ha legtöbbször rossz játékkal is) egytől egyig behúztuk. És végül, ha nehezen is, de összejött a 4. hely. Amúgy nem pofátlanságból, de az utóbbi évek leggyengébb Arsenal-ja volt ez, mégis a Spurs előtt végeztünk, akik szerintem az utóbbi években most voltak a legerősebbek. Ja, a második legkevesebb gólt kaptuk a bajnokságban.
BL: már szokás szerint, az egyik legkönnyebb csoportba kerültünk, szóval a továbbjutás kötelező volt, viszont csak a 2. helyen jutottunk tovább a Schalke mögött, így megkaptuk a Bayern-t

Odavágó katasztrófa volt hazai pályán, ott kb. el is dőlt az egész, viszont idegenben majdnem csodát csináltunk, megvolt az esélyünk, hogy kiejtsük őket. De egyértelmű, hogy a jobb csapat jutott tovább.
FA-Kupa: Swansea-t csak 2 meccsen ejtettük ki, Brighton kemény volt, csak a meccs végén szerzett góllal mentünk tovább, Blackburn-től viszont ilyen A/B csapattal kikaptunk otthon...
Ligakupa: Coventry ellen 6-1, Reading ellen 0-4-ről hosszabbítás után 7-5, az év legjobb meccse volt, majd következett a szezon mélypontja, a negyedik ligás Bradford ellen büntetőkkel kiestünk
Szczesny: szerintem nála még mindig nagyobb az arc, mint a teljesítmény. Voltak neki jobb ill. rosszabb pillanatai is, a bajnokságban hajrájában fontos védései voltak.
Fabianki: amikor lehetőséget kapott, szerintem nagyon jó volt, kár, hogy ennyire sérülékeny.
Sagna: hát, volt már neki jobb szezonja is, beadni még mindig nem tud, viszont védekezésben még mindig hasznos (kivétel, amikor a ManUnited ellen eladta a labdát, majd felrúgta RvP-t a 16-oson belül). Szerintem ő lesz az egyik távozónk idén.
Jenkinson: nekem ő nagyon szimpatikus, backup-nak tökéletes, a szezon elején nagyon jól helyettesítette Sagna-t. Pár év múlva akár kezdő is lehet.
Mertesacker: egyértelmű, hogy a legjobb védőnk volt idén, alig emlékszem tőle hibára, remélem jövőre is betonbiztos kezdő lesz.
Koscielny: szezon elején elég bizonytalan volt, majd március környékén bekerült a kezdőbe, onnantól pedig elég korrekt teljesítményt hozott, ez a Merte - Kos magas-fürge páros nagyon bevált.
Vermaelen: csapatkapitányként ez borzalmas volt, nem volt olyan meccse, amikor nem követett volna el egy hatalmas hibát. Képességei továbbra is megvannak, viszont fejben nagyon össze kell szednie magát.
Gibbs: legjobb szezonja volt, mióta itt van, ha kellett, akkor bejátszotta az egész balszélt. Kár, hogy sérülékeny.
Monreal: én örültem neki, amikor télen leigazoltuk, hamar felvette a PL ritmusát, nem vállalta túl magát, de mindig megbízható teljesítményt hozott.
Diaby: imádom őt, poor man's Yaya Touré, de felejtsük már el, nem való neki a profi labdarúgás a sérülései miatt.
Rosicky: keveset játszott, de amikor beállt, mindig tudott egy kis pluszt hozni.
Arteta: nem lehet látni, de hihetetlenül fontos eleme a csapatnak, nélküle legtöbbször meghalt a középpályánk.
Wilshere: nagyon sokat jelentett a jelenléte a pályán, rajta mindig lehetett látni, hogy meghalna a győzelemért. De nem tudom eldönteni, hogy b2b-ként vagy AM-ként lenne-e hasznosabb, mert a megindulásai miatt egyértelmű, hogy az utóbbi, viszont a killer passai legtöbbször nem jöttek be. Most lesz egy kisebb műtétje, de a felkészülési időszakban már ott lehet, nagyon fontos, hogy végigdolgozza ezt a nyarat, hogy a következő szezonban 100%-os legyen és végre elkerüljék őt a sérülések. Ja, nem tudom, hogy van-e ilyen statisztika, de szerintem legtöbbször vele szabálytalankodtak ebben a szezonban.
Ramsey: első pár hónapban rengeteget szidtam őt, mert csak alibizett, viszont február óta nagyon hasznos és azóta pár meccsen egyértelműen MOM volt. Kell ő ebbe a csapatba.
Cazorla: a szezon igazolása, első évében már felvette a PL ritmusát. Passzoknál nagyon magabiztos, minden támadás átment rajta, killer passok, távolról is bátran próbálkozott (ami hiánycikk nálunk). Viszont ha éppen rossz napja volt, akkor a csapat is csak szenvedett. Illetve, ha az első pár percben nem jöttek be a megoldásai/sokszor faragták őt, akkor teljesen elment a kedve a játéktól.
Coquelin: én bírom őt, de érthetetlenül kevés lehetőséget kapott, pedig az egyetlen igazi DM a csapatban. Remélem nem adjuk őt el.
Gervinho: nem is tudom, hogy mit írjak róla. Igazából a kutyámra hasonlít, amikor a kertben játszunk, ő is mindig kivezeti a labdát a betonra. Amúgy néha jól jön ő a szélre az utolsó 20-25 percekre, amikor megtudja verni a lassú védőket. Viszont nagyon kevés esze van a focihoz, nem sajnálnám, ha eladnánk őt.
Oxlade-Chamberlain: rengeteg potenciál van benne, viszont idén mintha kicsit megállt volna a fejlődésben, sajnos nagyon kevés jó meccse volt. Jövőre sokkal több kell majd tőle.
Podolski: szerintem jó volt, viszont képtelen végigjátszani egy PL iramú meccset, legtöbbször a 65. percben le kellett őt cserélni, mert már nem kapott levegőt. Amúgy középcsatárként szerintem max. 1-2x kapott lehetőséget, pedig szerintem ott sokkal hasznosabb lett volna. De első szezonnak nem volt ez rossz.
Giroud: vele bajban vagyok, mert korrekt statot hozott össze, viszont szerintem nem illik bele a játékunkba, egy embert nem tud megverni 1-1-ben, körülményes és rengeteg helyzetet elrontott. Arról meg már nem is beszélve, hogy a kihagyott helyzetei után olyan arcokat vág, ami miatt simán tarkón vágnám egy büdös ponttyal. Na mindegy, nyáron hozni kéne egy csatárt elé.
Walcott: szerintem sokat fejlődött, mintha tudna már labdát vezetni, cselezni és beadni is. Miután aláírta az új szerződését, kicsit visszaesett, de nem volt ez rossz szezon tőle, sőt.
Szezon játékosai:
1. Cazorla
2. Mertesacker
3. Arteta
Szezon csalódásai:
1. Vermaelen
2. Sagna
3. Szczesny
Szezon igazolása:
1. Cazorla
Szezon meccsei:
1. Reading 7-5
2. Spurs 5-2
3. Newcastle 7-3
Szezon gólja:
1.
http://www.youtube.com/watch?v=1vCbux8XHK0
Akik eligazolhatnak nyáron:
- Sagna: 1-2 évig még jó lenne ide, de szerintem váltani akar, a Monaco-t jó lenne lehúzni.
- Fabianski.
- és akikért nem sírnék, ha mennének: Diaby, Gervinho.
Szóval szerintem most nem fogják annyira szétszedni a csapatot.
Akikről pletykálnak:
- Júlio César, Adler
- Lichtsteiner, Piszczek, Ashley Williams, Skrtel
- Grenier, Bender, Kouyaté, Tioté, Gonalons, Kondogbia
- Jovetic, Benteke, Higuain, Villa
Egy Júlio César, Piszczek, Ashley Williams, Grenier, Benteke ötösnek örülnék már.