MQuC írta:Igazából csak az a baj, hogy akármennyit futhatunk, ha mellette bemegy a csoki moki meg a sütike

MEg kell vonni a cukrot és a szénhidrátot is csökkenteni kell, figyelve a tested reakcióit. CSak keményen megy. MEgszorításokkal.
Én imádom a csokit, nem bírom ki, h ne egyek. Szerintem ez testalkat függvénye, barátom az elején figyelt a kajára, elkezdett futni, most 10 km-t fut, fogyott kb. 10 kilót (nem volt kövér egyébként), de már bármit ehet, nem is fut olyan rendszeresen, mégsem hízik, energiát csinál belőle a teste.
Hosszú vajúdás és még hosszabb idő után reggel rávettem magam, h elmenjek futni. Lefutottam a Margitsziget kört, nagyon jól esett...amikor megálltam. Kondim zéró, ill. van egy makacs húzódásom, gondoltam nem rögtön focival kéne kezdeni, elmegyek kocogni.
Ismerős szitu: kb. 500 méter után fáj a vádlim, fáj a sípcsontom, leszakad a derekam, fogy a kezdeti lelkesedésem. Margit hídnál kezdtem, azzal a céllal, h 1 kört futok, tehát 5,2 km-t. Az első 1 km után ezt felülvizsgáltam, és kérlelően néztem az égre, h csak az Árpád hídig jussak el, ott azonnal tömegre szállok és megyek haza. Nagy kínlódás közepette eljutottam a kanyarig, gondoltam még befordulok, aztán a maradékot lesétálom a szép napos időben. Ekkor hívtak telefonon, beszéltem 1 percet futás közben, ez annyira kizökkentett, h bejött elém egy csaj meg egy srác és kicsit lassabb tempóban, de elkezdtek húzni. A Margit híd előtt még be is előztem őket, gyorsabban futottam, végül célba értem. Mindez pontosan 30 perc alatt. Ha valaki húzott volna még, szerintem egy fél kör még lemegy, de akkor mentő.
Pár óra eltelt azóta, azt gondoltam, eddigre már nem tudok lábra állni az izomláztól, de egész jól tűri a testem, szerintem folytatom.