Chino írta:Egy jósdát lehetne itt nyitni annyian látják már, hogy Neymar (ha tényleg ideigazol) be fog fürdeni. Én úgy vagyok vele, hogy örülök ha érkezik, de akkor sem dőlök a kardomba, ha nem. Ezt sok dolgot, amire a többség alapoz nem találjátok egy kicsit komolytalannak. A favorit az, hogy Európában még nem bizonyított. Kérdem én, ha még nem is játszott, hogyan bizonyított volna? A másik kedvencem: mindig befürdünk az igazolásokkal. Aláírom, hogy voltak nagyon rossz igazolásaink (Ibra, Keirrisson, Csiga stb. Alexist még nem tartom rossznak, egy szezont mindenképp várnék a kijelentéssel), de a jókról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Adriano, Piqué, Alves, Cesc, Alba és itt is folytathatnánk a sort.
Aztán ott van még, hogy nagyképű, önző, hogy néz már ki? stb. Ezt miből szűrtétek le. Kétlem, hogy olyan sokan követnék rendszeresen a brazil bajnokságot, a nagyképűségét nem igazán tudnám, mire alapozni, de lehet, hogy fel tudnak világosítani. Songnak pedig milyen volt a frizurája, mielőtt idejött.
És még olvastam itt néhány dolgot amit semmivel sem tudnak alátámasztani, csupán személyes vélemény, találgatás de úgy állítják be hogy Szentírás.
No offense és nem akarok megbántani senkit, amellett én se várom csorgó nyállal, de örülnék ha itt kötne ki. Csupán a sok erőltetett indoktól kapok lassan agybajt. Deu-ra pedig ráfér még minimum egy év a B-ben lassan beépítve (ahogy Rafinhára is), ha pedig ezt képtelen kivárni, bármennyire is kedvelem a játékát (és fájna ha elmenne) de nyitva a kapu, de ne így legyen.
Akkor egy érv részemről is, aki szintén ezt szajkózza egy ideje.

Ordít Neymarról hogy teljesen más játékot képvisel mint amit mi játszunk, a legtöbbünk szerintem ettől fél.
Tőlem aztán lehet piros hajú meleg, szuahéli nyelvet beszélő is, de értse a játékot s épüljön be.
Amit én eddig láttam tőle, szigorúan szubjektíven.
-Védekezés annyira nem kenyere (óriási hibapont főleg hogy a szélsőink védekezése elengedhetetlen a játékunkban))
-Rengeteget cselez, szintén nem ez a játékunk, lehet írni, hogy de hát kreativitás meg miegymás, csak a csapat ereje a tökéletes "gépezetben" rejlik, Thiago is kapta múltkor is az ívet, pedig ő aztán érti és érzi is a játékot, de mégis néha "flegma" Neymar szintén flegma, remek ha elkezd biciklizni, csak ha elveszti ott a kontra, hasznosság szempontjából célravezetőbb lenne az összjáték, lehet azt is mondani, de hát csak messi rúg gólt stb, ez sem teljesen igaz, Messire épül a játék, rúg könyörgöm 100 gólt, bőven elég, mindenki "alá" játszik, jön Neymar tegyük fel lesz 2 ember aki a védekezésből nem veszi ki a részét, s inkább "gólratörőbb", jön a kérdés, elbírja-e ezt a csapat, szélen vagyunk a legsebezhetőbbek, oda biztoslábú támadó kell, illetve itt kevesebb lesz a területe is ez sem utolsó szempont.
-Fizikailag nálam hagy kívánnivalót maga után, ezen lehet fejleszteni, alsó hangon egy 15 kg-t azonnal fel kéne rá pakolni, elfújja a szél a 40 kilóját.
Nem mondanám kifejezetten buta játékosnak, minden azon múlik, mennyire tud beépülni, ami még nálam "negatív" hogy hiába mondunk marketing szempont stb (hozzáteszem jó öreg Laportának is ez volt sokszor a nagy baja, hogy nagy nevet kell hozni, mert hát marketing meg minden, de hogy kell-e az más kérdés....) 40 milliókért sok, ráadásul óriási kockázat, spanyol ligába állítom azonnal lehetne hozni 2-3 embert (Isco pl ? ) tized ennyiért, s nagyobb eséllyel első látásra hasznosabb embert.
És végezetül hozzáteszem, hogy jó "ómen" ha én elkezdek "nyavalyogni", mert legutóbb Sanchez ellen "kardoskodtam" s tökéletesen helyt áll a csapat egyik motorja, legyen így Neymarral is, és én leszek a legnagyobb pártfogója
