Barca Igazolások
A védőkérdés már több, mint égető dolog. A Bartra gyereket nekünk is úgy kellett volna már két évvel ezelőtt kezelni, ahogyan a Madridnál Varane-t.
Nem csak kizárólag Mascheranot kellett volna erőltetni belső védőként, hanem ezt a fiatal gyereket fokozatosan beépíteni. Piqué, Masch is játszott bohózatot néhány gól előtt, neki sem kellett volna szégyenkeznie, ha kaptunk volna miatta gólt,de legalább lett volna hosszútávra egy stabil belső védőnk. Sajnos most már nincs idő építgetésre, mert azonnali kész játékos kell a belső posztra. Song helyett inkább ide igazoltunk volna.

teljes mértkékben egyezek az előttem szólóval.
Alexisben és Pedróban az a baj, hogy nem merik elvállalni a dolgokat.
Telloban azt szeretem, hogy van benne bátoság.
Ilyen emberre van szükségünk. Nálam ő kezdő a Milan ellen:D
Alexisben és Pedróban az a baj, hogy nem merik elvállalni a dolgokat.
Telloban azt szeretem, hogy van benne bátoság.
Ilyen emberre van szükségünk. Nálam ő kezdő a Milan ellen:D
”A bajnokságban nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Madrid nagyon jó állapotban van. De nyerjék meg ők maguknak, mi nem fogjuk még meg is lökni őket a cél felé.”
Alexisben és Pedroban is az hiányolom nagyon h nincs bennük merészség, alig-alig próbálkozna egy az egy ellen elfutni, mindig csak a vissza passz, pedig a sebességük és a technikai tudásuk megvan hozzá. úgy kéne csinálniuk mint a Tellonak, a tojáshéj még ott fityeg a hátsóján mégis csomószor úgy állva hagyja a védőit mint a fenne. ilyen szempontból lenne szerintem nagyon jó igazolás a Neymar, mert 100%-ig biztos vagyok benne hogy ő be meri vállalni az egy-egyezést.
mvik
- Szakacs
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1880
- Csatlakozott: 2004.11.10. 07:51:08
- Tartózkodási hely: Gyergyoszentmiklos
- Kapcsolat:
Könyörgöm igazoljunk a nyáron egy C kategóriás olasz segédedzőt aki megtanítja a játékosokat kontrázni, értem én hogy nem ez a stílusunk, nem is azt akarom hogy egész meccsen csak a kontrára várjunk de nekünk is egyszerübb hogyha egy szöglet után teszem azt Pedro lelép a szélen és bevarja a végén..mert akkor már nem tömörülnek annyira...könnyebb a játékunkat játszani...Ma 66x le tudtuk volna mi is kontrázni a Realt.
Azért Ronaldinho és Giuly idejében milyen félelmetes kontrákat tudtunk vezetni és tartom hogy a jelenlegi játékos állomány van annyira jó sebességben mint az..szóval nem lehet azt se mondani h a keret nem alkalmas, mert nem olyan bonyolult dolog azért..

Tiziano Crudeli fan 

- CsacsMate
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 791
- Csatlakozott: 2005.11.19. 12:42:29
- Tartózkodási hely: Zala
- Kapcsolat:
Korszakváltás!
Ennyi ideig nem bírja ugyanaz a tengely.
Védelembe újítani kell. Puyol-ról két gólt kaptunk, két fontos meccsen, és ma is már az elején úgy mozgott, mint aki megint beverte a fejét. Szó szerint kereste a helyét, és futkosott össze-vissza.
Xavi nem tud már nagy iramot diktálni.
Ez a támadó felállás meg impotens. Messi előtt 30 méter van, és nincs előtte senki..
Be kell építeni a fiatalokat, igazolni kell, de egy biztos változás kell!!!
Nem babusgatni kell a saját neveléseket. Értem, hogy több, mint egy klub, de ez már sok, na meg az elvárások se csekélyek a szurkolók részéről. Pedro egy-másfél éve rottyon. NEM fér bele ezen a szinten!
Jöjjön ide Neymar, vagy az atyaúristen, de ne így maradjon jövőre.
Iniesta, Messi, Busquets, Piqué, Alba ötöst kell kiegészíteni minőséggel, tehetséggel. Ugye kapus jön az nem kérdés, így marad 5 kezdő játékos. Lesz dolga Tito-nak, mert, hogy Puyol, Xavi, Alves, Pedro, Sanchez nem maradhat fent már egész évben az nem kérdés. Első kettő, mint a klub ikonja csereként, alkalmi kezdőként még tehet a játékhoz, és mentorálhatná az utódját.
Alves-t sose láttam huzamosabb ideig jól játszani egyetlen egy éven kívül. Nekem egy Montoya többet tud adni jelenleg.
Sánchez még kaphat egy évet. Pedro nem! Helyette inkább Tello, esetleg Delufeou lassan jöhet Sánchez csere alternatívájának.
Bartra nekem kérdéses. Nagyon kimagasló tehetsége nincs, mert akkor játszana. Lényeg, hogy Piqué mellé gyors védő kell. Ez volt Puyol, amíg nem lassult az évekkel.
Változást kérnek a szurkolók is. Látszott a meccsre kilátogatók arcán is...

ide nem kell védőt igazolni, mikor a padon villog egy BARTRA. poén hogy félünk attól hogy megégünk vele. nem ér meg félévi nyűglődést és esetleges rossz formát, amiből tanulhat és javulhat? dehogynem. ugyanez lett volna Csigirinszkijjel, akiben csak a nullát láttátok és ha hagyjuk beérni lehet most nyertünk volna vele nem keveset. (ugyanis ha te 15 évig egyféle védekezést gyakorolsz és azt játszod a meccseken és eligazolsz másféle védelmet képviselő csapatba, nem 6 hónap mire belerázódsz)
na de majd hozzunk valakit hogy 1 év múlva eladjuk, az ifiket meg jegeljük és nyomjuk kölcsönbe.
na de majd hozzunk valakit hogy 1 év múlva eladjuk, az ifiket meg jegeljük és nyomjuk kölcsönbe.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára TT 2013.03.07. 14:34:16-kor.
https://www.youtube.com/watch?v=32p8d6OudgU" target="_blank
- sörvirsli
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 577
- Csatlakozott: 2013.02.22. 22:30:29
- Tartózkodási hely: A tizenhatoson belül
Egy friss és nagyon jó hír:
Az FC Barcelona hivatalosan is bejelentkezett Neymarért:
"Ő olyan játékos, akit meg szeretne szerezni az edzői stábunk" - erősítette meg Josep Maria Bartomeu alelnök hétfőn éjjel a Barcelona Televisiónak, hozzátéve: ha a 21 éves csatár közli, hogy elhagyja a Santost, ott lesznek, és megpróbálják leigazolni őt.

- Piquenbauer
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 358
- Csatlakozott: 2010.06.18. 12:48:51
Az MD és a Sport is arról számolt be, hogy a Juventus 5 millió euróért kölcsön venné Alexist, és a kölcsönszerződéseben pedig benne lenne egy olyan pont, mi szerint 20 millió euróért végleg megvásárolhatnák (2014 nyaráig).
Másik hír, hogy Horst Heldt (Schalke 04 általános igazgatója) arról számolt be, hogy Afellay a nyáron biztosan visszatér majd a Barcelonához. A jelenleg sérült Afellayra nincs szükségük, mivel a posztjára érkezett Bastos is.

-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Kellemes probléma... Melyik kedvenc csapatomban védjen Lloris?salas9 írta:Az angol hírek szerint a Tottenham attól tart, hogy a Barcelona megpróbálja nyáron leigazolni Hugo Llorist. Ha távozna a francia válogatott kapusa (amire kevés az esély) úgy megpróbálnák leigazolni helyére az Osasuna kapusát Andrés Fernandezt.

Amúgy örülnék, ha jönne, a kezdeti nehézségek után mostanra belelendült a Spursben, magabiztosan hozza le a legtöbb meccset, talán itt sem lenne gond vele.
- salas9
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2486
- Csatlakozott: 2006.09.26. 14:37:40
- Tartózkodási hely: Győr
Az angol hírek szerint a Tottenham attól tart, hogy a Barcelona megpróbálja nyáron leigazolni Hugo Llorist. Ha távozna a francia válogatott kapusa (amire kevés az esély) úgy megpróbálnák leigazolni helyére az Osasuna kapusát Andrés Fernandezt.
Személy szerint nagyon örülnék, ha Lloris jönne, ám nem sok esélyt adok rá...
http://www.sport.es/es/noticias/barca/t ... es-2324572
http://www.express.co.uk/sport/football ... -Barcelona
Közben a Juventus és Antonio Conte nagyon is komolyan gondolja,hogy nyáron Torinoba viszi Alexist.
http://www.mundodeportivo.com/20130222/ ... 19252.html

Évek óta, mindannyiunk számára, és az ellenfelek számára is teljesen nyilvánvaló a csapatunk gyengepontja. És az aggaszt engem a legjobban, hogy még Tito sem tett semmit sem ezen gyengepont orvoslására.
Ugyebár a modern labdarúgásban amelyik csapat dominálja a középpályát, az voltaképpen félig már meg is nyerte a meccset. Guardiola anno ezt úgy oldotta meg, hogy voltaképpen eltűntette a csatárposztot. Illetve nem eltűntette, hanem egybeolvasztotta a támadó-középpályással. Végül is ez logikus, hiszen egy leshatáron bandukuló szerencsétlen tényleg emberhátrány.
Így Messi ugyanúgy lövöldözheti a gólokat, és jó passzokat is adhat. A Chelsea,Inter és mostmár a Milan féle csapatok ellen viszont eléggé nagy bajok vannak amikor Messinek a csatár feladatait kellene ellátni. Kicsi emberke, könnyű őt levenni. Igen ám, de ebben a szituban jönnének előtérbe a szélsők, akik szépen befuthatnának a csatárok helyébe, várva a passzokat, Xavitól, Initől, és akár a mélyebben elnyomott Messitől. Csak sajnos erre a posztra valami miatt nem vagyunk képesek normális embert igazolni kb. Ronaldinho óta. Ráadásul azt az őrült baromságot követjük el, hogy lomha középcsatárokat teszünk oda. Na és ez az a gyengepont amit egyszerűen senki sem akar észrevenni , és e miatt lenne majd égető szükség Neymarra!

- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8578
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Akkor én is sorolnék: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa. Mi a közös bennük? Alapvetően milyen poszton játszanak.herlius írta: Erről a "tehetséges" támadóról csak egy lista jut eszembe: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa, Alexis. Mi a közös bennük? Mindannyian hatalmas tehetségként vagy már befutott klasszisként kerültek hozzánk. És még? Mindannyian kiégve, beszürkülve távoztak, akik pedig maradtak, azok közepes teljesítményeket felmutatva futkároznak a csapatban. Nem kételkedem Neymar tehetségében, de abban sem, hogy egy sima mezei futóbolondot nevelnének belőle is már az első évben. Egy más szemléletű gárdában biztosan nagyot alkotna, de amíg csakis Messire van kihegyezve minden támadásunk, addig Neymar nálunk csak elkallódna.
Akiket írtál egyedül Alexis, aki előző klubjában is kb ugyanott játszott. Azt pedig még közel sem jelenteném ki, hogy elbaltázott igazolás, ha tavaly, első évében képes volt 10 gól fölé menni csak nem felejtett el focizni a mezőnymunkája pedig nagyon sok gólunkhoz kellett. Samu pedig mint flop? Ez érdekes, akkor mi más meccseket néztünk.
Ha Villa megy amúgyis igazolni kell egy támadót, az pedig inkább egy igazi szélső legyen, mint egy Falcao akit kitolunk a balosra.
Ibra könyve pedig nem a Biblia, biztos sok az igazság benne, de a ferdítés is. Engem személy szerint az sem érdekel ha tényleg Messi akart bemenni középre, mert hatékonyabb lett így a csapat.
Forca Barca!!!!
- JOseppe
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 335
- Csatlakozott: 2012.12.20. 16:48:57
- Tartózkodási hely: Camp Nou, My House
A védelmet nagyon megkellene erősiteni:Hummels,Otamendi,Sakho közül bármelyiket aláírom.A támadósorba pedig nálam 2 befutó létezik, 1.JR 2.Neymar (de Falcao sem lenne rossz) .
A Kapus posztra pedig mindegy hogy kijön,az szerintem csak jobb lehet VV-nél. 

Tata:" Fontos hogy magabiztosak legyünk. Nem kérek sokat a csapattól csak azt hogy egész évben játszunk jól és nyerjünk meg mindent.".
FCB: Ter Stegen, Mário Fernandes, Hummels, Piqué, Alba, Cesc Fabregas, Busquets, Iniesta, Neymar, Messi, Griezmann. Edző: G.Tata Martino
FCB: Ter Stegen, Mário Fernandes, Hummels, Piqué, Alba, Cesc Fabregas, Busquets, Iniesta, Neymar, Messi, Griezmann. Edző: G.Tata Martino
Eto'o utolsó féléve már csak vergődés volt, annak ellenére, hogy fontos gólt lőtt a BL döntőn. A szezon előrehaladtával Pep egyre kevésbé játszatta csatárként és ez láthatóan nem ízlett neki, tavasszal már a tutikat sem tudta beverni. Henry ugyanaz a téma, a balszélső szerepkör egyre kevésbé feküdt neki, utolsó évében szerzett góljait 1 kezeden megszámolhatod. Ibra dettó, még a könyvében is le van írva, hogy beáldozták Messi miatt (még ha ez nem is teljesen igaz). Villa nem teljesen bukta, de a Barca-ban meg sem közelítette a Valencia-s teljesítményeit (még a sérülése előtt sem). Alexis-t pedig látjuk ... Lehet, hogy közülük néhánynak voltak személyes konfliktusai is Pep-el, de az tény, hogy egyikőjük sem tudta a korábbi szerepköréből adódó maximális teljesítményt nyújtani. Neymar nagyon technikás játékos, de ezen kívül mire használhatjuk? Tavalyelőtt ámuldoztunk Alexis technikai képzettségén, ma ennek nyoma sincs a játékában. Alap párharcokat sem tud megnyerni, mert totálisan statikus játékra van ítélve ebben a csapatban. És nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kijelentsük: ez a Barca 1, 2 vagy 3 év múlva is nagyon hasonlóan fog játszani, mert kialakult séma szerint működik, nem pedig az egyéni képességek dominálnak. Ezért tud borzasztóan olajozottan működni ideális körülmények között, de pontosan ezért is annyira kiszámítható és előre tervezhető a sebezhetősége.Dr.Dre írta:Ezt most komolyan mondod? Eto'o kiégve, beszürkülve távozott? Henry meg már 33 éves volt mikor távozott, normális hogy nem tudta azt a formát nyújtani, amit az első éveiben nyújtott.herlius írta:
Erről a "tehetséges" támadóról csak egy lista jut eszembe: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa, Alexis. Mi a közös bennük? Mindannyian hatalmas tehetségként vagy már befutott klasszisként kerültek hozzánk. És még? Mindannyian kiégve, beszürkülve távoztak, akik pedig maradtak, azok közepes teljesítményeket felmutatva futkároznak a csapatban.
Ne nevettess már. Eto'o legendás karriert futott a Barcában, eddigi legjobb Centerünk volt. Nagy hiba volt annó elengedni.
A Henry-Eto'o-Messi támadóhármas volt a legjobb az eddigiek közül. A mostanit meg sem közelíti. És Ibra nem azért ment el mert annyira kiégett volna,hanem mert megromlott a viszonya Peppel.
Te el vagy tévedve ember...
-
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1688
- Csatlakozott: 2006.05.23. 20:57:21
- Tartózkodási hely: Budapest
Csak annyi, hogy csatárok, de ez sem teljesen igaz.herlius írta: Erről a "tehetséges" támadóról csak egy lista jut eszembe: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa, Alexis. Mi a közös bennük?
Eto'o a csapat kárára volt az öltözőben. Mennie kellett. Ja, egy évvel később BL-t nyert.
Henry pályafutásának a végén ért ide. Amiért jött megkapta. Nyert egy BL-t, aztán ment levezetni Amerikába.
Ibra. Ő az egyedüli akinek nem feküdt a Barca stílusa.
Villa. Ő is azért jött ide, hogy BL-t nyerjen. Megnyerte és volt egy nagyon súlyos sérülése. Sohasem lesz már az igazi.
Alexis. Soha nem volt vérbeli csatár. Hátvédet kell belőle csinálni.
- Ronaldinho&Barca
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4795
- Csatlakozott: 2007.10.02. 19:49:32
lehiggadva és összegezve, innen piszok nehéz lesz már..
Első gól kezezés volt, be kellett volna fújni, 10-ből 9-szer befújják, ezen eldőlhet a párharc.
Nincs egy klasszikus csatárunk. Alexis egy nulla, Pedro szélső, Fabregas-Xav-Iniesta feladata a kiszolgálás, jó lenne ezt végre egy életre megtanulni, nem szélsők, nem csatárok. Továbbmegyek Messi is világ életébe szélső volt, szélről indult, fenének kell betenni "az olasz védők" gyűrűjébe.
Puyolt a sérüléskor le kellett volna hozni, Mascherani beáll, talán nincs gól.
Amióta Tito nincs a pad mellett, már mikor képesek vagyunk betlizni.
Bármennyit is gondolkodok, csak oda jutok, hogy egy piszok jó Villa nagyon kéne előre. Ha tovább jutunk, akkor megnyerjük a sorozatot.

Visca El Barca!

Més que un club

Més que un club
- Dr.Dre
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 592
- Csatlakozott: 2012.08.23. 17:04:58
- Tartózkodási hely: Szerbia,Vajdaság (Szaján)
Ezt most komolyan mondod? Eto'o kiégve, beszürkülve távozott? Henry meg már 33 éves volt mikor távozott, normális hogy nem tudta azt a formát nyújtani, amit az első éveiben nyújtott.herlius írta:
Erről a "tehetséges" támadóról csak egy lista jut eszembe: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa, Alexis. Mi a közös bennük? Mindannyian hatalmas tehetségként vagy már befutott klasszisként kerültek hozzánk. És még? Mindannyian kiégve, beszürkülve távoztak, akik pedig maradtak, azok közepes teljesítményeket felmutatva futkároznak a csapatban.
Ne nevettess már. Eto'o legendás karriert futott a Barcában, eddigi legjobb Centerünk volt. Nagy hiba volt annó elengedni.
A Henry-Eto'o-Messi támadóhármas volt a legjobb az eddigiek közül. A mostanit meg sem közelíti. És Ibra nem azért ment el mert annyira kiégett volna,hanem mert megromlott a viszonya Peppel.
Te el vagy tévedve ember...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Dr.Dre 2013.02.21. 00:17:38-kor.

Titi - The Legend!
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15885
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Bocs,igazad van,de Eto'o-t vedd ki ebből,mert ő itt teljesedett ki eleve, plusz még utolsó évében is nem kevés gólt rúgott,illetve jól is játszott. Szóval ő nagyon nem illik ebbe a sorba,egyáltalán nem kiégve távozott.herlius írta:
Erről a "tehetséges" támadóról csak egy lista jut eszembe: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa, Alexis. Mi a közös bennük?
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Erről a "tehetséges" támadóról csak egy lista jut eszembe: Eto'o, Henry, Ibrahimovic, Villa, Alexis. Mi a közös bennük? Mindannyian hatalmas tehetségként vagy már befutott klasszisként kerültek hozzánk. És még? Mindannyian kiégve, beszürkülve távoztak, akik pedig maradtak, azok közepes teljesítményeket felmutatva futkároznak a csapatban. Nem kételkedem Neymar tehetségében, de abban sem, hogy egy sima mezei futóbolondot nevelnének belőle is már az első évben. Egy más szemléletű gárdában biztosan nagyot alkotna, de amíg csakis Messire van kihegyezve minden támadásunk, addig Neymar nálunk csak elkallódna.Dr.Dre írta:Akik ellenzik Neymar leigazolását, azoktól kérdem:
Még mindig úgy vagytok vele, hogy nem kell ő ide? Nem volt elég szép példa ez a mai meccs? Messinek nem ment most, és más meg nem tud egyszerűen gólt rúgni. Ő az egyetlen a csapatban, akiben lehet bízni, aki általában megmenti a csapatot. Sajnos ma nem ment neki, és persze így 0 gólt rúgtunk a meccsen.
KELL még egy tehetséges támadó ide, mert Pedro,Alexis,Villa nem fogja megváltani a világot. Se Deulofeu (az elkövetkező 2-3 évben biztos nem).
Hagyjátok már azt a dumát, hogy jó ez így, van elég minőségi támadónk, nem kell ide igazolni.
Nem a fenét nem....
- Dr.Dre
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 592
- Csatlakozott: 2012.08.23. 17:04:58
- Tartózkodási hely: Szerbia,Vajdaság (Szaján)
Akik ellenzik Neymar leigazolását, azoktól kérdem:
Még mindig úgy vagytok vele, hogy nem kell ő ide? Nem volt elég szép példa ez a mai meccs? Messinek nem ment most, és más meg nem tud egyszerűen gólt rúgni. Ő az egyetlen a csapatban, akiben lehet bízni, aki általában megmenti a csapatot. Sajnos ma nem ment neki, és persze így 0 gólt rúgtunk a meccsen.
KELL még egy tehetséges támadó ide, mert Pedro,Alexis,Villa nem fogja megváltani a világot. Se Deulofeu (az elkövetkező 2-3 évben biztos nem).
Hagyjátok már azt a dumát, hogy jó ez így, van elég minőségi támadónk, nem kell ide igazolni.
Nem a fenét nem....
Még mindig úgy vagytok vele, hogy nem kell ő ide? Nem volt elég szép példa ez a mai meccs? Messinek nem ment most, és más meg nem tud egyszerűen gólt rúgni. Ő az egyetlen a csapatban, akiben lehet bízni, aki általában megmenti a csapatot. Sajnos ma nem ment neki, és persze így 0 gólt rúgtunk a meccsen.
KELL még egy tehetséges támadó ide, mert Pedro,Alexis,Villa nem fogja megváltani a világot. Se Deulofeu (az elkövetkező 2-3 évben biztos nem).
Hagyjátok már azt a dumát, hogy jó ez így, van elég minőségi támadónk, nem kell ide igazolni.
Nem a fenét nem....

Titi - The Legend!
-
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 244
- Csatlakozott: 2009.06.02. 14:03:45
Jómagam sem láttam 5-6 meccsnél többet játszani a brazilt, de azért pár dolog sztem leszűrhető (bár lehet hogy hamis a kép ami kialakult róla bennem):
Egyrészt a brazil bajnokságban félnek tőle a védők, mint a tűztől. 2 Santos meccset láttam, de ez valami hihetetlen, hogy mennyi helye és ideje van, ez itt a Barcában, ahol eleve kevés terület van, plussz sokkal szorosabb, keményebb védekezés, azért nagyon más lesz neki. Pillanatok alatt kell jó döntéseket hoznia, nem azt mondom hogy erre nem képes, de szinte biztos, hogy elég sok idő kell majd neki az átálláshoz. Másrészt hasonló lesz a helyzete Ibráéhoz, ugye Zlatan is meglepődött hogy itt milyen "iskolás" fegyelem van, tartok tőle, hogy ehhez sem szokott hozzá. Itt a kérdés, hogy mennyire kiforrott karakter, tud-e hosszútávon megváltozni, a csapatérdekeket előtérbe helyezni. Azért aki valamennyire követi a híreket vele kapcsolatban, az tudja hogy a magánéletében is előjönnek folyton problémák, illetve az öltözőből is jön ki néha egy-két furcsa hír (pl talán a legutóbbi hogy 2 új játékos hajviseletét bolondította meg egy nullásgéppel... Itt majd hozzá kell szoknia, hogy nemcsak hírnévben, de tehetségben is vannak nála nagyobbak. Mindenesetre nagyon ügyes gyerek, és szerintem egy ilyen összetartó és erős közösség, mint amilyen ez a jelenlegi Barca, ő még formálódhat, jellemileg is meg hát játéktudásban is, itt főként a taktikai, illetve fizikális felkészültséget illetően. És hát ami ugye gyakorlatilag eldönti azt a kérdést, hogy érdemes-e megvenni, az a benne rejlő marketinglehetőségek, ha jól tudom a Nike egyik fő arca már most, ugye jön a brazil VB, orrba-szájba fogják nyomni a gyereket, pénzügyileg nehezen bukhatunk rajta, sporszakmailag meg szintén nagy lehetőségeket rejt a leigazolása.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
- gondolom Te is, mint itt sokan mások, fent vannak hajnalig és santos meccseket néznekBob_Marley írta:Amit én eddig láttam tőle, szigorúan szubjektíven.
-Védekezés annyira nem kenyere (óriási hibapont főleg hogy a szélsőink védekezése elengedhetetlen a játékunkban))

messi, meg iniesta nem cselez? ne állitsuk már be a gyereket ugy mint egy analfabéta, aki majd akkor is cselezni fog, mikor látja h hárman állnak üresen középenBob_Marley írta:-Rengeteget cselez, szintén nem ez a játékunk
iniesta, messi és sanchez is nagyjából 3 kg-val nehezebbek mint neymar .Bob_Marley írta:-Fizikailag nálam hagy kívánnivalót maga után
én elleneztem sokáig, de nem fogom magam megölni ha jön. ha nem illik bele a gépezetbe, egy év után uis ki fog derülni, de annyira rossszul nem fog tudni játszani, hogy rosszul jöjjünk ki belőle (anyagilag, kupák szempontjából stb stb)
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Azért, ha azt nézzük, hogy a 3 nagy brazil reménység közül Lucas Moura és Oscar hogy teljesít, akkor van okunk a bizakodásra Neymarral kapcsolatban is. Ráadásul kimondva, kimondatlanul őt tartják a legígéretesebbnek, nem hinném, hogy nem lehetne beépíteni.
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
- fanbarca
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2191
- Csatlakozott: 2010.05.15. 09:11:15
- Tartózkodási hely: Szatmárnémeti
Nem értek sokakat Neymarral kapcsolatosan. Ha a brazil védőket kicselezi, ez arra enged következtetni, hogy az angol védőket nem tudná kicselezni? Persze, nem lehet tudni. De ez így logikátlan.
Ki kell őt próbálni, a képességei megvannak. Fiatal, úgyhogy ez a legfontosabb. 

més que un club