Pár gondolatot hozzáfűzök én is a témához és nem a védelem vagy a támadó szekció oldaláról, csak úgy véletlenszerűen reagálva néhány emlegetett dologra.
Lehet, h a felemlegetett top (vagy annak tűnő, ígérkező) kapusok nem hibáznak ennyit, de nem tartom kizártnak, h inkább nem jegyezzük meg annyira, mert nem a bőrünkön érezzük és hajlamosabbak vagyunk az átlagteljesítménye alapján kiválóra minősíteni. Tegyük fel Casillas kap egy ilyet a rövidbe. Fel fogjuk emlegetni napok múlva is, h húúú, mekkora láma? Nem. Mert örülünk neki és mivel másik csapat kapusa, nem is marad meg annyira. Ettől még ő lenne továbbra is a "hibátlan". (Ráadásul nem volt olyan régen [két v három éve? ] egy hosszabb periódusa, amikor kicsit kizökkent ő is és fordulókon keresztül igen bizonytalan lett, sok hibája volt, amik ugye gólokkal büntettek. Mert volt ilyen is, de ugye ezt is elfelejtjük, mert az alapelv, h ő a "hibátlan", mivel általában az is.) És ha már vele példálózok, a 4. fordulóban a Sevilla ellen olyan sután ért bele egy simán fogható lövésbe, h méterekre jött ki róla és nagy mákja volt, h nem ütötték be egyből. Viszont a szituból szöglet lett, abból pedig a győztes gól... Aztán pölö Cech egyik legemlékezetesebb megmozdulása a válogatottnál, aminek köszönhetően ki is estek? Oldalról egy könnyű labda érkezett, amit odaütött az érkező támadónak, aki 8 méterről az üres kapuba lőtte. Lehetne sorolni, de bennem sem ragadt meg, h ki mikor hol. A lényeg, h mind hibázik hatalmasakat.
A hasonlítgatás abból a szempontból sem szerencsés, h itt valóban teljesen mást kell játszania a portásnak, mint talán a világ bármely más csapatában. Azaz 1. meccsenként állsz 89 percet, de azt a két-három lövést (ami többnyire teljesen kiszolgáltatottan talál) hidegen meg kell fogni bravúrral. Ellenben a többiekkel, akik azért melegebben vannak tartva, így azért ebből a szempontból "könnyebb" a helyzetük. 2. itt lábbal nagyon ott kell lenni a szeren, nem elég ha előrevagdosod a labdát. Meg kell játszani, h a birtokunkban maradjon. Ez elég szokatlan lenne másoknak, egyrészt megszokni, másrészt kivitelezni. És gondoljunk bele, h a mi kapusaink ezt tanulják már évek óta és így is megvannak ezek a mece elpasszok. Akkor "idegeneknek" ne lenne? Ugyanmár...
A Szuperkupa hibájára. Nagy baki volt az tuti és fontos hiba. Viszont ettől még a második meccsen ugyanígy hibázik Masche és Piqué is, tehát az ottani két gólon nem változtat. Azt nem fogadom el hivatkozásnak, h teljesen más meccs, ha 3:1 az első. Mivel 3:2-nél így nekünk jött a reál, akkor 3:1-nél nem ezt tették volna? Dehogynem. Tehát a 2. meccset olyan nagyon nem befolyásolta ilyen szempontból.
A legutolsó postban kristop írja, h ha nincs az a hiba, akkor örömmel adják át a 4:1-es első meccs után a kupát... Azért akkora mentés csak nem lett volna az, h nem elég, h nem 3:2 az állás, de még egy gólt be is írtak volna nekünk bónuszként, ha nem adja el a lasztit VV
Szóval a hibáit észre lehet és kell is venni. De azért mielőtt még akárkit a helyére hoznátok (mert a jelek szerint lassan mindenkivel csak beljebb lennénk...) kicsit gondoljatok bele, h a szépen csengő nevekhez nem e tudtok társítani baromi potyákat és nem nyomhatná e rá a bélyegét a teljesítményükre, h itt már csak álldogálniuk kéne, meg sokat passzolni és néhányat bravúrkodni. Gyanítom, h egetverő különbség nem lenne. Mert amit hoznak mondjuk a "nem kapok rövidre gólt" dolgon (amit meg időnként dehogynem) , azt meg elveszítik pölö az 1 vs 1-en VV-vel szemben. Tehát egy idényben kapnánk hárommal kevesebb gólt? Amiből mondjuk lenne egy ilyen "Szuperkupa eldöntő" ? (Amit ráadásul még bőven lehetett volna korrigálni később, nem VV miatt nem sikerült...)
Adom, amit (asszem) Zozzy írt: a kapuspénzből inkább vennék két védőt. Az is behozza azt a 3 gól mínuszt...