Barça vs. Real - El Clásico
visszatérve a taktikára: a Madrid le fog támadni már a mi térfelünkön, ebből látható is volt, hogy a tiki-taka már önmagában is veszélyesebb! a másik a labdavesztés. olyan meccs nincs hogy ez ne történjen meg ezért az ilyen esetek kivédése a döntő és nem az, hogy végig passzolgassuk a meccset.
a lassú játék kiismerhető, a szoros emberfogással hamar hibára kényszeríthető még a Barca is, ugyhogy én csak a szélsebes játékban hiszek, persze egy kis Barca fűszerrel megspékelve. a Madridi kontrák lényege is az, hogy a gyorsasága mellett kreatív is!! min 2-3 sebesen futó csatár összjátéka! szóval akár honnan nézzük tökéletes(hez közeli)játékra lesz szükség mindhárom alakzatunknál! + ugye ne felejtsük Valdes-t aki egymaga is billenthet akár ide, akár oda.

Viszont akkor a visszavágóra úgy megyünk,hogy igazán fontos meccset 1 éve nem nyerünk ellenük...nagyon nem lenne jó omen,nagyon kéne ez a győzelem a csapatnak. És megvallom őszintén már rohadtul idegesít a madridiak kincstári optimizmusa és önbizalma a meccsel kapcsban,le kell törni a szarvukatshutterisland írta:félreértés ne essék, én is nagyon akarom a győzelmet, viszont ha esetleg x lesz a meccs, nehogy már mi legyünk depisek.
elvégre ők az üldözők, nekik kell faragni a hátrányból, és ha nem nyernek, akkor semmi esetben sem tudnak közeledni.![]()
tehát effektíve a mission failed az ő oldalukon érvényes.
most nem azt mondtam, hogy barca sállal rohangálok éjszaka az utcán, ha kihúzzuk x-el, de nem fogom csapkodni az asztalt, ha döntetlen lesz.
na persze más tészta, ha felborulna a pálya, ott lennének a ziccerek, és nem sikerülne berántani.
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
csak én nem lennék szomorú egy döntetlennel ?
persze nagyon jól jönne már egy jó kis győzelem clasicón (hiszen valdes elrontotta a legutóbbit) de ha mondjuk lesz egy laza kis 1-1, az sokkal inkább nekünk jó eredmény a bajnokságot figyelembe véve.
félreértés ne essék, én is nagyon akarom a győzelmet, viszont ha esetleg x lesz a meccs, nehogy már mi legyünk depisek.
elvégre ők az üldözők, nekik kell faragni a hátrányból, és ha nem nyernek, akkor semmi esetben sem tudnak közeledni.

A Barca-Real (Chelsea, MU) meccsek és a Barca-XY meccsek között az a különbség, hogy az XY csapatoknak egy meccsen a Barca ellen mindössze 2 nagy helyzetük van, amivel sáfárkodhatnak - míg a Real-nak van 5 nagy helyzete.
Azt kell mondanom, hogy ezek szinte elkerülhetetlen helyzetek, egyszerűen bele kell kalkulálni, hogy a nagy helyzetek kb. felét berúgják az ellenfelek. Ez a Real-nál 2 körüli értéket ad átlagban.
De nekünk ugyanúgy kötelességünk a kb. 10 nagy helyzetünkből annyit gólra váltani, amennyit csak tudunk.
A számok törvénye (kialakított helyzetek) alapján nem szabad, hogy problémánk legyen a Real ellen sem, de természetesen minden meccs más-más.
Én bízom benne, hogy jó napot fogunk ki, és rengeteg gólt fogunk rúgni - vagy legalább annyit, ami pontosan eggyel több, mint az ellenfél rúgott góljainak száma.

ÜDVÖZLÖM A KATALÁN KÖZÖSSÉGET!
Mi a különbség,Tito és Pep között?
Például az hogy amikor Pep volt az edző akkor a játékosai Ő értei is küzdöttek,míg Titonál a játékosok csak magukért fognak küzdeni, és talán a klubbért.Persze hogy megakarnak nyerni mindent de nem lesz bennük akkora tűz az idény során.Fabregas most nagyon él,elment Pep.Most még jönnek az eredmények,lehet legyőzik a Madrid-ot és meg lehet a 11 pont:(.A katalánok szerencséje az lehet az idényben hogy Real öltözője most kaotikus.Ha Benzemán kívül lenne komoly csatára a madridnak akkor (pl:Agüero)ez meccs nem lenne annyira veszélyes a fehéreknek..
Sérülés mentes összecsapást kívánok!
Hala Madrid!!!

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
nekem az eddigi szélsőjátékból nem úgy tűnik, mintha tito balszélen számolna iniestával.maister6000cm3 írta:Én is kíváncsi vagyok a kezdőre, a meccsre meg pláne. Igazából szerintem nagy esély van rá, hogy Sánchez átmegy jobbosra (kár lenne érte) és a balosra beteszi az Iniesta, Tello, Villa trió egyikét, mivel nem lesz elöl akkora szükség Pedro védőmunkájára, hisz margiték nem hátul fognak adogatni. Támadásban pedig szerintem mindhárman jobbak Pedritónál jelenleg. (Iniesta lutri). Cesc biztos kezdő lesz szerintem, nagy formában van.
akkor viszont érdekes, hogy mi lesz fabregassal, mert ha ini és xavi egészséges, akkor ők elsőbbséget élveznek. gondolom én.
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

- maister6000cm3
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 367
- Csatlakozott: 2008.12.11. 21:50:12
- Tartózkodási hely: otthon
- Kapcsolat:
Én is kíváncsi vagyok a kezdőre, a meccsre meg pláne. Igazából szerintem nagy esély van rá, hogy Sánchez átmegy jobbosra (kár lenne érte) és a balosra beteszi az Iniesta, Tello, Villa trió egyikét, mivel nem lesz elöl akkora szükség Pedro védőmunkájára, hisz margiték nem hátul fognak adogatni. Támadásban pedig szerintem mindhárman jobbak Pedritónál jelenleg. (Iniesta lutri). Cesc biztos kezdő lesz szerintem, nagy formában van.

- salas9
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 2486
- Csatlakozott: 2006.09.26. 14:37:40
- Tartózkodási hely: Győr
Arra is figyelni kell, hogy jó kapuba rúgjuksjd írta:Marad a foci alapszabálya: többet kell rúgni, mint az ellenfél

Viccet félretéve. Jó lenne itthon behúzni valahogy a Madrid elleni meccset. Fontos lenne, hogy a hátul kezdő emberek (van egy érzésem, hogy Alba helyett Adriano-t fogja kezdetni), legfőképp Song jól muzsikáljanak. Ha a védekezést megoldjuk, az már jó mivel támadásban véleményem szerint mostanság jók vagyunk.
Véleményem szerint ezt fogja felrakni Tito:
Valdes - Alves, Song, Mascherano, Adriano - Sergio, Xavi, Cesc - Pedro, Messi, Alexis.
Alba végignyomott most egymás után két kemény mérkőzést, szerintem így, hogy Adriano felépült őt játszatja majd. Középre maradt Song és Javier. Középpályán pedig Cesc jó formában van, szerintem nem veszi ki, bár én örülnék Iniesta kezdőtagságának. Elől pedig egyértelmű, de itt is meglephet minket a mester egy Telloval...

Szerintem meg lassítani kell a játékot amennyire lehet,ha belemegyünk egy ide-oda csapkodó gyors játékba,abban sokkal jobban benne van a labdavesztés veszélye,a Real kontrái pedig a legveszélyesebbek a világon,sokkal nehezebb lesz a középpályát uralnunk most,mint eddig bármikor,a Modric-Essien duójuk,ha esetleg egyszerre lesz fennt,képes megfogni ott is a játékot,járatni kell a labdát,keresni a lyukra futás esélyét leshatárról,de lassítani a játékunkat amennyire csak lehet,és stabilan visszazárni,remélem titonak eszébe sem jut montoya CR oldalán...mess2009 írta:azzal vitatkoznék, hogy hátrapassz kell!! abból van bőven elég, sőt ez az ami lassítja a játékunkat pedig itt lassan játszva nem lehet nyerni az biztos!
úgy látom, mi szurkolók nagyjából látjuk a veszélyt, kérdés mit érzékel ebből Tito?! annyit tennék még hozzá, hogy amit pl. tegnap a Madridtól láttunk, az nem új! ez az a hatékony foci amiről mi ugyan nem szívesen beszélünk, de Murinho keze munkája. ha valaki azt hisz, hogy ellenünk ez nem működik, gondoljon csak a zselés utolsó góljára a Camp Nouban!....azzal vitatkoznék, hogy hátrapassz kell!! abból van bőven elég, sőt ez az ami lassítja a játékunkat pedig itt lassan játszva nem lehet nyerni az biztos!Subinho írta:a tito féle barcában a leginkább érezhető változás a pep féle barcával szemben, hogy kevesebb a tili-toli, több olyan előre indítást vállalnak be, ami nem 100%, hogy társhoz megy és így lefülelhetik az átadást, ebből pedig lehet kontrázni az ellenfélnek. a másik pedig a védelem! valahogy pep összerakta nagyon jól, most meg sokszor átszaladnak a védőkön. úgy vettem észre, hogy feljebb helyezkednek, mint korábban. a real ellen ezeket nem lehet megtenni. csak tökéletes játékkal lehet nyerni, azaz inkább biztos visszapassz, mint bizonytalan előre passz és labdavesztés, ebből kontra, majd helyzet/gól, mert hátul nem túl acélos a védelem!!! ha úgy játszunk, mint a benfica ellen, akkor a realnak kb. 3 helyzete lesz/félidő és vernek 2 gólt!!! ha elől jó napot fognak ki messiék, akkor lehet pl. 3-2, de ha nem jönnek a gólok, akkor 2-2, de akár 1-2 is lehet.... nagyon oda kell figyelni és tökéletes meccset játszani!!! figyelembe véve a real gyors kontráit, 3 gól kell, hogy a meccs meglegyen, mert 1-2 gólt biztosan bevernek krisztiék. fontos lenne a +11 pont. azért az elég komoly lenne októberben!!!
persze senki ne higyje, hogy a tegnapi Ajaxhoz hasonlítom magunkat, de a feladvány adva van....
Ezzel azért nagyon nem értek egyet,rengetegszer fordított mind2 csapat egymás ellen,sőt mondhatnám azt is,hogy túlnyomó többségben az a csapat nyer,aki az első gólt KAPJA.Messidona10 írta:Ezen a meccsen, mint már oly sokszor, rendkívül fontos lesz az, hogy ki szerzi meg az első gólt. Az ugyanis óriási előnyre tesz szert.
Nem tudom ennek az okát,talán felpaprikázódnak ettől a spíllerek,vagy én nem is tudom mi lehet,de nagyon jellemző a Classicokra az,hogy fordítás van.
Általában mi kapjuk az elsőt (nem csak a Real,hanem a legtöbb nagy csapat ellen is) de szerencsére többnyire megfordítjuk,sajnos általában nekünk egy ilyen pofon kell meccs elején,hogy megérkezzünk a meccsbe,ez lehet kicsit mentális probléma is.
De persze jó lenne 0-1 helyett 1-0-al indulni

Én az ívelésekkel nagyon próbálkoznék Titoék helyében,Casillas 2 éve már nem ugyanaz a kapus mint volt,rengeteg bizonytalankodás,potyák hada,ha az elején elvennénk az önbizalmát a kifutásoktól,akkor rengeteget nyerhetnénk,egy a lényeg,MINDEGY,HOGY,HOGY CSAK NYERJÜNK!!!
- Subinho
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4194
- Csatlakozott: 2005.03.17. 14:44:52
- Tartózkodási hely: Budapest
a tito féle barcában a leginkább érezhető változás a pep féle barcával szemben, hogy kevesebb a tili-toli, több olyan előre indítást vállalnak be, ami nem 100%, hogy társhoz megy és így lefülelhetik az átadást, ebből pedig lehet kontrázni az ellenfélnek. a másik pedig a védelem! valahogy pep összerakta nagyon jól, most meg sokszor átszaladnak a védőkön. úgy vettem észre, hogy feljebb helyezkednek, mint korábban. a real ellen ezeket nem lehet megtenni. csak tökéletes játékkal lehet nyerni, azaz inkább biztos visszapassz, mint bizonytalan előre passz és labdavesztés, ebből kontra, majd helyzet/gól, mert hátul nem túl acélos a védelem!!! ha úgy játszunk, mint a benfica ellen, akkor a realnak kb. 3 helyzete lesz/félidő és vernek 2 gólt!!! ha elől jó napot fognak ki messiék, akkor lehet pl. 3-2, de ha nem jönnek a gólok, akkor 2-2, de akár 1-2 is lehet.... nagyon oda kell figyelni és tökéletes meccset játszani!!! figyelembe véve a real gyors kontráit, 3 gól kell, hogy a meccs meglegyen, mert 1-2 gólt biztosan bevernek krisztiék. fontos lenne a +11 pont. azért az elég komoly lenne októberben!!! 

-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Az első gól megszerzője valóban nagy előnyre tehet majd szert, a madridi vezetés megszerzésének feladatának abszolválásának műveletének sikeres elvégzésének megelőzésének érdekében (:D) nagyon meg kéne nyomni az első félórát. Támadásban is, hogy megszerezzük a vezetést, de főleg védekezésben, hogy ne kapjunk már megint olyan korán gólt...
A védelemtől én is eléggé félek, főleg Songtól középen. Ha Mascherano odateszi magát, vele nem lesz probléma. Remélhetőleg Alves és Jordi megtalálja az egyensúlyt a támadás és a védekezés között, aztán nem úgy megy majd a madridi kontra, hogy Danikának az ellenfél tizenhatosától kell futnia vissza.
Erős a Madrid, az idény eleji kudarcok talán még erősebbé tették őket, tehát mindenképpen nagyon nehéz meccsre számítok.
Utóbbi 4 Barça-meccs eredményei: 3-2, 2-0, 3-2, 2-0.
Jöhetne egy 3-2...

- Messidona10
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1649
- Csatlakozott: 2007.12.19. 18:44:50
Ezen a meccsen, mint már oly sokszor, rendkívül fontos lesz az, hogy ki szerzi meg az első gólt. Az ugyanis óriási előnyre tesz szert.
A tegnapi madridi gólokat látva észrevehető, hogy a legtöbb akció eladott labdákból indul, villámgyors kontrákkal. Ez az, ami a Barca gyengesége most, láthattuk Negredo gólját a hétvégén, de rengeteg ilyen van. Erre kell a legjobban odafigyelni, mert a legkisebb hiba, fegyelmezetlenség is gólba kerülhet.
A meccset meg lehet nyerni, de pokolian nehéz lesz. Remélem, hogy jó összecsapást látunk, méltóan az el clásico névhez.
A tegnapi madridi gólokat látva észrevehető, hogy a legtöbb akció eladott labdákból indul, villámgyors kontrákkal. Ez az, ami a Barca gyengesége most, láthattuk Negredo gólját a hétvégén, de rengeteg ilyen van. Erre kell a legjobban odafigyelni, mert a legkisebb hiba, fegyelmezetlenség is gólba kerülhet.
A meccset meg lehet nyerni, de pokolian nehéz lesz. Remélem, hogy jó összecsapást látunk, méltóan az el clásico névhez.
- shutterisland
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4070
- Csatlakozott: 2011.07.09. 22:54:27
- Tartózkodási hely: bcs.
nagyon belelendültek, iszonyatosan kellene egy győzelem, de egy x-el is tökéletesen elégedett lennék.
8 pont előny úgy, hogy már egy clasicón túl vagyunk, egészen fantasztikus...na persze a 11 lenne az álomszerű.
sajnos viszont pesszimista vagyok, a védelmünk pocsék idé, az ő támadójátékuk, kontrajátékuk és gyorsaságuk megint eredményezheti azt emiatt, mint amit a legutóbbi klasszikuson láthattunk az első félidőben.
félek, de bízok a srácokban, hogy lehozzuk legalább egy x-re a sérülések ellenére is.

Sziasztok!
Remélem nem szólok későn, de a minap kaptam egy levelet, hogy az El Clasicót meg lehet tekinteni pécsett az Uránia moziban, mozivásznon és a mozi hangrendszerét kihasználva! Eddig csak Bp volt mindig meghirdetve, hogy ott lehet közösen Barca meccset nézni, de most itt a lehetőség a pécsieknek is!
Tehát várunk mindenkit vasárnap 19:00-tól Pécsett az Uránia moziban!
Itt van amit kértek tőlünk a tulajok:
"A meccset a sport1tv-ről adjuk.
Rágcsálnivalót, ételt hozhattok be magatokkal.
Megkérünk titeket italt ne hozzatok be, pultunk nyitva lesz, italt, mogyorót, ropit tudtok vásárolni nálunk.
A meccset a karzatról, moziszékekből lehet megnézni, a nézőtéren szabad italt-ételt fogyasztani. Kivetíteni a mozivászonra fogunk, a mozi hangtechnikáját használva.
A rendezvény természetesen ingyenes. "
Várunk mindenkit, aki jó focit akar látni!

talán az is segítségünkre lehet, hogy most el vannak szállva maguktól, a 4:1 miatt, de ez nem mentesít bennünket attól, hogy gólokat kell rúgni és nem ziccergyártásra berendezkedni.Imperial írta:Igazad van egyébként, hiszen az elmúlt meccsek alapján mindig sikerült 1-2 nevetséges gólt összehoznunk, de bízok a statisztika hatalmában, azaz abban, hogy végre lehozunk ellenük megint egy olyan meccset, ahol nem a védelmünkön úszik el a munkánk gyümölcse.
Igazad van egyébként, hiszen az elmúlt meccsek alapján mindig sikerült 1-2 nevetséges gólt összehoznunk, de bízok a statisztika hatalmában, azaz abban, hogy végre lehozunk ellenük megint egy olyan meccset, ahol nem a védelmünkön úszik el a munkánk gyümölcse.
Valdes szokásos Real elleni formáját és a védelmünk jelenlegi összeállításának teljesítményét elnézve nem tudom, miért lenne ez számunkra kedvezőImperial írta: Számunkra kedvezőnek látom egyébként, hogy az utóbbi időben a góljaik nagy része vagy a kapus bevédésének köszönhető, vagy valamilyen nagyon blőd védelmi hiba, esetleg tizenegyes.

Persze abból a szempontból tényleg jó, hogy egy összeszedett Barca úgy néz ki ezt a Real simán elkalapálja, de jó okunk van kételkedni abban, hogy egy összeszedett Barcát fogunk látni 7végén. Marad a foci alapszabálya: többet kell rúgni, mint az ellenfél.
Gyengén játszott eddig a Real, a tegnapi teljesítményünk ez ellen a Madrid ellen simán elég lenne. Persze az egy teljesen más meccs lesz. Számunkra kedvezőnek látom egyébként, hogy az utóbbi időben a góljaik nagy része vagy a kapus bevédésének köszönhető, vagy valamilyen nagyon blőd védelmi hiba, esetleg tizenegyes. Tavaly sokkal hatékonyabbak voltak távolról, és a helyzeteiket is jobban kihasználták. Remélem, hogy vasárnap Valdés végre a helyén lesz, mert egy legalább közepes kapusteljesítmény nélkül azért nem sokra megyünk ilyen felforgatott védelemmel.
elnéztem ezt az Ajax-ot, nagyon gyenge alakulat. alig tudnak átjönni a felezőn, a labdát megtartani csak másodpercekre képesek, úgyhogy ez egy lefutott sima Madrid győzelem lesz. ráadásul a zselés egy kavarodás után belebotlott az ötösön egy visszapattanó lasztiba és gól...
-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
The Camp Nou will once again be looking more special than ever for Sunday’s showdown with Real Madrid: 98,000 cards will spell out the word ‘Barça’.

Szép lesz, jó lesz, pláne, ha győzelemhez segíti a Barçát.

Szép lesz, jó lesz, pláne, ha győzelemhez segíti a Barçát.
lényegében egyet értek, ez a helyzet, deazért egy megjegyzés: a Madrid -főleg az elmúlt szezon alapján, HATÉKONYABB stílut dolgozott ki és úgytűnik a kezdeti megtorpanást követően éppen mostanában állt helyre a gépezetük...sajnos!Mikaos írta:A Classico az a meccs, ahol nem számít, mit csinált a másik csapat 50 éve, 2 hónapja, vagy 2 napja.
Minden Classico egy külön meccs, külön forgatókönyvvel, esélyes nélkül.
Nem számít, hogy ki-milyen formában van.
Másrészt nem vagyok én meggyőződve sem a Barca rossz, sem a Madrid jó formájáról. Én csak azt látom, hogy a Barca oldalán pár kulcsjátékos sérült volt augusztusban-szeptemberben. Ám, ha minden jól megy, ezen játékosok jó része harcra készen fog állni vasárnap este.
Amit még látok, hogy a Barca jobb képességekkel rendelkező, jobban focizó csapat. Ha csak ezen múlik a meccs, akkor megnyerjük. Ha ehhez még akarat és küzdés is párosul, akkor pláne megnyerjük. Ha a bíró normálisan fúj, az jó lesz még. De mint mondtam, minden Classico egy külön sztori, meglátjuk, mennyire tudjuk kamatoztatni az erősségeinket.
sőt...!Pulyol kiesésével kaptak egy olyan bónuszt ami nagyon megnehezíti a dolgunkat,az biztosnak tűnik, hogy elszórt helyzetekkel ott már nem lehet eredményt hozni, vagyis arra számítok, hogy gólt(gólokat) kapunk, az dönt, hogy mi gólerősek leszünk e?!
Mourinho pöppet unhatta meg az újságíróktól a Ramos-os témát.

hát én besírtam..."A feleségemmel jobb a kapcsolatom, mint Ramosszal, de Ramos egy olyan személy, akit ismerek, így sokkal jobb a kapcsolatom vele, mint például egy ismeretlen alakkal."

- nagyiibarca
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 439
- Csatlakozott: 2012.08.28. 13:38:29
- Tartózkodási hely: Magyarország.
Nagyon merem remélni hogy öszzekapjuk magunkat játékba mert a küzdés az
megvan idén.Valamit ki kell találni mivel az előző egy pár Classicon a real az első 20 percbe mindig letámadott tehát akár egy két vkp-s csapat is kezdhetn
e és így soha az életbe felált védelem ellen nem lőnének gólt.De ez pont a
Szuperkupa meccsen mármint a visszavágón lett volna jó.Ahogy 18barca99
írta ha nincs náluk a labda mit ér nekik özil,mödric,kaká és egyáltalán nem kell
tőlük félni mert nyertek 5-1-re.A kezdőm a következő:
Valdés
Alves Puyol Mascherano Adriano
Busquets
Xavi
Pedro Messi Iniesta(Fabregas)
Villa
Szerintem evvel nagyot húznánk hogy Villa lenne a középcsatár és Leo mögötte játszana de ezzel nagy szerep jutna Ininek vagy Cescnek mert tá
madásoknál balszélső védekezésnél pedig középpályás lenne.Am főhet Tito
feje hogy ki játszon mert van egy jó formábe lendülő 90 percet bíro Cesc és
van egy sérülés után visszatérő Iniesta aki szerintem egy 60 -70 percet bír.
Visca el barca!

"Apuval készítettünk egy ilyen szalmazsákot, egy ember méretűt oszt aszt köllöt, azon gyakorúltam."-Almási Kristóf