ferninho írta:ebben a Pedro helyzetben az volt a poén, hogy pont ő a full két lábas játékos, erre... érthetetlen.
Szerintem azért akarta áthúzni, mert a hosszúba nem tudta lőni (a védő odaért, blokkolt volna), a rövidre pedig számított a kapus. Mindegy, nem is ez a lényeg, mert így is hibázott, hanem két dolog: Az egyik, hogy továbbjutottatok a spanyolok, amikor megrázták magukat, akkor meg is mutatták, hogy jobbak. A másik pedig az, hogy ezt a válogatottat csak VDB tudja tönkretenni. Hihetetlen, hogy nem fogja fel, hogy a sok középpályás egymást zavarja a pályán. Mikor Xavi lejött, egyből jobb lett a játék. Ma nem is játszott jól, de ezzel nem arra célzok, hogy Xavinak nem kell játszania, hanem egy vkp-nak. Nyilván elfogult vagyok és azt mondom, hogy Alonso ne játsszon (ma mondjuk jó volt), de ha Busi ülne és helyette jönne egy csatár, már az is jobb játékot eredményezne. A használhatatlan játékosok elől: Silva (sajnos, már meccsek óta kerékkötő, pedig szeretem), Negredo, Torres. Mégis többet játszottak, mint Pedro és Jesus Navas, akik lehet, hogy hibáztak (pl Pedro a ziccernél), de amikor a pályán voltak normálisan ment a játék (pl figyeljétek meg, hogy Pedro tudta elől csak levenni rendesen a labdát az íveléseknél, megtartotta, jó helyre passzolt és helyzetbe is került). Llorentet nem írom, mert ő már úgysem fog játszani, valszeg a mesternek büdösek a baszkok

Mindenesetre egy ilyen kezdőnek örülnék:
Casillas-Arbeloa-Pique-Ramos-Alba,Busquets-Xavi-Iniesta,Navas-Fabregas-Pedro
Xavit szerintem erőltetni kell, ma volt halványabb, de, ha nem zavarja még 5 középpályás, akkor jobban fog játszani. Arra sem látok esélyt mondjuk, hogy a két vkp-és rendszerről lemondjon VDB- akkor viszont annyit változtatnék, hogy Fabregas vagy Navas maradjon ki (Navas jó, de Fabreban bármikor benne van a gól, ezért hagynám inkább őt benn, Pedro volt az, aki engem a pályára lépő csatárok közül a leginkább meggyőzött.). Ramos valóban kiváló, játszhatna a Barcelona ellen is ilyen tisztán

És én azt mondom, hogy, ha Alba kinővi a gyerekbetegséget, a hátsó kisebb hibákat, akkor nagy szeretettel várjuk, mert tetszetős a játéka.