Méghozzá olcsón, hisz a Milanban most rengeteg játékosnak lejár a szerződése, így ottani források szerint érkezhet a védelem közepére Yepes, szélre Zambrotta, a középpályára Gattuso, előre pedig Inzaghi...
Hát kíváncsi leszek....

LINK
nagyon béna moderátor lennék, mert nekem is simán megérne ez egy instant kitiltást. színtiszta provokáció címszó alatt. (vagy tényleg lehet ekkora [auto_cenzúra] mondani? hát mi a [auto_cenzúra] nem működik?) még csak most kapcsoltam be a gépet, de nekem ez már sok volt egész napra.FtcSikiHun írta:és honnan a francból veszítek, hogy Villanova ugyan azt akarja játszani ami már egy jó éve nem nagyon működik?
Minden igazolás lutri. Lásd Masch: ő is Angliából jött, aztán milyen szépen felvette a spanyol foci ritmusát. Alba is akkora rizikó lenne, mint Bale, (hagyjuk, hogy Barca nevelés, hány évet játszott itt amúgy, hogy Barca nevelésnek mondjuk?) minden igazolás úgy van, hogy vagy bejön, vagy nem. Többet nem írok a Bale-s témáról, tényleg unalmas már, akkor lesz érdemes beszélni róla, mikor ténylegesen leigazoltuk. Akárhogy is lesz, felőlem Torghelle Sanyival is, de játszunk szépen és győzzünk minél többet a jövőben is. Illetve tovább se rugdosódjunk és ne szimuláljunk (ugye Alves, Busi?)viszont szerintem lutri lenne Bale, hisz Ő inkább a test-test elleni párharcokhoz és az eszelős angol iramhoz szokott.
Valóban nem kell sokat védekeznünk meccsenként, de ha megnézzük a Chelsea elleni párharcot, vagy a legutóbbi klasszikust, az a kevés védekezni valót sem tudtuk megoldani, és elment rajta a szezon.FtcSikiHun írta: Nem kell meccseken olyan sokat védekeznünk, hogy ne engedhessük meg magunknak, hogy két védő marad hátul. Meg ha neadjisten' kiesne Alves, akkor nem lenne még egy jobbszélsőnk, aki úgy tudná segíteni a támadásokat mint ő, és akkor ilyenkor jönne a bal oldal, ahova ilyenkor jól jönne egy Bale.
Én egyébként részben egyetértek Sikivel, viszont szerintem lutri lenne Bale, hisz Ő inkább a test-test elleni párharcokhoz és az eszelős angol iramhoz szokott.FtcSikiHun írta:Nem mondom, hogy Bale miatt áttérnénk az angol focira. De miért ne lehetne, hogy nem mindig passzolgatnánk az ellenfél 16osa környékén, hanem néha kipöckölnénk Bale-nek aki meg baromi jól tud beadni. legalábbis jobban mint Alves. Alvesnek minden meccsen van minimum 5 beadása szerintem, ugyan ezt megcsinálja Bale, csak ha pontosabban ad be akkor 1-2 gól születik belőle. Tehát lenne baloldalra is egy támadó játékosunk. Alves szerintem nem sokban tér el Baletől. Mindkettő gyors, mindkettő általában a támadásokban segít. Miért ne lehetne mindkét oldalunk támadó szellemű? Nem kell meccseken olyan sokat védekeznünk, hogy ne engedhessük meg magunknak, hogy két védő marad hátul. Meg ha neadjisten' kiesne Alves, akkor nem lenne még egy jobbszélsőnk, aki úgy tudná segíteni a támadásokat mint ő, és akkor ilyenkor jönne a bal oldal, ahova ilyenkor jól jönne egy Bale.
Ne haragudjatok, de mostanában nem nagoyn tudok fogalmazni
Ezzel nagyon egyet értek! Nagyon kevésen múlott mind a bajnokság, mind a BL. Főleg utóbbi...megvoltak bőven a helyzeteink, ha egy bemegy, jövő 7-en játszhatnánk Münchenbe. Messi pl. lőtt két kapufát, aligha a játékstílusunkon múlott, h kifelé pattant a labda.Mikaos írta:FtcSikiHun írta:és honnan a francból veszítek, hogy Villanova ugyan azt akarja játszani ami már egy jó éve nem nagyon működik?
mi nem működik?!
Jó pár éve szétverjük az egész világot ezzel a focival. Van minden évben 5-6 meccs, amiből 3 meccsen motivációs/fáradtsági problémák miatt nem játszunk jól, és van a maradék 3 meccs, amikor valóban kifogásolható, hogy nem tudunk váltani stílust meccs közben.
Elég nagy túlzás azt állítani, hogy nem működik![]()
FtcSikiHun írta:és honnan a francból veszítek, hogy Villanova ugyan azt akarja játszani ami már egy jó éve nem nagyon működik?
Dehogy. Szerintem vegyük meg 60 millióért fessük be a haját zöldre és vegyünk neki egy piros krumpli orrot. Így lennénk csak igazán több mint egy klub, mivel lenne egy saját bohócunk aki a félidő alatt szórakoztatná a kisgyerekeket akik unják a focit. A csapatba meg igazoljunk helyette EZEK a srácok közül valakit. Közülük bárki meg tud csinálni 5-el több dekázást mint Neymar és tuti, hogy meccsenként minimum 2 esernyővel és 3 homlokon táncoltatással többet mutatnának.K900 írta:Az baj, hogy a világegyik legnagyobb tehetsége után érdeklődünkLG írta: Neymart hagyjuk inkább, elég nagy baj az, h a neve egyáltalán felmerült, remélem csak vicc.
Hagyjuk inkább. Sztem páran világosan megfogalmaztuk, h miért nem kell, nem fogom többször leírni.K900 írta:Az baj, hogy a világegyik legnagyobb tehetsége után érdeklődünkLG írta: Neymart hagyjuk inkább, elég nagy baj az, h a neve egyáltalán felmerült, remélem csak vicc.
Az baj, hogy a világegyik legnagyobb tehetsége után érdeklődünkLG írta: Neymart hagyjuk inkább, elég nagy baj az, h a neve egyáltalán felmerült, remélem csak vicc.
Hatalmas gondok nem voltak, de sztem pont a húzósabb meccseken jól jött volna Abidal stabilitása hátul ebben a szezonban. Én maradnék védekezőbb szellemű balhátvédnél. Ráadásul Bale-t túlértékeltnek, túl drágának is tartom, és lehet, h tényleg nem fog neki a spanyol foci feküdni. Zambrotta is az egyik legjobb szélső védő volt a világon, nálunk meg becsődölt.barca99 írta:
Szerintem Adriano - Bale - Alba kb. hasonló stílusú játékos. Persze csak nagyvonalakban, de kb. ugyanaz az inkább-támadok-mint-védekezek hátvéd. És az Alves - Adriano párossal sem voltak hatalmas gondok.
Ezzel csak az a probléma, hogy attól, hogy hozunk egy Bale-t (meg esetleg egy Llorrentét), attól még egy teljesen más rendszer nem fog jól működni. Ez két ember, de ott van másik 9 (az egész keretben meg bőven 20 fölött), akik egy teljesen más szisztémában nevelkedtek. Ráadásul a jelenlegi rendszer problematikusságával szemben is vannak fenntartásaim, elvégre a meccsek 95%-ában ez is jól működött (ami mondjuk Rijkaardhoz képest már nagy teljesítmény)FtcSikiHun írta:és honnan a francból veszítek, hogy Villanova ugyan azt akarja játszani ami már egy jó éve nem nagyon működik?
mert ez a csapat azt tudja. ne viccelj már,gondolod áttérnek az angol focira,most,hogy a barca a hagyomány útján haladva is eredményes. valószínű...FtcSikiHun írta:és honnan a francból veszítek, hogy Villanova ugyan azt akarja játszani ami már egy jó éve nem nagyon működik?
112-27-es jelenleg a gólkülönbség, ez sok mindenről árulkodik, csak arról nem, hogy ne működne. Egy tökéletes rendszer meg utópia, senki nem csinálta még meg.FtcSikiHun írta:és honnan a francból veszítek, hogy Villanova ugyan azt akarja játszani ami már egy jó éve nem nagyon működik?
Szerintem Adriano - Bale - Alba kb. hasonló stílusú játékos. Persze csak nagyvonalakban, de kb. ugyanaz az inkább-támadok-mint-védekezek hátvéd. És az Alves - Adriano párossal sem voltak hatalmas gondok.Bob_Marley írta:Én is csak hüledezve olvasom kiket akarunk igazolni.
socioval egyet értek, lehet itt beválna Bale, de Jordi Alba ezerszer hasznosabb nekünk mint ő.
Se Neymar, se Bale ne jöjjön, végre eljutottunk oda, hogy az utóbbi pár évben a régi gyökerekhez visszatérve a csapategységre, törekszik a vezetés s a saját nevelésekre, erre most Bale meg Neymar hírek....Kérdezem ki fog itt védekezni?Mert Bale nem védő, Alves oldala eddig is puskaporos hordó volt, Bale-el mindkét oldalon 2 futóember lenne.Vagy amit itt írtak 3 védős felállás...És Alves-Bale két szélső, továbbra is tartom a 3 védős felállás kockázatos.
Én azért bízom Rosellékben meg Zubiban meg Titoban is, hogy csak a sajtó kreálja ezeket a híreket, mert egyik játékos sem illik bele a koncepciónkba.
és szerintetek mikor sprintelne ilyeneket? nem kontracsapat a barca,bale legnagyobb erénye ezzel meghal. mikor van lehetősége mindent ellődözni? soha. vennétek egy csórit,aki a gyorsaságából él egy olyan csapatba,akik az ellenfél tizenhatosán passzolgat. hát,eszem-fszom megállFtcSikiHun írta:És akkor ez:Messa írta:Nem láttam sok Spurs meccset, de erre emlékszem:
http://www.youtube.com/watch?v=Pp0ZUdopxjY
Összevágott videó meg minden, de azért na..
És itt nem egy brazil másodligás védőt bolondított, hanem egy bizonyos Maicont...
http://www.youtube.com/watch?v=R_0HvOtr ... re=related
És akkor ez:Messa írta:Nem láttam sok Spurs meccset, de erre emlékszem:
http://www.youtube.com/watch?v=Pp0ZUdopxjY
Összevágott videó meg minden, de azért na..
És itt nem egy brazil másodligás védőt bolondított, hanem egy bizonyos Maicont...
A csapat kb. 170cm-es átlagmagasságára tényleg lehet építeni a jó beadásokkalMessi-Ini írta:Azaz,ócsároljátok csak a gyereket,osszátok orrba-szájba,annál jobb lesz...
A fórum nagy része ugyanúgy ellenezte Guardiolát,Masch-ot,sőt,még Sanchezt is,mert sokan inkább Rossit preferálták,és láttuk mi lett belőlük...
Mascheranot egy agyatlan favágónak tituláltátok,és hát láttuk mi lett abból a bizonyos "agyatlan favágóból"!
Amúgy meg,Alves mivel csinál többet annál,hogy elfut és beadja a semmibe???Bale is kb. ezt csinálná,csak ő mondjuk be is tudná adni normálisan a labdákat,amiből azért veszély is lehetne...Mert azért elég sok olyat láthattunk,hogy Alves elment a szélen, PONTOSAN tette középre,és gól lett a vége...Amúgy tényleg,Alba ennél mivel tudna többet nyújtani???Ő végigcselezné magát az ellenfél védőin,és bevágná az üres kapuba?Ő balhátvéd lenne,nemtudom mit vártok tőle...
Ja és amúgy,egyszer már leírtam,de akkor senki nem reagált rá,ezért megteszem még1x.:
Bale eredeti posztja balhátvéd,ő 1-2 éve játszik balszélsőt,míg Jordi Alba életében nem volt védő...Attól hogy egy meccsen néha helyet cserél Mathiuvel pár támadás erejéig,attól nem lesz balhátvéd emberek...