Eljött ez a nap is, nem gondoltam volna, ennyire "hamar". Egy valamit személy szerint gyűlölök az életben az pedig a búcsúzkodás. Így nem is köszönök el tőle, egy részt mert még nincs vége a szezonnak, másrészt, tudom, hogy visszatér, hisz katalán a szíve. Fő fogas kereke annak a Barcának, amelyet ő alkotott meg.
Olyan 4 évet futott, hogy libabőrös vagyok, ha bele gondolok, 13 kupa ami lehet 14 még és szinte biztos vagyok benne, hogy lesz is, mert megnyerik a srácok neki. Óriási ez a teljesítmény, Barcelona történelmének legsikeresebb edzője, csak a Mindenhatónak tartozok megannyi köszönettel, hogy Barca szívvel áldott meg, és hogy láthattam a két szememmel ezt a 4 parádés évet. Ezt nem lehet elmesélni, ezt meg kell élni, látni kell. Mondanám, hogy emlékezzünk a szépre, de hisz csak az van.. még nem fogtam fel, hogy jövőre nem lesz, de ez nagyon nehéz, úgy elröppent ez a 4 év, hogy csak na..
De hát elfáradt, és el is lehet. Nagy menet volt, de a csúcsra felvitte ezt a gárdát, onnan, abból a csarnokból, ahol még fehér zsebkendőket lengettek, csodafocit varázsolt, amit az egész világ emleget és irigykedve tekint. Én bízok benne, hogy majd visszatér, az interjújából én azt vettem le, erre simán van esély, és bízok benne olyan edzőnk lesz, mint Sir Alex a mu-ban, mert ő lehet olyan. Hatalmas köszönet és gratuláció, örülök tényleg, hogy láthattam ezt a korszakot, a korszak első félidejét, mert lesz folytatás. Sajnálom, hogy Laporta nem élte meg ezt mint klubvezető, mégis az ő keze is bent volt Pep kinevezésében, de hát ez a popszakma.
Gràcies Pep!
