Deus írta:Gratulálok a Real Madridnak!
Ők jobban akarták a győzelmet, tehát jogos volt.
Gyakorlatilag ezzel meg is történt a meccs elemzése. Viszont ez nekem egyáltalán nem tetszik. Teljesen kétarcú volt a csapat a héten. Chelsea ellen, mintha vért ittak volna, tegnap meg feltett kezekkel mentek ki, flegmáztak, lötyögtek, nem koncentráltak, mintha nem is ott lettek volna.
A hétközi meccs után sokkal csalódottabb voltam, mert tegnap esélyünk sem volt, és közel sem azért, mert a madrid jobb volt. Jó indulattal lehet focinak nevezni, amit tegnap lehoztak.
De nem tehetnek róla, olyan kegyetlen jó generáció jött össze Barcelonában, hogy az egyetlen esély megverni azt a csapatot, ha úgy játszanak, ahogy a héten tették ellenünk.
Tegnap úgy tűnt, mintha pont az egyik legjobb fegyverét vesztette volna a csapat, amivel a Pep-érában rendelkezik, ez pedig a koncentráció és a motiváció a döntő meccseken. Tegnap ebben megvert minket a real, bár a miértjét abszolút nem értem. Sok kupát sikerült ezek segítségével hoznunk, mert az tény, hogy a világ legjobb focistát nálunk játszanak, és kegyetlenül össze is vannak vasalva.
Xavi, Iniesta, Puyol, Messi, Alexis, Alves, Abidal a futballtörténelem bármelyik csapatába beférne, ebben biztos vagyok, de a foci szépsége, hogy nem mindig a legjobb nyer. Ha így lenne, 2006 óta mi nyernénk a Bl-eket.
Akkor leszek nagyon csalódott, ha kedden nem nyerünk, de most már komoly félelemmel ülök le a tv elé, mert azt gondoltam, h nincs az a a bunker foci, amivel a Nou Campban győzni lehet. De van! Védekezésben hasonló erőt képvisel a Chelsea (mint a real), támadásban viszont gyengébbek és nincs Cr-ük, tegnap sokat dobott a madridon, most Messi csődölt be a fontos meccsen.
Menni kell a BL-ért, kell a sikerélmény a srácoknak, mert egy motivált Bilbao simán megveri ezt a tegnapi Barcát.