Nem értékeltem a meccset még, nem is akarom nagyon bőbeszédűen. Annyi véleményem az egészről, hogy ez nem volt egy kifejezetten jól játszó Barca, de pozitívum, hogy fegyelmezetten játszva, akarással meg tudtunk nyerni egy ilyen mérkőzést, ami nem csak a Real ellen lenne pozitívum. Meccs képe alapján az 1-1-et is reálisnak találtam volna, én inkább ki-ki meccsnek éreztem. Az is jó, hogy amit itt elvett, ott visszadta a sors (Benzema-Xavi gólváltás). Ezekután minden magyarázkodás ellenfél részéről ócska kifogás.
madridronie írta:1. A madridistáknak is van szemük, és én oda át sem olvastam egyetlen egy hsz.-t sem, amely vitatná a jogos győzelmeteket! Győztetek, mert egész egyszerűen még jobb csapat vagytok, amit burkolt formában maga José is elismert!
Hajjajjajj... Mint valami szép népmesében. Nem fogom neked kiszedni, mert hajnal 5-ig válogatnám a hsz-eket, amik mind-mind azt magyarázzák, hogy márpedig a büdös katalánok összemákolták a meccset és nekik kellett volna győzniük. Annyira félelmetesen visszataszító bagázsotok lett, hogy az már fáj. No persze kivételek is vannak, sajnos nem sok, és nem állítom, hogy nálunk nem gáz a helyzet(sőt, lehet kisebb százalékban, mint nálatok, ami lehet, hogy a sikereknek tudható be, de itt is nagyon nagy számban vannak trollok), csak nem tudom mire várnak még? Meddig lehet úgy elmenni a sikertelenségben, hogy mindig más a hibás, mert távirányítós a labda, amit az UEFA irányít, akiket az Unicef pénzel, és közben 5 percenként pénzt utal a bíró számlájára, aki összeköti a madridisták cipőfűzőit, amíg azok atombukert építenek, mert a Barca játékosok páncéltörő lövedékekkel lövik őket, amiért nemhogy sárgát nem kapnak, de még nekik jár 11-es. Hagyjuk már. 7 classicót (vagy mennyit) egymás után nem lehet szerencsével megnyerni. Ha csöndben maradnátok, csendben dolgoznátok, tisztességes nyilatkozatokat tennétek, most még ti lennétek az áldozatok. De a szájalás és a hiszti miatt kb. nem csak futballbéli, hanem erkölcsi győzelem is ez. És nem csak a mi oldalunkon, kb. mindenhol máshol is.
Azért nem tudom hol röhögjem körbe azt az embert, aki olyat ír, hogy mi mákoltuk az első gólunkat, de ti a sajátotokban vastagon benne voltatok. Ja wazz, kell hozni egy ilyen szabályt, hogy a madridnak csak az a mák gól, ami úgy kerül az ellenfél kapujába, hogy madridi nem ért hozzá legalább 25 perce. (Majd rúgjuk be magunknak nem? Nyilván Xabi Alonso aurájáról pattan úgy a labda.) Ha meg gólt kapnak, akkor az csak úgy tiszta, ha az ellenfél a saját alapvonaláról sarkazással lövi be úgy, hogy előtte mindenki csinál vele egy brazil kört. Borzalom.
És akkor Messi piros, ti vertétek meg magatokat, közünk nem volt a meccshez, hogy mindig elénk pattan a labda, de elétek soha (első gólotok). Hát erre mit lehet mondani? Semmit. Nem fogom az értelmes madridistákat ezzel a győzelemmel zrikálni, mutatott játékra nem is lehetünk büszkék, elismerendő, hogy a Real végre épkézláb felfogásban játszott, voltak igen szép támadásaik, megmozdulásaik. Az értelmesebbjével erről fogok beszélni, a maradék 95%-nak meg tahó, pökhendi stílusban fogom az orra alá dörgölni. Majd a végén még mi érezzük magunkat rosszul, hogy győztünk, nem?
Nem győztetek kész, de most legalább már mutattatok olyat, ami bizalomra ad okot, és amire lehet építeni (de, ha csak sirdogáltok...). Mi sem arcoskodhatnánk, hogy de szétkaptunk titeket, *********, meg ti kis ****** (ide amúgy nem írtam semmit csak a vulgáris szavakat jelenítettem meg képileg).
Szép, hogy védeni próbálod a társaid (vagy akármik), de a szentbeszéd mehetne nekik is, mert bőven rájukfér...