Közeleg a visszatérés…
Not a bad view, right? pic.twitter.com/uTpLDhaxy9
— FC Barcelona (@FCBarcelona) November 7, 2025
Énfcbarca0827 írta:Sajnos elúszott az EB.Na sebaj, kedden csapjunk oda a finneknek és zárjunk 21 ponttal! (Hihetetlen, hogy ennyi nem elég a továbbjutáshoz...)
Asszem ideje, hogy töröljem az aláírásom.
Off: Ki akar fogadni, hogy a svédek sem lesznek ott?
Tudtommal a klubok koefficiensének meghatározására az UEFA által szervezett kupákban semmilyen hatással nincs egy FIFA világranglista. Tény, hogy az alapján is kapnak a csapatok pontszámot, hogy mely országból érkeztek, de azt nem a válogatott szereplése után kapják, hanem az adott ország klubcsapatainak előzően elért eredményei után osztják ki.sjd írta:Igen is, meg nem is. Valóban jobban állnak ezzel a klubok majd, de a válogatott szereplése a BL-helyek számításában annyira elenyésző tényező, hogy ezzel nem leszünk előrébb. Inkább egy-két klubcsapatnak kéne megemberelnie magát és nem kiesni az első ellenfél ellen, akkor talán tényleg több és előkelőbb helyet kapnánk a nemzetközi sorozatokbanZsolti95 írta:Nem tudja valaki h azzal h 27. a vállogatott azzal a klunok is jobban álnak az UEFA-ná, mármint hogy kevesebb kört kell menni a BL és EL csoportkörért?
Igen is, meg nem is. Valóban jobban állnak ezzel a klubok majd, de a válogatott szereplése a BL-helyek számításában annyira elenyésző tényező, hogy ezzel nem leszünk előrébb. Inkább egy-két klubcsapatnak kéne megemberelnie magát és nem kiesni az első ellenfél ellen, akkor talán tényleg több és előkelőbb helyet kapnánk a nemzetközi sorozatokbanZsolti95 írta:Nem tudja valaki h azzal h 27. a vállogatott azzal a klunok is jobban álnak az UEFA-ná, mármint hogy kevesebb kört kell menni a BL és EL csoportkörért?

Összemosásról szerintem szó sincs. A magyar válogatott Magyarországot képviseli. A játékosok a magyar címert viselik szívük fölött. Még a nevükben is benne van, hogy magyar. Lehet valaki csalódott, kiábrándult, ha esetleg rosszul teljesítenek a fiúk. De ez egy alacsonyabb érzelmi szinten történjen, a válogatott iránt érzet szeret, szurkolás ne szűnjön meg!Mikaos írta:Úgy érzem, világosan megfogalmazták a fórumozók, hogy nem a magyar kérdéssel van problémájuk, hanem konkrétan a foci válogatottal, s az annak történő szurkolással.
Mégis össze "kellett" mosni ezeket a dolgokat, és szinte állandó jelleggel ez történik ilyen helyzetekben.
Az embernek jogában áll döntéseket hoznia, és ha valamit gyengének talál, akkor abban változtathat. Mindegy, hogy valaki egy sörmárkában, vagy egy válogatottban csalódik - ez nyilván keményen hangzik, de senkinek nem vonhatjuk kétségbe csalódottságának mértékét, s az ebből fakadó érzéseit, gondolatait.AndrésGerardHernandez írta:Nem a csapat tagjainak feltétlen fényezéséről szól ez, hanem arról, hogy ha más nem is, a válogatott a mi csapatunk és ezt nem lehet elvenni tőlünk. Ez hatalmas érték. És nyilván, tisztában van vele mindenki, hogy milyen teljesítménnyel rukkolnak elő a srácok pár évtizede és magunk között ezt persze kritizáljuk is eleget, de elfordulni tőlük nem lehet, mert nem róluk szól ez, hanem rólunk.
Igen, engem is zavar, ha kikap a csapat, én is úgy érzem, hogy én is kikaptam...de valahol pont emiatt egyben szégyenletesnek is érzem, amikor Liechtensteinek ellen küzdeni kell 1 gólért például. Mert ez azt jelenti, hogy valaki hazudik: vagy mi nekünk túl nagyok az elvárásaink (ezáltal magunknak hazudunk), vagy a média/szövetség/a focisták hazudtolnak meg minket az üres ígéretekkel. (Szerencsére ez most egy kicsit off-topic, mert mostanság nem lehet sok panaszunk a játékunkra, az eredményekre).AndrésGerardHernandez írta:Már nem hiszem, hogy sokan törik össze a poharakat mérgükben ha kikapunk, mert sajnos hozzászokhattunk, de azért bosszantó, mert nem csak ők kaptak ki, hanem MI.
Ezzel pedig visszatérnék az első szakaszra: nincs joga senkinek a másik érzéseit megkérdőjelezni. Ha valakinek ez a véleménye, akkor azt el kell fogadni. Visszaolvastam a beszélgetést, és nem találtam olyan dolgot a kommentek között, amelyek durvák lettek volna. Úgy érzem, világosan megfogalmazták a fórumozók, hogy nem a magyar kérdéssel van problémájuk, hanem konkrétan a foci válogatottal, s az annak történő szurkolással.AndrésGerardHernandez írta:Nyilvánvalóan a magyar foci mindent egybevéve az ürülék szintjén van szakmailag, csak itt most egyesek az érzelmi szálakat kérdőjelezik meg ez piszkálja a csőrünket.
Ady Endre az országot kritizálta és az éppen szerinte hanyatló magyarságot, nem pedig általában. Mindenesetre itt nem arról van szó, hogy nem lehet valakinek hányingere mondjuk a válogatott felállásától, egyes játékosoktól, vagy épp a játékától, de azért a szurkolás egy más kategória. Egy nemzetért szorítasz általában, nem pedig egy csapatért. Lehet kicsit átfogóbban is gondolkodni ámMikaos írta:Szerintem súlyos hiba összekeverni Magyarországot, a magyarságot, a magyar nyelvet egy futball válogatott szeretetével (akkor is, ha az a válogatott történetesen épp a magyar).
Tökéletesen megértem azokat, akik hosszú idő NEVETSÉGES bénasága miatt elfordultak a csapattól. Azt is megértem, ha nevettek a szánalmas produkción. Sőt, azt is megértem, ha sikertelenséget akartak a válogatottnak.
(Kicsit fura párhuzam: Ady Endrét eszembe nem jutna tiszteletlennek nevezni csak azért, mert ő az ostorozásban, s a negatív dolgok kiemelésében látta a megoldást Magyarországgal kapcsolatban)
Azért kíváncsi lennék, hogy a mondat melyik részével nem tudsz azonosulni.Bányász írta:Szerintem meg ez nem ilyen egyszerű.Magyar vagy, ezért szereted Magyarországot. Ilyen egyszerű.
Nem kötelező csak tiszteletlenség nem szeretni az édes szülődet, ez esetben a mindenkori Magyarországot. Ugyanis te okos gyerek vagy, de ha ezt nem magyar nyelven tennéd, akkor fele ennyi tudásod sem lenne.... Van miért tisztelni és van mit köszönni ennek az országnak. Persze nem kötelező, de illik és nem hiszem, hogy ezen a kötelezőn lenne a hangsúly...Sanama írta:Na ezt adom én is. A szeretetnek/szimpatizálásnak miért kéne kötelezőnek lenni bármi iránt?Bányász írta:Szerintem meg (és bocsánat ha megbántok valakit) butaság az,h szeretni kell valakit vagy valamit.A szeretetet bonyolultabb dolognak tartom annál,h lehessen úgy szeretni,h mert kell vagy mert,h ne legyek tiszteletlen.
Szóval én a magam részéről teljesen megértem ha valaki nem szereti az országot vagy mondjuk újpesti létére Újpestet.
Na ezt adom én is. A szeretetnek/szimpatizálásnak miért kéne kötelezőnek lenni bármi iránt?Bányász írta:Szerintem meg (és bocsánat ha megbántok valakit) butaság az,h szeretni kell valakit vagy valamit.A szeretetet bonyolultabb dolognak tartom annál,h lehessen úgy szeretni,h mert kell vagy mert,h ne legyek tiszteletlen.
Szóval én a magam részéről teljesen megértem ha valaki nem szereti az országot vagy mondjuk újpesti létére Újpestet.
Szerintem meg ez nem ilyen egyszerű.Magyar vagy, ezért szereted Magyarországot. Ilyen egyszerű.

Ezt nem parancsolja neked senki. Ezt nem úgy kell felfogni, hogy valaki beleszól abba, hogy mit gondolj. Ez nem támadás az egyéniséged ellen. Ez egy belülről fakadó érzés. Nem kell feltétlen ilyen pátoszos, fenséges dologra gondolni. Magyar vagy, ezért szereted Magyarországot. Ilyen egyszerű.Bányász írta:Szerintem meg (és bocsánat ha megbántok valakit) butaság az,h szeretni kell valakit vagy valamit.A szeretetet bonyolultabb dolognak tartom annál,h lehessen úgy szeretni,h mert kell vagy mert,h ne legyek tiszteletlen.
Szóval én a magam részéről teljesen megértem ha valaki nem szereti az országot vagy mondjuk újpesti létére Újpestet.